2017. december. 17. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2017. december. 17. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Fejlődő szakoktatás

2017. október. 11.

Valós közösségi igényre válaszoltak, amikor létrehozták a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakosztályait - az ezeknek helyet adó épület megáldására október 13-án kerül sor.

Az idei tanév új fejezetet nyitott a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum több, mint negyedszázados történetében, hiszen két szakosztály kezdhette meg működését az iskola ernyője alatt. Az erre irányuló döntést az a megfigyelés hívta életre, miszerint a munkaerőpiac igényei, illetve az elméleti oktatás felé elbillent oktatási rendszer nyújtotta nevelői szolgálat, -képzés között egyre nyilvánvalóbb diszharmónia, különbség mutatkozik.

"Iskolánk küldetésének tekinti, hogy támogassa a társadalmi mobilitást, ugyanakkor minden diáknak szeretnénk élhető jövőt biztosítani szülőföldjén. Ennek egyik kulcsa a magyar nyelvű szakoktatás, amelynek megerősítésében szeretnénk mi is részt vállalni" - mondta el döntésük indoklása kiegészítéseként Ádámkó István igazgató.

A két szakosztály közül egyik közélelmezés-turizmus profilú, amely megosztott képzési rendszerben 15 hellyel szakács és újabb 15 hellyel pincér képzést kínál; a második pedig az automatizálás-elektronika profilú, amely 30 hellyel elektronikai műszerészeket képez.

Szakoktatás nem működhet gyakorlati képzés nélkül, amelyet olyan helyi vállalkozásokkal közösen biztosítanak, amelyek a saját szakterületükön már kiválónak bizonyultak. De a színvonalas szakképzésnek előfeltétele a megfelelő épület és terek biztosítása, ezért szaktantermek és laboratóriumok kialakítására volt szükség. Ez a Mihai Eminescu 1-es szám alatti, évek óta üresen álló épületben történt meg, az első emeleti és földszinti részek teljes felújítása által: új belső falakat építettek; négy tantermet, de elektro-informatika szaktantermet, tankonyhát, sporttermet, mosdókat alakítottak ki; padlót cseréltek, járólapokat fektettek le; az elavult és veszélyes korlátokat felújították; villanyhálózatot és fűtésrendszert cseréltek, új lámpatesteket szereltek fel; üzembe helyezték az alagsori kazánokat, a tűzvédelmi- és megfigyelő rendszert.

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakoktatásának helyet adó épület felújítása Magyarország Kormánya, valamint a Szatmári Római Katolikus Püspökség támogatása révén valósulhatott meg. Az iskola fenntartója Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala. Az átadási ünnepséget október 13-án, pénteken, 11 órától tartják, amikor Schönberger Jenő püspök Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és további jeles vendégek jelenlétében megáldja az épületet.