2017. november. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2017. november. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Az egyházmegye papjai

ANDERCO OTTÓ
i.h. lelkész
 
Batiz, 1975. júl. 8. - 2002. jún. 29. Segéd­lelkész: 2002. Nagybánya Szentháromság plébánia, 2003. Máramarossziget. I. h. lelkész: 2005. Nagybánya Assisi Szent Ferenc Plébánia. 2009-től Rónaszéken i.h. lelkész, 2016. szeptemberétől három évre a Kubai Egyházmegyébe ment, missziós szolgálatra.

ANTKU ISTVÁN

plébános
447195 Micula, nr. 90.
Telefon: 0361-427525

Szatmárnémeti, 1982. jan. 27. - 2010. júl. 3. Segédlelkész 2010. Máramarossziget, 2013-tól a mikolai plébánián i.h. lelkész, 2015-től a mikolai plébánián plébános.

ARDAI L. ATTILA

Kanonok, nyugd.
Krasznabéltek (Szatmár m.), 1941. máj. 22. - 1963. okt. 27. Segédlelkész: 1964. Túrterebes. Plébános: 1966. Nagymadarász, (plébániája megtartása mellett 1970-1985 között az egyházmegyei hivatalban püspöki titkári teendőket végez), 1985. Nagykároly Szentlélek plébánia. 1990. püspökségi irodaigazgató, a Zárda templom lelkésze, szatmári főesperes, a szatmári kerület esperese, székesegyházi kanonok. Reizer Pál püspök halála után (2002. április 18.) április 20-án a tanácsosok testülete egyházmegyei kormányzónak választja. Az új püspök - Schönberger Jenő - 2003. jú-
lius 1-től általános helynöknek és irodaigazgatónak nevezi ki, 2008. augusztusában nyugdíjba vonul.

DR. ÁGOSTON FERENC

plébános
447040 Beltiug, nr. 617.
Telefon: 0261-870047
Székelyszállás, 1955. szept. 12. - 1981. jún. 21. Segédlelkész: 1981. Marosvásárhely. 1983-2000 között Gyulafehérváron a teológián könyvtáros, prefektus és tanár (1992-ben Würzburgban teológiai doktorátust szerez pasztorális teológiából). Plébános: 2000. Nagyszeben. 2001-től működik a szatmári egyházmegyében, előbb szórványlelkészként a Bükkalján, majd 2002-től plébános Krasznabélteken.

BAUMAN ISTVÁN

plébános
447170 Lazuri, nr. 173.
Telefon: 0261-753220
Szatmárnémeti, 1969. okt. 3. - 1995. júl. 1. Segéd­lelkész 1995-től Máramarosszigeten. I.h. lelkész 1998-tól Kisdengelegen, 1999-től Halmiban. Plébános 2002-től Sárközújlakon, 2011-től pedig Lázáriban.

BALAN CRISTINEL OFM Conv.

segédlelkész
430391 Baia Mare, str. Macului nr. 10., jud. Maramureş 
Telefon: 0362-801508
Született: 1976.07.21. Szentelték: 2002.06.29


BARTA BARNABÁS

püspöki titkár, ifjúsági- és ministránslelkész
440010 Satu Mare, Str. 1 Decembrie 1918, nr. 2.
Telefon: 0261-714955

Kaplony, 1989. feb. 8. - 2014. júl. 5. Segédlelkész a szatmárnémeti Kis Szent Teréz plébánián, 2015-től a Székesegyház segédlelkésze, ifjúsági- és ministránslelkész, 2016-tól ifjúsági- és ministránslelkészi feladatait megtartva püspöki titkár.

BARTALIS ÁRPÁD P. JÁNOS OFM

nyugdíjas, plébániai kisegítő
447080 Căpleni, nr. 495.
Telefon: 0261-873004
Gyergyócsomafalva, 1940. október 17. 1964. április 5-én szentelte pappá Msgr. Márton Áron Gyulafehérváron. 1965-től tanár a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán, 1970-től püspöki titkár, 1973-tól Gyergyóditrói plébános, 1986-tól tordai plébános és főesperes, 1996-ban felvételét kérte a Szent István Királyról nevezett Erdélyi Ferences Rendtartományba, 1997-től plébániai kisegítő Szegeden, 1999-től plébános Déván, 2004-től plébános Szászsebesen, 2009-ben nyugállományba helyezik, Kaplonyban tartózkodik és végez szolgálatot.

BÍRÓ NORBERT

plébános
447206 Moftinu Mare, nr. 48.
tel: 0261-868714
Szaniszló, 1977. máj. 11. - 2001. jún. 30. Segédlelkész: 2001. Kaplony. i.h. lelkész: 2002. Szamosdara, 2003. Láposbánya. 2009-től plébános Láposbányán, 2011. Nagymajtény.

BOROTA OTTÓ

plébános
445100 Carei, B-dul 25 Octombrie, nr. 12.
tel: 0261-864439
Mezőpetri, 1966. máj. 24. - 1991. jún. 23. Segédlel­kész: 1991. Nagykároly Kalazanci Szent József plébánia, 1994. Nagy­bánya Krisztus Király plébánia. i.h. lelkész: 1996. Mikola. Plébános: 2005. Nagykároly Szentlélek.

BUDĂU IULIAN SJ

plébános
440014 - Satu Mare, str. M. Eminescu nr. 3.
Bákó 1973 - 2007. november 18. Bukarest. 2011-től iskolai pszichológiából és tanácsadásból szerzett magiszteri diplomát. 2009-től 2013-ig a jezsuita rend menekülteket segítő szolgálatánál teljesített feladatokat,  2013 augusztus 1-től a Kálvária templom román ajkú közösségének plébánosa.

BUNA JÁNOS LAJOS

i.h. lelkész
447145 Halmeu, str. Eliberării, nr. 83.
Szatmárnémeti, 1981. ápr. 11. - 2006. júl. 1. Segédlelkész: 2006. Nagybánya, Szentháromság plébánia, 2007. Kaplony. i.h. lelkész: 2007. Avasfelsőfalu - Bikszád, 2011. Halmi - Nagytarna.

COVACI ISTVÁN ATTILA

i.h. lelkész
Cím: 437205 Ocna Şugatag, P-ţa 1 Decembrie nr. 2
Telefon/fax: 0262-374245
Nagybánya, 1981. jún. 20.  - 2007. jún. 23. Segédlelkész: 2007-2008. Máramarossziget, i.h. lelkész: 2008. Halmi, 2011-től segédlelkész a Szent János apostol és evangélista plébánián, 2012-től i.h. lelkész az aknasugatagi Szent Péter és Szent Pál apostolok plébánián.

CZIER ISTVÁN CSABA

plébános
447135 Foieni, nr. 498.
Telefon: 0261-874620
Csomaköz, 1977. máj. 24. - 2001. jún. 30. Felszentelése után a Hám János Teológiai Líceum spirituálisa és a Szent Antal plébánia lelkésze. Segédlelkész: 2002. Szatmár Székesegyház plé­bá­nia. Helyettes lelkész: 2003. Csanálos. Segédlelkész: 2004. Kaplony. I.h. lelkész: 2005. Mikola. Plébános: 2012 Mikola. Plébános: 2013. Mezőfény.

CZUMBIL WILHELM

i.h. lelkész
Cím: 437346 - Băiţa, str. Principală nr. 399., jud. Maramureş 
Telefon: 0262-294050
Szatmárnémeti, 1982. aug. 10. - 2010. júl. 03. Segédlelkész: 2010. Nagybánya, Szentháromság plébánia, 2011. Szent Család plébánia, 2012. Máramarossziget, Borromeo Szent Károly plébánia, 2013-tól a láposbányai plébánián i.h. lelkész.

DÁNKU BALÁZS

plébános
430032 Baia Mare, Str. George Coşbuc, nr. 36
tel: 0262-276401; 0362-407777
Szatmárnémeti, 1966. okt. 10. - 1993. júl. 17. Segédlelkész: 1993. Máramarossziget, 1995. Nagybánya Szent­há­romság plébánia, 1996. Szatmár Székesegyház. Plébános: 1998. József­háza (közben ellátja a ministránslelkészi feladatot is), 2003. Erdőd, 2006. Szatmárnémeti Kis Szent Teréz plébánia, 2017-től a nagybányai Szent József egyházközösség plébánosa.

DUDÁS MIKLÓS

plébános
447180 Livada, Str. Scânteii, nr. 1.
Telefon: 0261-840204
Lázári, 1956. okt. 22. - 1982. jún. 20. Segédlelkész: 1982. Mezőpetri. Plébános: 1984. Nagyszokond, 1990. Szakasz, 1990. Szaniszló, 2003. Felsőbánya, 2011. Sárköz.

EGELI FERENC

plébános

447152 - Porumbeşti, str. Principală nr. 241., jud Satu Mare

Mezőfény, 1972. jan. 8. - 1996. jún. 23. Felszentelése után püspöki titkár és segédlelkész Szatmáron a Kis Szent Teréz plé­bánián. Plébános: 1999. Kisdengeleg (mellette spirituális a Nagykárolyi líceumban). 2001-2008 a gyulafehérvári teológián prefektus és tanár. 2008. augusztusától a Szatmári Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont spirituálisa, 2011. püspöki titkár, 2016-tól plébános Kökényesden.

ENĂŞCUŢ IOAN OFM Conv.

segédlelkész
430391 Baia Mare, str. Macului nr. 10., jud. Maramureş 
Telefon: 0362-801508

FAGEA LÁSZLÓ

c. esperes, plébános
435200 Baia Borşa, str. Băiţei, nr. 33.
Telefon/fax: 0262-345154
Szatmárnémeti, 1953. aug. 26. - 1978. jún. 18. Fel­szentelése után egy évig az egyházmegyei irodában működik titkári beosztásban. Segédlelkész: 1979. Nagybánya Krisztus Király plébánia. Plébános: 1982. Lajosvölgyihuta (1992-ben c. esperesi kitüntetést kap), 2006. Batiz, 2013 Borsabánya.

FANEA JÓZSEF

00186 Róma, Piazza della Minerva 74.
Telefon: 0039-0668820245
Sárközújlak, 1988. ápr. 5. - 2015 júl. 4. Fel­szentelése után Rómában folytatja tanulmányait.

FEIGI GYÖRGY

tb. kanonok, nyugd.
440011 Satu Mare, str. Al. I. Cuza nr. 12. 
tel: 0261-768626
Túrterebes, 1937. febr. 20. - 1963. ápr. 21. Segéd­lel­kész: 1963. Mezőpetri. Plébános: 1966. Kisdengeleg, 1976. Kraszna­béltek, 1989. Mezőfény, 1993. Csomaköz. 2000. máj. 1-én tiszteletbeli kanonoki címet kap, 2013 nyugállományba vonul.

FECHETĂ JENŐ fr. JENŐ OFM​

segédlelkész

447080 Căpleni, nr. 495.
Telefon: 0261-873004
Adjudeni (Moldva), 1977.09.01. - Csíksomlyó, 2008.03.29. 2016-tól Kaplonyban segédlelkész.


FRANŢ GHEORGHE FELIX OFM Conv.

plébános
430391 Baia Mare, str. Macului nr. 10., jud. Maramureş 
Telefon: 0362-801508


FROMHERZ ATTILA

plébános
447101 Huta Certeze, str. Principală nr. 64.
Telefon: 0261-859023
Nagybánya, 1971. júl. 31. - 1997. jún. 14. Segédlelkész: 1997. Nagybánya Szent József plébánia. Plébános: 1999. Borsabánya, 2003. Batiz, 2006. Lajosvölgyihuta.

GIURGIU DANIEL

i.h. lelkész
Cím: 447187 - Iojib, str. Principală nr. 390., jud. Satu Mare
Telefon: 0261-842685
Nagybánya, 1986. ápr. 29. - 2013. júl. 6. Segédlelkész: Szatmárnémeti Szent Család plébánia, 2014. máramrosszigeti Borromeo Szent Károly plébánia, 2017-től Józsefházán i.h. lelkész.

GRIZ LÁSZLÓ

segédlelkész
Cím: 440250 Satu Mare, str. Păuleşti nr. 7.
Telefon: 0261-763970

Szatmárnémeti, 1984. okt. 30. - 2017. júl. 1. Segédlelkész 2017-től a szatmárnémeti Kis Szent Teréz plébánián.


GROSZHÁRDT FERENC

c. esperes, tb. kanonok
Telefon: 0765-720863
447293 Hurezu Mare, nr. 71.
Szinérváralja, 1937. okt. 4. - 1961. dec. 8. Segédlelkész: 1962. Erdőd. Plébános: 1969. Nántű, 1999. Krasznabél­tek, 2002. Nántű, 2014-től nyugállományban.

Dr. HANKOVSZKY FERENC

püspöki helynök, irodaigazgató, bírósági helynök
440043 Satu Mare, str. Ceahlăului, nr.3., sc. A2, ap. 4B
tel: 0261-714955
hankovszkyferenc@gmx.de
Józsefháza, 1970. okt. 3. - 1997. dec. 27. Segédlelkész: 1998-tól Máramarosszigeten, majd ugyanabban az évben a nagybányai Szenthárom­ság plébánián, 2000-től a szatmárnémeti Székesegyházban. 2001-ben kápláni feladatai mellett egyházmegyei ifjúsági lelkésznek is kinevezik. 2002-től önálló Ifjúsági lelkész és a német közösség lelki gondozását is rá bízzák. 2003-tól a ministránslelkészség is hozzá tartozik. 2004-2007: doktorátust szerez a München-i Ludwig-Maximilians egyetem teológia karán pasztorálteológiából. Ugyanitt, 2005-2007 között tanarsegéd, 2005-2006 között pedig szupervizió kurzust is végez. 2004-2007 között a Szent Jakab plébánia állandó kisegitő lelkésze. Plébános: 2007-2008 Nagybányán, a Krisztus Király plébánián. 2008. augusztusától püspöki helynök, bírósági helynök, irodaigazgató valamint a Zárda templom lelkésze.

HARSÁNYI LÁSZLÓ

esperes, i.h.lelkész
447020 Ardud, str. Ştefan cel Mare, nr. 74.
Telefon: 0261-771200
Pusztadaróc, 1976. okt. 26. - 2002. jún. 29. Segédlelkész: 2002. Kaplony és emellett a nagykárolyi Róm. Kat. Teoló­giai Líceum hittanára és lelkivezetője. i.h. lelkész: 2003. Szinérváralja, 2013-tól erdődi esperes és az erdődi plébánia i.h. lelkésze.

HÁJTÁJER ISTVÁN

i.h. lelkész
437251 Coştiui, nr. 68.
Telefon: 0262-362075

Csomaköz, 1980. szept. 27. - 2007. jún. 23. Segédlelkész: 2007. Nagybánya - Szentháromság plébánia, 2007-2008 Kaplony, 2008. Máramarossziget, Máramarosszigeti Borromeo Szent Károly Plébánia, 2010. Szatmárnémeti, Szent Család plébánia, 2011. Börvely, 2013-tól a Gurk-Klagenfurt-i egyházmegyében lelkipásztori szolgálaton, 2016-tól i.h. lelkész Rónaszéken.


HÁRSFALVI OTTÓ

általános helynök, főesperes, plébános
440014 Satu Mare, P-ţa Libertăţii, nr. 20.
tel: 0261-714564
Mezőpetri, 1964. máj. 3. - 1989. jún. 25. Segédlel­kész: 1989. Szatmár Székesegyház, 1991. Nagybánya Szentháromság plébánia, 1994. Nagykároly Kalazanci Szent József plébánia. Plébá­nos: 1995. Szakasz, 1997. Krasznabéltek, 1998-2008 Túrterebes. 1998-2008 az ugocsai kerület esperese, 2008. Székesegyház. 2008. auguszusától általános helynök és szatmári főesperes.

HEINRICH ANTAL

plébános
447340 Urziceni, nr. 180.
tel: 0261-874213
Mezőfény, 1957. dec. 24. - 1983. jún. 19. Segéd­lelkész: 1983. Felsővisó. Plébános: 1985. Alsóhomoród, 1986. Barlafalu, 1989. Felsővisó, 1999. Nagykároly Kalazanci Szent József, 2004. Csanálos.

HEINRICH FERENC

tb. kanonok, plélbános
430421 Baia Mare, str. Barajului, nr. 27.
Telefon: 0262-210152
Mezőfény, 1941. júl. 19. - 1965. ápr. 25. Segéd­lelkész: 1965. Nagybánya Szentháromság plébánia. Plébános: 1967. Borsabánya, 1974. Nagybánya (Alsófernezely) Árpád-házi Szent Erzsé­bet plébánia. 1999-ben tiszteletbeli kanonoki kitüntetésben része­sül.

ILYÉS CSABA

nagykárolyi főesperes, plébános
445100 Carei, Str. 1 Decembrie 1918, nr. 54.
Telefon/fax: 0361-429598, 0771-403183
Mezőpetri, 1974. aug. 29. - 1999. júl. 4. Felszentelése után püspöki titkár és ugyanakkor a Kis Szent Teréz plébánián ellátja a segédlelkészi feladatokat is. Segédlelkész: 2003. Szatmár Kis Szent Teréz plébánia. 2003-2004 a Jubileumi Év koordinátora. Plébános: 2004-2008 Szamosdara. 2004. Doktori kurzus a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. 2008. túrterebesi plébános, ugocsai kerületi esperes, 2013-tól nagykárolyi főesperes, és a nagykárolyi Kalazanci Szent József egyházközösség plébánosa.

ISTVÁNFI SZILÁRD

segédlelkész
Cím: 440014 Satu Mare, P-ţa Libertăţii, nr. 20.
Tel: 0261-714564

Sárközújlak, 1987 jún. 16 - 2012. júl. 7. Felszentelése után segédlelkész a nagybányai Szentháromság plébánián, 2013-tól a máramarosszigeti plébánián, 2014-től a szatmárnémeti Szent Család plébánián, 2016-tól a Kis Szent Teréz plébánián, 2017-től a Székegyház segédlelkésze.


JAKAB NORBERT

plébános
440110 - Satu Mare, str. Botizului nr. 38.
Telefon: 0361-406209
E-Mail: janorth[at]freemail.hu
Halmi (Szatmár m.), 1978. jún. 1. - 2006. július 1. Segédlelkész: 2006. Máramarossziget, 2007. Kis Szent Teréz, Szatmárnémeti, 2008. Málta, Ausztria, 2011. a Szent Antal plébánián i.h. lelkész. 2015-től a Szent Antal plébánián plébános.

KINCZEL ISTVÁN

plébános
Cím: 440250 Satu Mare, str. Păuleşti nr. 7.
Telefon: 0261-763970
Szatmárnémeti, 1977. ápr. 26. - 2002. jún. 29. Szen­telése után egy évig még Rómában folytatja tanulmányait. Segédlelkész: 2003. Nagybánya Szentháromság plébánia. Plébános: 2004. Rónaszék, 2007. Felsővisó, 2017-től a szatmárnémeti Kis Szent Teréz egyházközösség plébánosa.

KNECHT BÉLA

tb. kanonok, nyugd.
440030 Satu Mare, str. I. C. Bartianu nr. 9/8.
Telefon: 0755-590431
Mezőfény, 1938. márc. 20. - 1961. dec. 8. Segédlelkész: 1962. Nagymajtény. Plébános: 1966. Nagyszokond, 1970. Batiz, 1982. Szatmár Kis Szent Teréz plébánia (2000. máj. 1-től tb. kanonok), 2003-2008 Kálmánd. 2008. augusztusában nyugdíjba vonul.

KÜHN PÁL

tb. kanonok, nyugd.
 
Erdőd, 1941. dec. 23. - 1965. ápr. 25. Segédlelkész: 1966. Mezőpetri. Plébános: 1967. Nagytarna, 1969. Lázári, 1977. Mikola, 1984. Krasznasándorfalu, 1988. Szaniszló, 1990. Kaplony, 2004-2008 Nagykároly Kalazanci Szent József. Címek: c. esperes, 1995-től tb. kanonok. 2008-augusztusában nyugdíjba vonul.

LEABU MARIUS

segédlelkész
Cím: 430331 Baia Mare, str. 1 Mai, nr. 9.
Telefon/fax: 0262-212772, 0262-214925
Nagybánya, 1988. jan. 30. - 2015. júl. 04. Segédlelkész a Kis Szent Teréz plébánián, 2017-től a nagybányai Szentháromság plébánia segédlelkésze.

LIEB JÓZSEF

tb. kanonok, nyugd.
440011 Satu Mare, str. Al. I. Cuza nr. 12. 
tel: 0261-768626
Kaplony, 1943. dec. 13. - 1969. ápr. 13. Segédlelkész: 1969. Mezőpetri, 1971. Nagybánya Krisztus Király plébánia. Plébá­nos: 1973. Nagyszokond, 1979. Börvely, 1984. Nagykároly Kalazanci Szent József plébánia (1986-től kerületi esperes), 1995. Nagybánya Szentháromság (a nagybányai kerület esperese). 1996-tól tiszteletbeli kanonok, 2013. nyugállományba vonul.

LINZENBOLD SZABOLCS

segédlelkész
Cím: 435500 Sighetu Marmaţiei, P-ţa Libertăţii, nr. 19.
Tel: 0262-311206

Szatmárnémeti, 1990 máj. 10. - 2017. júl. 1. Segédlelkész 2017-től a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly plébánián.


LUCZÁS ANTAL LÓRÁND

plébános
447260 Sanislău, nr. 1096
tel. 0261-821214
Kaplony, 1980. jún. 12. - 2006. júl. 1. Segédlelkész: 2006. Máramarossziget, 2007-2008 Nagybánya Szent József plébánia. 2008. auguztusától székesegyházi segédlelkész, 2011. plébános Szaniszlón.

MAGÁSZ JENŐ

plébános
 
magaszjeno[at]hotmail.com
Avasfelsőfalu, 1967. nov. 1. - 1994. júl. 2. Segédlelkész: Nagykároly Kalazanci Szent József plébánia (közben spirituális a Róm. Kat. Teológiai Líceumban is). Plébános: 1999. Felsővisó, 2005. Doktori kurzus Róma, 2006-2008 Halmi. 2008. Nagybánya, Szent József plébánia, 2017-től két éves lelkipásztori szolgálaton a Gurk-Klagenfurt-i Egyházmegyében.

MÁRTIN LŐRINC

c. esperes, betegnyugdíjas
440139 Satu Mare, str. Prahovei, nr. 26/22.
tel: 0361424372
Mezőfény, 1946. okt. 19. - 1970. ápr. 5. Segédlel­kész: 1970. Szinérváralja, 1972. Szaniszló, 1973. Nagybánya Krisztus Király plébánia. Plébános: 1979. Krasznasándorfalu (c. esperes), 1984. Szatmár Szent Család plébánia, 1990. Nagyszokond, 1991. Nagymajtény. 2002. szept. 1-től nyugdíjas.

MÁRTON ÁRON

c. esperes, nyugd.
440011 Satu Mare, str. Al. I. Cuza, nr. 12. 
Telefon: 0261-768626
Szentegyháza, 1941. szept. 3. - 1974. jún. 23. Segéd­lelkész: 1974. Szaniszló, 1975. Mezőpetri. Plébános: 1976. Szamos­dara, 1988. Krasznasándorfalu, 1990. Kökényesd. 2000. máj. 1-től c. esperes. 2007 március 1-én nyugdíjba vonul.

MELEGA PÉTER

egyházmegyei gazdasági igazgató
440010 Satu Mare, str. 1 Decembrie 1918, nr. 2.
Telefon:0261-714955
Máramarossziget, 1964. júl. 3. - 1989. jún. 25. Segéd­lelkész: 1989. Mezőpetri, 1990. Nagybánya Krisztus Király plébánia, 1991. Szatmár Szent Család plébánia. Plébános: 1993. Szakasz (in­nen látja el Krasznaterebest és Nagyszokondot), 1994. Mikola, 1996. Sárközújlak, 2002. Nagybánya Krisztus Király plébánia, 2007 októberétől a püspökség főlevéltárosa, 2008. augusztusától erdődi kerületi esperes, 2013-tól egyházmegyei gazdasági igazgató.

MERLÁS TIBOR

tb. főesperes
Sárközújlak, 1960. ápr. 30. - 1986. jún. 22. Segédlelkész: 1986. Kaplony, 1987. Szatmár Székesegyház, 1989. Nagykároly Szentlélek, 1990. Szatmár Szent Család, 1991. Szatmár Székesegyház. 1992. püspöki titkár, ifjúsági lelkész és 1994-től hittan­tanár is a Hám János katolikus középiskolában. Plébános: 1999. Szatmár Szentlélek plébánia. 2000. május 1-től tb. főesperes, 2013-tól felmentve feladatköréből egészségügyi gondjainak rendezésére, 2014-től egyéves budapesti lelkipásztori szolgálaton, 2015-től kétéves stuttgarti lelkipásztori szolgálaton.

Fr. MIHÁLY ZOLTÁN OFM

lelkipásztori munkatárs
447080 Căpleni, nr. 495.
Telefon: 0261-873004

Székelyudvarhely, 1967.04.27.-1996.03.10. (rendbe lépett). 2003.08.03-án ünnepélyes fogadalmat tett. Szolgálati helyei: 2001-től Csíksomlyón, majd 2011-től Kaplonyban.

MOLNÁR EDUÁRD GÁBOR

i.h. lelkész
447130 Dorolţ, Str. Principală, nr. 154.
Telefon: 0261-751356
Szatmárnémeti, 1986. aug. 5 - 2012. júl. 7. Szentelése után segédlelkész a szatmárnémeti Szent János apostol és evangélisa plébánián, 2013-tól a Kis Szent Teréz egyházközösség segédlelkésze, ugyanazon év decemberétől a szamosdarai plébánián ideiglenes helyettes lelkész.

NÉMA SÁNDOR

plébános
447081 Cămin 197.
tel: 0261-872741
Mikola, 1963. febr. 2. - 1988. jún. 19. Segédlelkész: 1988. Kaplony, 1989. Nagykároly Kalazanci Szent József plébánia, 1990. Szatmár Hildegárda plébánia. Plébános: 1992. Kisdengeleg, 1998. Mezőterem. 2003-2008 hittanár és lelkivezető Szatmáron a Hám János Teológiai Líceumban, közben ellátja a Szent Antal plé­bániát is. 2005-től ellátja Szelestyehutát. 2008. augusztusától kálmándi plébános.

OLÁH ZSOLT

segédlelkész
Cím: 435700 Vişeu de Sus, str. 22. Decembrie, nr. 32.
Telefon/fax: 0262-355634
Szatmárnémeti, 1984 június 4. - 2011. júl. 9. Segédlelkész: 2011. Székesegyház, 2012. Szent Család, 2013-tól a nagybányai Szentháromság plébánián segédlelkész, 2017-től a felsővisói Szent Anna egyházközösség plébánosa.

ORBÁN MIHÁLY SJ

plébános
Cím: 440014 - Satu Mare, str. M. Eminescu nr. 3.
Nagyszeben 1969 okt. 27.-2000. okt. 15. Szolgálat helyei: 2000 Kanada, Montreal, 2004 Kolozsvár, 2007 Brazília Porto Alegre, 2011 Marosvásárhely, 2013 Szatmárnémeti, a Kálvária német közösségének plébánosa.
 

PAKOT GÉZA SJ

spirituális
440042 Satu Mare, str. Ioan Slavici nr 16
Székelyudvarhely, 1968 nov. 29 - 2006 október 7. Szeged, 2011. Santiago de Chile, 2011. Marosvásárhely, 2013. Miskolc, 2015. Szatmárnémeti, Hám János Római Katolikus Iskolaközpont.
 

PAPELLÁS ISTVÁN

szentsz. tan., plébános
440149 Satu Mare, B-ul Closca, nr. 21.
tel: 0261-747912
Szatmárnémeti, 1955. dec. 31. - 1981. jún. 21. Segéd­lelkész: 1981. Szaniszló. Plébános: 1986. Láposbánya, 1990. Erdőd (kerületi esperes), 1995. Nagykároly Kalazanci Szent József plébánia (kerületi esperes), 1999-2008 Nagykároly Fatimai Szűz Mária plébánia. 1996-ban Szentszéki Tanácsos kitüntetést kap. 2008. augusztusától a szatmári Szent Család plébánia plébánosa.

RÁCZ GÁBRIEL ISTVÁN

plébános
445200 Negreşti Oaş, Str. Mihai Eminescu nr. 18
tel: 0261-820930
Máramarossziget, 1976. aug. 19. - 2001. jún. 30. i.h. lelkész: 2001. Hosszúmező, 2003. Borsabánya. 2009-től plébános Borsabányán, 2013-tól plébános Színérváralján, 2015-től plébános Avasfelsőfaluban.

RESZLER MIHÁLY

szentsz. tan., főesperes, plébános
435500 Sighetu Marmaţiei, P-ţa Libertăţii, nr. 19.
tel: 0262-311206
Szakasz, 1965. dec. 23. - 1992. febr. 1. Segédlelkész: 1992-95 között Szatmáron a Hildegárda plébánián (mellette 1992-93 spirituális, 1993-95 prefektus, a Hám János Iskolaközpontban). 1995-96 aligazgató a Hám János Iskolaközpontban (ellátja Szelestyehutát, Szakaszt és Gyöngyöt is közben). Plébános: 1996. Halmi. 1999-től igazgató a Hám János Iskolaközpontban, és a Szent Alajos Konviktusban. 2000. május 1-én "Szentszéki Tanácsos" kitüntetést kap. Plébános: 2003-2008 Nagybánya Szent József plébánia. 2008. augusztusától a nagykárolyi Kalazanci Szent József plébánia plébánosa, nagykárolyi főesperes, 2013-tól máramarosi főesperes és a máramarosszigeti Borromeo Szent Károly egyházközösség plébánosa.

ROMÁN JÁNOS

esperes, plébános
Cím: 430331 Baia Mare, str. 1 Mai, nr. 9.
Telefon/fax: 0262-212772, 0262-214925
Borsabánya, 1981. máj. 5. - 2006. júl. 1. Segédlelkész: 2006. Szatmárnémeti, Székesegyház, 2007. Szatmárnémeti Kálvária - i.h. (román) lelkész. 2009-től plébános, 2013-tól nagybányai esperes és a nagybányai Szentháromság egyházközösség plébánosa.

SCHÖNBERGER FERENC

tb. kanonok, nyugd.
440011 Satu Mare, str. Al. I. Cuza, nr. 12.
Telefon: 0261-768626
Túrterebes, 1938. márc. 5. - 1964. ápr. 5. Segédlelkész: 1964. Szaniszló. Plébános: 1967. Lázári, 1969. Rónaszék, 1973. Nagybocskó, 1982. Krasznaterebes, 1993. Mezőfény. 1995-tól Kárpátalján működik: 1995. Rahó, 1996. Munkács, 1999. Császlóc. Esperes és tb. kanonok. 2005-2008 Szatmárnémeti Szent Antal plébánia, 2008. augusztusában nyugdíjba vonul.

SCHÖNBERGER JENŐ püspök

440010 Satu Mare, str. 1 Decembrie 1918, nr. 2.
tel: 0261-714955
Túrterebes, 1959. jún. 18. - 1985. jún. 23. Segédlelkész: 1985. Nagykároly Kalazanci Szent József, 1987. Szatmár Hildegárda, 1990. Nagybánya Szentháromság, 1991. Nagybánya Krisztus Király. Plébános: 1994. Mezőpetri, 1994. Szatmár Szent Család. 1997-2001 között a gyulafehérvári teológián spirituális, és liturgika tanár. 2000. május 1-én tiszteletbeli főesperes, majd decem­berben a gyulafehérvári főegyházmegye szentszéki tanácsosi cím­mel jutalmazta tevékenységét. Plébános: 2001. Szamosdara (köz­ben egy­házmegyei főtanfelügyelő is), 2002. Máramarossziget (kerü­leti esperes). 2003. április 30-án II. János Pál pápa kinevezte szat­mári püspöknek. A püspökszentelés és beiktatás 2003. június 21-én volt.

Dr. SCHUPLER TIBOR

tb. kanonok, plébános
447065 Botiz, str. Teilor nr. 8.
Telfon/fax: 0261-774102
Erdőd, 1958. jan. 18. - 1984. jún. 24. Segédlelkész: 1984. Szatmár Székesegyház (1984-2001 között a Kálváriában német lelkész), 1990. püspöki titkár. 1991. jan. 1-től Caritas igazgató (1992-től ellátja Szinfalut, 1994-től Alsóhomoródot). 2000. máj. 1-én tb. kano­nok címet kapott. 2003. ellátja Szamosdarát, Pusztadarócot és Atyát. 2003. a püspökség gazdasági igazgatója. 2004. Kálvária né­met plébá­nosa is, 2013-tól batizi plébános.

SEFFER DÁNIEL ANTAL

esperes, plébános
447335 Turulung 267.
tel. 0261-836009
Szatmárnémeti, 1979. okt. 29. - 2005. jún. 25. Segédlelkész: 2005. Máramarossziget, 2006. Nagykároly, Kalazanci Szent József plébánia, spirituális. 2013-tól ugocsai esperes és a túrterebesi egyházközösség plébánosa.

SIMON ATTILA

spirituális
445100 Carei, str. 1 Decembrie 1918, nr. 54.
Telefon/fax: 0261-862149
Kökényesd, 1980. febr. 18. - 2005. jún. 25. Segédlelkész: 2005. Szatmárnémeti Székesegyház, 2006-2008 Gmünd - Ausztria. i.h. lelkész: 2008. augusztusától Szamosdara-Pusztadaróc-i plébánia i.h lelkésze, 2013-tól a nagykárolyi Kalazanci Szent József Líceum spirituálisa.

SKURKA DEZSŐ

plébános
447325 Tiream, nr. 510.
tel: 0261-873617
Felsővisó, 1960. dec. 22. - 1986. jún. 22. Segéd­lel­kész: 1986. Nagybánya Szentháromság. Plébános: 1989. Barlafalu (köz­ben 1994-1995 között Nagybányán a Szentháromság plébánián ellátja a segédlelkészi feladatokat is), 1995. Szinérváralja, 2003. Mezőpetri, 2013. Mezőterem.

SOLOMAYER SÁNDOR

plébános
440073 Satu Mare, str. Wolfenbüttel, nr. 40.
Telefon: 0361-808387
szentjanos@gmail.com
Kálmánd, 1966. febr. 12. - 1993. júl. 17. Segéd­lelkész: 1993. Szatmár Székesegyház. 1997-től hittanár és spirituális a Hám János iskolaközpontban és a Szent Antal plébánia lelkésze. 2001-ben visszakerül a Szatmári Székesegyházhoz, és innen látja el Alsóhomoródot és Színfalut. 2002. januárjától kisegítő lelkész Nagybá­nyán a Krisztus Király plébánián. 2002-2004 lelkigyakorlatos tovább­képzőn vesz részt P. Jálics Ferenc SJ mellett a németországi Gries­ben. Plébános: 2004. Szatmárnémeti Szent János apostol és evangélista.

STARMÜLLER FERENC

szentsz.tan., plébános
447262 Ciumeşti, nr. 317.
Telefon: 0261-821228
Szatmárnémeti, 1956. júl. 14. - 1982. jún. 20. Segédlelkész: 1982. Szatmárnémeti Szent Család plébánia. Plébános: 1984. Köké­nyesd, 1990. Sárközújlak, 1995. Mezőfény. 2000. máj. 1-én szentszéki tanácsossá nevezik ki, 2013-tól Csomaközön plébános.

SZILÁGYI JÁNOS

esperes, plébános
445100 Carei, Calea M. Viteazul, nr. 22.
Telefon/fax: 0261-861550
Szalacs (Bihar m.), 1959. febr. 21. - 1984. jún. 24. Segédlelkész: 1984. Szatmárnémeti Szent Család plébánia. Plébános: 1985. Börvely, 1991. Lázári, 2003-2008 Máramarossziget (kerületi esperes). 2008. augusztusától a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária plébánia plébánosa, 2013-tól a nagykrolyi II. számú kerület esperese.

SZINOVÁCZ GYÖRGY

plébános
447240 Petreşti, nr. 67.
Telefon: 0261-820027
Nagybánya, 1958. jún. 11. - 1984. jún. 24. Segédlelkész: 1984. Mezőpetri, 1985. Szatmár Szent Család, 1986. Nagy­károly Szentlélek. Plébános: 1989. Krasznabéltek, 1997-2008 Szatmárnémeti Szent Család plébánia. 1996-2008 az erdődi kerület esperese. 2008. augusztusától máramarosszigeti plébánia plébánosa, máramarosi főesperes, 2013-tól mezőpetri plébános.

SZMUTKU RÓBERT

plébános
430145 Baia Mare, Str. Valea Roşie, nr. 12.
tel: 0262-276180; 0362-806815
Csedreg, 1980. ápr. 30. - 2006. júl. 1. Segédlelkész: 2006. Kaplony, 2007-2008 Szatmárnémeti Székesegyház. 2008. augusztusától a nagybányai Krisztus Király plébánia i.h lelkésze. 2015-től a nagybányai Krisztus Király plébánia plébánosa.

TATÁR ZOLTÁN

plébános
447241 Dindeştiu Mic nr. 132.
Szatmárnémeti, 1984. fe. 12. - 2010. júl. 03. Segédlelkész: 2010. Szatmárnémeti, Kis Szent Teréz plébánia, 2011-től a Gurk-Klagenfurt-i egyházmegyében teljesít lelkipásztori szolgálatot, 2013-tól a kisdengelegi plébánián plébános.

TEFFENHART ISTVÁN

nyugdíjas
Cím: 447187 - Iojib, str. Principală nr. 390., jud. Satu Mare
Telefon: 0261-842685
Mezőpetri, 1951. nov. 12. - 1977. jún. 19. Segéd­lelkész: 1977. Kaplony. Plébános: 1979. Nagyszokond, 1984. Mikola, 1988. Kaplony, 1990. Aknasugatag, 2012. Józsefháza, 2016-tól nyugállományba vonul.

P. TÍMÁR SÁNDOR, FR. ASZTRIK OFM

plébános
447080 Căpleni, nr. 495.
Telefon: 0261-873004
Csíkszentmiklós, 1964.06.10- Csíksomlyó, 1994.11.12. Segédlelkész: 1994. Vajdahunyad. Plébános: 1995. Vajdahunyad, 2003. Csíksomlyó, 2011. Kaplony.

TYUKODI ANTAL

tb. kanonok, plébános
Kaplony, 1943. jún. 8. - 1967. ápr. 2. Segédlelkész: 1967. Felsőbánya. Plébános: 1970. Nagyszokond, 1973. Krasznaterebes, 1982. Kálmánd (c. esperes, 2000. máj. 1-től tiszteletbeli kanonok), 2003. Börvely, 2011. végleges nyugállományban.

TZIER ERNŐ

plébános
447050 Berveni,nr. 191.
tel: 0261-872297
Mezőterem, 1971. szept. 27. - 1998. jún. 28. Segédlel­kész: 1998. Máramarossziget, 2000. Szatmár Szent János (közben Sza­mosdarán plébános). Plébános: 2001. Kisdengeleg (közben hit­tanár a nagykárolyi teológiai líceumban), 2002. Halmi, 2006. Erdőd, 2013. Börvely.

ULMER MIHÁLY

plébános
Cím: 447044 - Răteşti, nr. 82., jud. Satu Mare
 
Mezőfény, 1956. szept. 13. - 1982. jún. 20. Segéd­lelkész: 1982. Nagybánya Krisztus Király, 1986. Szaniszló. Plébános: 1988. Mikola, 1994. Felsőbánya, 2003. Mezőterem, 2013. Szamosdara, 2014. Szakasz.

VASS LORÁND 

i.h. lelkész
435400 Seini, str. Unirii nr. 5.
Telefon: 0261-747912
Szatmárnémeti, 1985. október 19.-2011. július 9. Segédlelkész: 2011. Nagybánya - Szentháromság plébánia, 2012. Szatmárnémeti - Kis Szent Teréz plébánia, 2013-tól a Székesegyház plébánia segédlelkésze, valamint ifjúsági- és ministránslelkész, 2015-től Szinérváralján i.h. lelkész.

VERES ATTILA

plébános
435100 Baia Sprie, P-ţa Libertăţii, nr.36
Telefon: 0262260988
Szatmárnémeti, 1977. ápr. 12. - 2001. június 30. Se­gédlelkész: 2001. Máramarossziget. I.h. lelkész: 2002. Nagymajtény. 2009-től plébános Nagymajtényban, 2011. Felsőbánya.

Dr. VIK JÁNOS

a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dékánja
400095 Cluj Napoca, Str. Iuliu Maniu nr.5
tel: 0264-430688
Királydaróc, 1971. ápr. 4. - 1997. dec. 27. Segédlelkész: 1998. Szatmár Székesegyház, 2000. Máramarossziget. 2001-2004 doktori tanulmányokat folytat Münchenben. Ebben az idõszakban Viktor E. Frankl logoterápiáját is tanulmányozza. 2004-ben oklevelet szerez a Fürstenfeldbruck-i Dél-Német Logoterápiai Intézet (DGLE) keretében. Ugyancsak ezekben az években állandó-kisegítõ-lelkész a München-Neuhausen-i St. Clemens-St. Vinzenz plébánián. Plébános: 2004-2008 Kaplony. Közben 2004-2006 között spirituális a Nagykároly-i "Kalazanci Szent József" Római-Katolikus Teológiai Iskolaközpontban. 2006 decemberében teológiai doktorátust szerez a München-i Ludwig Maximilians Egyetem Katolikus-Teológia karán. Szakdolgozatát fundamentális teológiából készítette. 2008. júliusában tudományos munkájáért a München-i Ludwig Maximilians Egyetem Katolikus-Teológia Kara, "Johann-Michael Sailer Preis" díjjal tünteti ki. 2008. márciusától a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Római Katolikus Teológia Karának adjunktusa, 2016-tól a dékánja.

VOJTKU LÁSZLÓ

plébános
440182 Satu Mare, B-dul Sănătăţii K 17/B
Telefon: 0261-769078, 0361-401255
szentlelek@sm.rdsnet.ro
Sárközújlak, 1959. szept. 27. - 1985. jún. 23. Segéd­lelkész: 1985. Mezőpetri, 1987. Szatmár Szent Család. Plébános: 1990. Mezőterem, 1993. Szamosdara, 1998. Csanálos, 2003. Szatmárnémeti, Kis Szent Teréz plébánia, 2007. Kökényesd, 2013. Szatmárnémeti, Szentlélek plébánia.