2024. április. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Kapcsolódva

2017. február. 14.

Beszélgetések, játék és ima jellemezte az egyházmegyei ifjúsági csoportvezetők téli találkozóját.

A tavalyi, egész éves szolgálatuk elismeréseként és jutalmazásaként hívták meg az egyházmegyei ifjúsági csoportvezetőket egy hétvégi együttlétre február 10. és 12-e között, az erdődhegyi Helga Winter Közösségi Házba. A tizennyolc fiatal jelenlétében megtartott, a Püspökség ifjúsági irodája által szervezett programban az első napon játékok szerepeltek, szombaton délelőtt azonban az ima és a csend volt hangsúlyban. A szőlőtő és a szőlővessző példabeszédét (Jn 15,1-17) olvasták közösen, majd kapcsolataik, kapcsolódásaik minőségét vizsgálták - Jézushoz, a közösségükhöz... - gondolataikat megosztották egymással.

Farsangi idő lévén este játékos jelmezbemutató-előadást tartottak, vasárnap pedig előretekintettek az év fontosabb teendőire. Barta Barnabás ifjúsági- és ministránslelkész szentmisét mutatott be körükben - szentbeszédében kérve a fiatalokat, hogy szív-emberek legyenek - és csak ezt követően indultak haza.

Fotók: Gönczy Tamás