2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Egyházmegyei Közlemények - I/2016

EGYHÁZMEGYEI KÖZLEMÉNYEK - I. / 2016.

 

P 26 /2016.
Népszavazás

A történelmi egyházak kezdeményezésére, országos szinten elkezdődött egy akció, amelyik szeretné elérni, hogy az idén népszavazást írjanak ki azért, hogy az Alkotmány 48. cikkelyének 1. bekezdésébe bekerüljön az, hogy a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre. A jelenlegi megfogalmazás: „a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasság" sajnos megengedi az Európa számos országában már legalizált homoszexuális személyek házasságkötését, majd gyerekek örökbefogadását.

Ezt szeretné megelőzni a népszavazás kezdeményezése. Ehhez a romániai hatályos idevonatkozó törvények pontos betartásával kell eljárni. A folyamat lépései:

1.    Megbízható, a közösség előtt hiteles aláírásgyűjtő 3-5 önkéntes személy felkérése, megnevezése és ezeknek a felterjesztése a püspökségre a mellékelt táblázat kitöltésével 2016. február 3-ig.

Ők hivatalos írásos kinevezésben részesülnek, megkapják az összes szükséges procedurális információt (nyomtatvány, annak kitöltésének részletei).

2.    Bő egy hónap áll rendelkezésre, hogy a kezdeményezést támogató felnőtt hívek aláírásait szentmisék végén a sekrestyében, vagy hét közben esetleg a plébániai irodában ezek a megbízottak begyűjtsék.

Kérem tisztelettel a Plébános Atya segítségét és támogatását a megfelelő személyek megválasztásában (pl. egyháztanácsos, család- vagy más plébániai csoport vezetője, hitoktató, titkár/nő...) és aztán hívek aláírásra való bíztatásában.

Szatmárnémeti, 2016. január 18.

† Jenő

püspök