2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Korszerűsítenék a kapcsolatokat

2016. június. 7.

Erdődhegyen találkoztak a romániai katolikus egyházmegyék ifjúsági lelkészei és -referensei, hogy áttekintsék az előttük álló kihívásokat, ezekre megoldásokat keressenek.

Korábban az országos katolikus ifjúsági találkozók (OKIT, INTC) alkalmával egyeztettek Románia katolikus egyházmegyéinek ifjúsági lelkészei és -referensei, az utóbbi években azonban már évente, a találkozótól függetlenül is keresik a lehetőséget a találkozásra. Így került sor az április 4. és 6-a közötti találkozójukra is, amelynek házigazdája a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye volt.

A Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája által megbízott országos ifjúsági lelkész, Felix Roca kezdeményezésére az ifjúságpasztoráció "mai hangját" keresték, azokat a módokat, ahogyan a fiatalokat meg lehet szólítani, Krisztus örömébe bevonni. Kedden ezzel kapcsolatban tartott előadást Felix Roca, melyben Ferenc pápa gondolataitól indulva beszélt az egység építésének, a jelen kor megértésének fontosságáról. Don Bosco-tól vett gondolatot - "nem elég a fiatalokat szeretni, fontos, hogy érezzék is, hogy szeretik őket" - egészített ki, amikor azt mondta, nem elég, hogy az egyház foglalkozik a fiatalokkal, kell, hogy ők érezzék is, hogy így van.

Az előadás végén kérdéseket fogalmazott meg, melyek kapcsán a résztvevők csoportokban elbeszélgettek, majd gondolataikat plénumban tárták fel. Itt többen hangsúlyozták az online jelenlét megerősítésének, a fiatalok felé történő rendszeres impulzusoknak a fontosságát, valamint javasolták, hogy a római- és görög rítusú katolikus fiatalok gyakrabban találkozzanak, ez ugyanis segítheti egymás jobb megértését, a kapcsolatok megerősödését.

A találkozó egyik fontos pontja volt Dr. Tallian Cristian gyermekpszichiáter főorvos előadása a gyermek- és fiatalkor lehetséges kríziseiről, zavarairól, illetve ezek feloldásának módjairól. Az ifjúsági lelkészeket és -referenseket házigazdaként köszöntötte Schönberger Jenő püspök, és hozzá hasonlóan, az erdődhegyi Helga Winter Közösségi Házban rövid egyeztető-látogatást tett Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, a Romániai Katolikus Püspökök Konferenciája ifjúságpasztorációval megbízott püspöke is.