2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.

"Átadni egy jó érzést"

2017. április. 27.

A közelgő, 2018-as OKIT leendő önkénteseinek első csoportját is képezték az ifjúsági csoportvezetők tavaszi találkozóján, Erdődhegyen.

Negyvenhét fiatal vett részt április 21. és 23-a között Erdődhegyen, a Helga Winter közösségi házban rendezett tavaszi csoportvezető-képzőn. Azok kaptak rá meghívást az egyházmegyei ifjúsági irodától, akik plébániájukon segítséget nyújtanak az ifjúsági élet megszervezésében, programokat készítenek elő, de segítenek az egyházmegyei szintű ifjúsági rendezvények lebonyolításában is.

A tavaszi képzés-hétvége mindig előrevetít kicsit a nyári táborokra, de idén már megkezdték a 2018-as, Országos Katolikus Ifjúsági Találkozóra (az OKIT-ra) való felkészülést is - melynek házigazdája ezúttal a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye lesz, és amelyet Szatmárnémetiben rendeznek majd. Azokkal a fiatalokkal, akik jövőre legalább a 18-ik életévüket betöltik és szeretnének önkéntesként segíteni, szombaton elbeszélgettek, bemutatták nekik az OKIT-ot, az önkéntesek feladatait és felelősségét. Akik már korábban részt vettek ilyen rendezvényen, meséltek róla, és a fiatalok maguk is összeírták, milyennek szeretnék a jövőre megrendezésre kerülő találkozót. Mint aztán megvallották, szívvel-lélekkel akarnak jelen lenni és egy őszinte, szeretet-teljes együttlétre vágynak. Meg szeretnék mutatni, hogy az egyházmegyében egy összeszokott, jó ifjúsági közösség él és működik, és átadnának valamit a helyi hangulatból: egy jó érzést, olyat, amilyet ők maguk is átélnek a helyi programok, táborok alkalmával.

A szombati beszélgetéseket meghatározta az OKIT, amelynek sikeréért imádkoztak is, de kéréseiket és hálájukat szentmisében is az Úr elé helyezték. Vasárnap az idei nyári gyermektáborok témáján gondolkodtak, mottót kerestek, felvázolták ötleteiket, amelyekből a következő találkozásukig, a próbatáborig rostálnak. Tavaszi képzésalkalmuknak szép lezárása volt a fény útja, amelyet a keresztúti ájtatossághoz hasonlóan végeztek, de már a feltámadástól, húsvéttól pünkösdig tekintették a történéseket, és szabadtéren, tizennégy stációval, imádságos, elmélkedő formában jártak végig.