2017. december. 15. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2017. december. 15. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Csendre hangoltak

2017. december. 4.

A Kálvária templomban tartották az idei első adventi ifjúsági imaórát.

Az Egyházmegyei Ifjúsági Iroda segédanyagát felhasználva tartották meg Szatmárnémetiben, december 3-án a Krisztus születésének fogadására készítő első imaórát. Változás, hogy idén nem a szokott plébániatemplomokat látogatják a hívek, s nem mindig csak egy, az adott plébániához tartozó ifjúsági közösség készül, hanem a város minden közösségének fiataljai közösen szervezik meg az elmélkedő alkalmakat, s mindenhonnan részt is vesznek rajtuk.

Az első adventi vasárnapon a Kálvária templomban "virrasztás" cím alatt találkoztak, és elcsendesedni próbáltak. Hiszen az Advent a várakozásról, a csendről és a virrasztásról egyaránt szól. Erre emlékeztetett elmélkedésében Barta Barnabás ifjúsági- és ministránslelkész is: "A Jézussal való bensőséges találkozás feltétele a csend. A templomban találkozhatunk vele, de ahhoz, hogy mélyebben megtapasztalhassuk jelenlétét, belső elcsendesülésre van szükségünk. Mindannyiunknak szüksége van a csendben töltött időkre, amelyekben kivonulhatunk a bennünket körülvevő zajból, a munka vagy a folyamatos beszéd hangözönéből. Advent kezdődik, különösen csendes időszak. Végtelenül boldog az az ember, aki csendben, meghitten tud várakozni a szeretett személyre, Jézusra. A meghittséget a csend tartogatja számunkra. Jézus az evangéliumi részben azt kéri: <<Legyetek éberek!>>, vagyis virrasszatok. Olyan jó az embernek Jézussal lenni, és még jobb, ha teljesen át tudja magát adni a Szeretet Forrásának. A csendben, a virrasztásban megtapasztalhatjuk Isten szeretetét."

Taizé-hangulatban telt az első imaóra, az ennek megfelelő énekekkel, a csendidők meghagyásával, imákkal, elmélkedésekkel. A megfelelő pillanatban meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját, zsoltároztak és felolvasták a napi evangéliumi részt is. A következő vasárnapon szintén este hét órától, a Szent József templomban találkoznak a hívek, hogy folytassák adventi felkészülésüket.