Jézus az ő emberségét viszi magával az Atyához, és ezáltal ott lesz a mi emberségünk is Istennél – emelte ki az ünnep lényegét Pakot Géza SJ a Székesegyház búcsúján.
Urunk mennybemenetele összeköti a Földet és az eget. Jézus ekkor tér vissza az Atyához, az ő országába, és foglalja el helyét emberi testben is a Szentháromság közösségében – ünnepelték a katolikus hívek május 25-én. A szatmári hívek számára azonban a Székesegyház búcsúja még fontosabbá tette a napot, különösen, hogy idén egybeesett Hám János püspökké való kinevezésének napjával is.
Ezt emelte ki Schönberger Jenő püspök is az este héttől kezdődött búcsúmise elején: „A Székesegyház titulusa „Urunk mennybemenetele”. Mozgó ünnep lévén, a búcsú idén egybeesett két, számunkra szintén fontos eseménnyel is: 190 évvel ezelőtt nevezték ki Hám Jánost szatmári püspöknek, és 220 éve, hogy a mennyországba költözött. Ma, amikor azt ünnepeljük, hogy az Úr Jézus a mennybe fölemelkedett, imádkozunk, hogy kéréseinket is vigye magával, engedje a jó Isten minél előbb, hogy a boldogok között tisztelhessük nagy püspökünket. Testvéreim, mindannyiótoknak, akik eljöttetek a különböző plébániákról ide, van valamilyen kérése. Valamit szeretnénk mindannyian rábízni a mennybe menő Krisztusra, hogy esdje ki azt számunkra a mennyei Atyánál. Kérlek titeket, kéréseitek mellett legyen ott Hám János püspökünk boldoggá avatása is. Egyházmegyénkben ezért imádkozunk minden szentmise után, és hiszem, hogy Isten meg fogja hallgatni mindannyiunk kérését is e mellett.”
Pakot Géza SJ, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa volt a búcsú ünnepi szónoka. Homíliájában előbb behelyezte az ünnepet Jézus életének történései közé, majd bemutatta, hogyan lett a mennybemenetel az emberiség égbe emelkedésének szimbóluma és lehetősége egyben: „Egy olyan nagy ünnepre gyűltünk össze, amely megbújik húsvét és pünkösd ünnepek között. Húsvétkor bennünk van a nagy rácsodálkozás Isten csodájára, aki képes a halálból újra életre támadni. Pünkösdkor pedig összegyűlnek a tanítványok Mária köré, megkapják a Szentlelket és elindul az Egyház a nagy útjára. Nekünk elindul az életünk, mintegy megtermékenyül az új szövetség népe, akik mi vagyunk mind, akik a keresztségben Isten népévé, Jézus barátaivá lettünk, az ő örökösei vagyunk. A mennybemenetel is egy olyan környezetben történik, amelyben maguk a tanítványok is kételkedtek. Nem volt meg a húsvéti ujjongás és a Szentlélek tüze, amely megvilágosít, erőt ad. Itt még egy megállás, egy várakozás van, de vajon mi történik ezen a napon? Mit jelent az, amit ők látnak, ami után ők feltekintenek az égre? Egy nagy beteljesedés jön a mennybemenetellel. Jézust ünnepeljük, aki Krisztus király lesz számunkra, aki elfoglalja a mennyei Atyánál, a mennyországban az ő trónját. Az a biztos mennyei hely, az a trónus, amelybe mindannyiunk élete ezután kapaszkodik.
Két nagy mozzanat van Krisztus életében. Az első a karácsonyi megszületés, amikor emberré lesz az Isten. Ez az ő életének az első nagy lépése. A második a mennybemenetel, amikor az ő életének a beteljesedése következik. Megjelenik a felhőkön, mint ember, az ember fia az ős Öreg előtt, aki neki ad minden hatalmat a földön és az égen. Krisztus király lesz mindörökké. Azt ünnepeljük ma, hogy nekünk van királyunk. Olyan uralkodónk van, akinek teljessé válik az élete és a küldetése: ő, aki pap, próféta és király. Visszatér az Atyához és magával viszi a mi emberségünket. Vannak olyan teológusok, akik azt mondják, hogy így a Szentháromság része lett az emberiség is. Jézus az ő emberségét viszi magával az Atyához, és ezáltal ott lesz a mi emberségünk is Istennél. Mi is, Krisztushoz hasonlóan a világra jöttünk és a mi életünk is arra vár, hogy a Megváltóhoz hasonlóan, a mennybemenetellel megtalálja az örök hazát, az örök boldogságot nála. Krisztus szenvedélyes szeretettel van irántunk a mennyországból. Nem csak elküldi majd később Szentlelkét, amit Pünkösdkor ünneplünk és magunkhoz fogadunk majd a bérmálásban, hanem ő maga nekünk az örök vezérünk. Minden örömünkkel, minden bánatunkkal hozzá fordulunk, és ilyenkor minden pillanatunkban úgymond a mennyországba emelkedünk.”
A szentmise végén Hársfalvi Ottó plébános adott személyes reflexiót: „Krisztus mennybemenetele a mi felemelkedésünk is – hallottuk az első könyörgésben. Talán ezt éreztük ebben a szentmisében is, de minden szentmisében egy kicsit felemelkedünk. A mennyország nincs is olyan messze, a mennyország le akar jönni hozzánk – mondotta az atya. Most, amikor itt vagyunk, összegyűltünk hívek és papok a püspökkel, talán ezt érezzük. Itt van az Egyház, és maga az élő egyház a mennyországnak egy része – a mennyország itt van közöttünk.”
A hívek ennek katarzisában élhették meg a teljes szentmiseáldozatot, melynek végén a himnuszok eléneklése mellett a teljes búcsú elnyeréséért szükséges imákat is közösen elmondták.
