2017. november. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2017. november. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Közös ima és ételosztás

2017. november. 14.

Árpád-házi Szent Erzsébet napján közös imára hívják a szegényekkel közösséget érzőket a Hildegárda templommal szembeni szoborhoz, majd ételosztást tartanak Szatmárnémeti több pontján.

Az idei lesz az ötödik alkalom, amikor a Szatmári Római Katolikus Püspökség szervezésében köztéren, a Hildegárda templommal szembeni Szent Erzsébet szobornál imádkoznak a hívek közösen a szegényekért, a szükséget szenvedőkért. Akik november 19-én, délután két órára ellátogatnak oda, a Schönberger Jenő megyéspüspökkel közösen elmondott ima mellett, meghallgathatják Barta Barnabás püspöki tikár gondolatait a szolgáló szeretet példájának szentjéről, de akár elhelyezhetnek egy szál virágot is Szent Erzsébet szobránál.

Árpád-házi Szent Erzsébet attribútuma ugyanis a rózsa. Életét végigkísérte a szegények megsegítésének gondolata. Második gyermeke születése után, hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is részt vett a betegápolásban. Az éhínségek, járványok idején kinyittatta az éléstárakat, a szegényeket élelmezte, önmaga pedig mértéktartóan élt. Az Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagjaként később egyszerű, szürke köntösben járt, a szegényeket szolgálta. Legendák kapcsolódnak hozzá, az egyik szerint például a köntösében a kenyér rózsává változott, amikor férje már felelősségre akarta vonni a végletekig történő adakozás miatt. Ennek a csodának a pillanatát ábrázolja a szatmárnémeti szobor is.

A vasárnapi eseményen részt vesznek az egyházmegyei szeretetszolgálat csoportok képviselői, akiknek egy része, a nyilvános megemlékezést követően ételt osztani indul: a Boldog Scheffler János Központ munkatársai a Toamnei utcára; az Egyházmegyei Caritas Szervezet képviselői a 14-es lakónegyedbe, a Neajlov sétányra; az Egyházmegyei Kórházpasztorációs Iroda, az Egyházmegyei Pasztorális Iroda és a plébániai szeretetszolgálatok kijelölt tagjai a Ion Ghica utcai szociális tömbházakhoz; a Máltai Szeretetszolgálat Szatmári Kirendeltsége munkatársai pedig az Ostrovului utcai szociális tömbházakhoz.

A résztvevők tudják, hogy a rászorulók gondjait koránt sem lehet egyszeri ételosztással megoldani, ez mindösszesen nyomatékosítja, kiemeli a szeretetszolgálat hétköznapokban való megélésének szükségességét, egy napon felmutatja a szélesebb közösség felé is.

Szent Erzsébet emléknapján a különböző esperességekben is rendeznek megemlékezést, ételosztást, így szintén 19-én, vasárnap Túrterebesen, egy napra rá, hétfőn pedig Nagybányán és Máramarosszigeten. A szatmárnémeti megemlékezést és ételosztást Magyarország Kormánya Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Emlék 2016-ból