2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Éltető sodrásban

2018. január. 26.

Idén is változatos programokkal készülnek a február 1-je és 18-a közötti Házasság hete rendezvénysorozatra Szatmárnémetiben.

Közös imák, műhelymunkák, előadások, ünnepség és farsangi mulatság, közös filmnézés várják többek között azokat, akik idén bekapcsolódnak a Házasság hetébe, Szatmárnémetiben. A február 1-je és 18-a között megvalósuló programsorozat mottója „Éltető sodrásban”.

A Házasság hete a házasokért felajánlott imával, szentségimádással veszi kezdetét elsején este hét órától a helyi plébániákon, parókiákon és gyülekezetekben. Negyedikén, vasárnap, aztán a Dinu Lipatti Filharmónia dísztermében fesztivált és ünnepséget rendeznek délután öt órától, „Családjaink közössége, közösségeink családjai” vezérgondolattal.

A következő programmal, február 6-án együttjáró párokat, fiatalokat szólítanak meg – délután öt órától a Szent István-teremben tartanak velük műhelymunkát.

„Sejtettem, hogy ember nincs is - csak férfi és nő” – a Karinthy Frigyestől kölcsönzött idézettel indul és a párkapcsolati boldogság áráról szól majd Fleisz Kinga pszichológus és Lepedus István családreferens közös előadása, amelyre 8-án, este hattól kerül sor a Székesegyház plébánia emeleti termében. Február 9-én szintén előadás lesz: 18 órától a Baptista imaházban Kulcsár Tibor és Anikó, a Magyar Evangéliumi Rádió részéről, „A szeretet szenvedély és döntés – éltető sodrásban” cím alá rendezik gondolataikat. Másnap házas-családos farsangot tartanak a helyi plébániákon, parókiákon, gyülekezetekben; 11-én, vasárnap pedig a szentmisékben, istentiszteletekben ünneplik meg a házasokat.

A Házasság hete utolsó előtti programja egy filmvetítés lesz: 13-án, kedden este héttől a Szent István teremben. A programsorozatot 18-án, vasárnap zárják le – ekkor közös szentmisékben, istentiszteletekben áldják meg a házasokat.

Már zajlik a Házas kalandtúra, szintén a Házasság hete részeként. Kiértékelésére és az eredményhirdetésre az egyik közös programon kerítenek alkalmat. A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de a szervezők – a Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Házas hétvége mozgalom, a különböző plébániák, parókiák, a szatmári baptista- és evangélikus gyülekezetek – kérik az előzetes jelentkezést: az érdeklődők a 0744 137 568-as telefonszámon jelezhetik részvételi szándékukat.