2017. augusztus. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2017. augusztus. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A liturgia fontos résztvevői

2017. június. 19.

Egyházmegyei ministránstalálkozót tartottak június 17-én a krasznabélteki Szent László plébánián.

Huszonkét plébánia 230 ministránsának részvételével tartottak egyházmegyei szintű találkozót szombaton az oltár körül segédkező fiataloknak, "Barátaimnak mondalak titeket" (Jn 15,15) mottóval. A Szent László templomban, a hagyományok szerint, a különböző csoportok bemutatkozásával vette kezdetét a rendezvény - mindegyik plébániai ministránsközösség játékos, frappáns, rövid bemutatkozó előadást tartott, melyben megjelentek a helyi jellegzetességek, szimbólumok is. A játék a nap során többször visszatért még, a ministránsok számára legfontosabb programpontot azonban kétség kívül a szentmise jelentette, melyet Schönberger Jenő püspök mutatta be, a fiatalokat elkísérő és a gondjukat viselő plébános atyák koncelebrálásával.

Sok felől jöttetek, de közös bennetek, hogy mindannyian ministráltok, vagyis mind Krisztust szolgáljátok - szólította meg a ministránsokat a szentmise elején a főpásztor. "Tudnotok kell, hogy csak engedelmesen lehet ezt a feladatot végezni. A ministráns főnöke a plébános atya, ő tudja, hogyan kell az oltár mellett Krisztusnak szolgálni. Minden plébános atyának a főnöke pedig a püspök, aki megmondja nekik, hogyan vezessenek benneteket. Kedves ministránsok, az engedelmesség az elsődleges erénye a ministránsnak. Nem úgy szolgálunk, ahogyan nekünk tetszik, hanem ahogyan Krisztus kéri tőlünk. Kérjétek meg a plébános atyát, próbálja el veletek a ministrálást. Sokfelől jöttetek, de a szentmise mindenütt ugyanaz. Csupán az oltár körüli tér más. Azt, hogyan lehet az oltárnál ministrálni, adja a tér, a lehetőségek, de soha ne feledjétek el, hogy a plébános atya vezényel. Köszönöm nektek, hogy vállaljátok ezt a szép feladatot. A liturgiának fontos résztvevői vagytok, mert titeket nézve mélyülnek el a hívek az imádságban és a liturgia szellemében. Mindannyian vegyétek komolyan ezt a szolgálatot, s a jó Isten megáld titeket. Én ma értetek imádkozom, s azért, hogy a szolgálat, amit ti végeztek, Istennek tetsző legyen."

A szentbeszédet Molnár Eduárd Gábor szamosdarai i.h. lelkész mondta, ebben kiemelte a rendezvény célját, vagyis a közösség erejében, a találkozásban való megerősödés lehetőségét: "Fontos, hogy ti, akik hétköznapról-hétköznapra vagy vasárnapról-vasárnapra ministráltok, ne kopjatok meg a lendületben, a lelkesedésben. Nézzetek körül, milyen sokan vagytok, akik más-más helyről jöttetek, más plébániaközösségekben ugyan, de végzitek az oltár körüli szolgálatot. Soha ne csüggedjetek, még akkor sem, ha esetleg megtörténik, hogy kortársaitok, osztálytársaitok csúfolódnának. Gondoljatok arra, hogy Krisztus hívott meg titeket, ő veletek van, ahogyan társaitok is. Jézus mellettetek van és segít titeket." Molnár Eduárd Gábor a továbbiakban buzdította a fiatalokat, hogy gyakran járuljanak szentségekhez, és a hétköznapokban is vállalják a tanúságtételt.

A ministránsok nagy többsége a találkozó szentmiséjében áldozáshoz is járult, ezzel is megmutatva hite élő jellegét, az ebédet követően pedig újra a játéké volt a főszerep. A csoportok műveltségi- és ügyességi vetélkedőkön, valamint akadályversenyeken vettek részt. Ahogyan a reggeli bemutatkozó előadásra, erre is pontokat kaptak, így végül felállt egy sorrend közöttük: elsők lettek Felsőbánya ministránsai, akik együtt kirándulnak majd; második helyen végeztek a mezőfényi fiatalok, akik közös pizzázáson vehetnek részt; a harmadik helyezést pedig a házigazdák vitték el, a krasznabéltekiek, akiknek a jövő évi találkozón nem kell majd részvételi díjat fizetniük.