Az Üdvözítő ajándékaira szükségünk van, tudatosítanunk kell, hogy nélküle nem élhetünk - mondta Dr. Hankovszky Ferenc az Úrnapján bemutatott szentmisén, a Székesegyházban.
Az Oltáriszentség főünnepén vagyis Úrnapján a szatmárnémeti Székesegyházban mutattak be ünnepi szentmisét, majd a hagyományoknak megfelelően, körmenetet tartottak a régi főtéren.
Dicsőíteni jöttünk a kenyér és bor színe alatt köztünk lakó Isten fiát - kezdte gondolatait a főcelebráns, Schönberger Jenő püspök a bevonulást követően. "Ettől nagyobb ajándékot nem adhatott volna Isten nekünk - mint önmagát. Ezzel mintegy megelőlegezi a mennyországot. Engedjük, hogy a mai liturgia abba a mennyeibe vonjon be mindannyiunkat... Semmi mást nem kell tennünk, csak nagyra nyitni a szívünket és engedni a lelkünkön keresztül a köszönetet, a hálát, a dicsőítést és magasztalást. Mindezt együtt, közösen, hiszen az Oltáriszentség Krisztus-közösséggé épít bennünket. Az ő közössége vagyunk, egy szív, egy lélek vele."
A homíliát Dr. Hankovszky Ferenc püspöki helynök, irodaigazgató mondta. Megszólalása elején a kenyérről elmélkedett. Hangsúlyozta, mindig hálát kell, hogy adjunk Istennek azért a kenyérért, amit magunkhoz vehetünk, s azért a másfajta kenyérért is, ami maga Jézus. Mindkettő kell ahhoz, hogy teljes emberek legyünk. "Jézus soha nem törte meg úgy a kenyeret, hogy előtte nem adott volna hálát. Mindig gondja volt az emberek kenyerére. A Miatyánkban a testi szükségeink közül ez az egyetlen, amiért külön könyörgött. A Biblia figyelmeztet minket, hogy legyünk hálásak a kenyerünkért, legyünk készek megosztani másokkal és legyünk elégedettek azzal és annyival, amennyit éppen kaphatunk, mert nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel."
Hankovszky Ferenc a lélek kenyerének szükségességét emelte a hívek elé: "Jézus figyelmeztet, nem csak kenyérrel él az ember. Lelkünk is van, és a lelkünket is táplálnunk kell, ha emberi életet akarunk élni. A kenyér nem csak a test táplálására van, hanem minden, Istentől kínált táplálék a lélek erősítésére is szolgál. Ne csak a testtel foglalkozzunk, hiszen ha így történne, lélektelenné válnánk mi, emberek, illetve az általunk alkotott társadalom - aminek amúgy szomorú tanúi vagyunk. A lelkünkkel való foglalkozás nem olyan fényűzés, amit fontosabb feladatok híján ráérő emberek megengedhetnek maguknak, hanem ez ugyanolyan életszükségleti feladat, mint a testünk táplálása. A Szentírásban látjuk, Jézustól sokan csak kapni akarnak ajándékokat, de őt, magát elutasítják. Kenyér kell, de Jézus nem. Az Üdvözítő ajándékaira szükségünk van, tudatosítanunk kell, hogy nélküle nem élhetünk. Gondoskodását, alkalmi segítségét sokan szívesen veszik, de vele nincs kapcsolatuk. Kevesen vannak, akik feltétel nélkül elfogadják őt annak, akinek ő mondta magát. Ezt jelenti a Biblia nyelvén hinni: teljes lelki egység, amikor valaki alárendeli a maga akaratát az Úr Jézusnak, amikor feladja a Jézustól való különállását, és egészen kész arra, hogy azt tegye, amit ő kér. Úgy, ahogyan Pál apostol erről számot adott: <<Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem>> (Gal 2,20). Ez nem egy megfoghatatlan üres szólam, hanem hús-vér valóság a hívő ember életében. Ezt a harcot folyamatosan megharcolja, újra és újra igent mond Jézus akaratára és hálás azért, hogy vezeti őt. Meg van győződve arról, hogy Jézus akarata mindig jobb, mint a sajátja. Jézus feláldozta saját testét, hogy mi életet, örök életet kaphassunk. Így meri kimondani, hogy én vagyok az élő kenyér, és ha valaki ebből eszik, örök életet kap."
Miután az áldozásban a hívek magukhoz vették Krisztus testét, Schönberger Jenő püspök kivitte az Oltáriszentséget a székesegyházból, és a jelenlevő papokkal, hívekkel körmenetet tartott - a régi központ parkját kerülték meg, a négy pontnál felállított oltároknál megállva, evangéliumot olvasva és imádkozva. Ezzel mintegy megmutatta az Oltáriszentséget a világnak, a hívek tanúságtevése közben megáldotta az egész várost. A záró áldást is a székesegyház bejáratától, a Te Deum és a litániák elmondása után adta a püspök.
