2017. szeptember. 24. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2017. szeptember. 24. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Négy zarándokút

2017. április. 20.

Horvátország, Svájc, Olaszország és Spanyolország is várja idén a Szatmári Római Katolikus Püspökség által szervezett zarándoklatok résztvevőit.

A Szatmári Római Katolikus Püspökség minden évben ajánl zarándoklatokat a hívek figyelmébe, hiszen tudott, hogy egy imádsággal végzett út a feltöltődés mellett a lelki életre is hatással lehet, a szerzett tapasztalatok megváltoztathatják az embert, aki azután másként tér haza.

Idén négy utat szervez a Püspökség pasztorális irodája, s az első már május 27-én indul - a célpontja Horvátország és Bosznia-Hercegovina. A szatmárnémeti indulást követően Budapest-Siófok útvonalon haladva megtekintik Somogyváron a bencés apátság romjait, majd továbbhaladva a zágrábi székesegyházat. Másnap a világörökség részét képező Plitvicei-tavak világában barangolnak, a harmadik napon Mostár-ba érnek, ahol a Csontváry-t is megihlető  smaragd színű Neretván átívelő Öreg-híd látványában gyönyörködhetnek. Az utolsó előtti napon a Szent Jakab templomban imádkoznak és Krisztus szenvedéseiről elmélkednek a Krizevac köves, meredek keresztútján. Május 31-én indulnak haza, megállóval Szarajevóban.

A Püspökség a továbbiakban június 22-24-e között "Szent László nyomában" címmel szervez zarándoklatot; augusztus 30. és szeptember 4-e között Svájcba és Olaszországba; szeptember 26. és október 8-a között pedig Lourdes-ba, Santiago de Compostella-ba és Fatimába.

A zarándoklatokra jelentkezni, azokról érdeklődni az 1 Decembrie 1918 utca 2. szám alatt, a Szatmári Római Katolikus Püspökségen személyesen lehet, valamint a 0261-714955, 0261-716451 és 0744-483444-es telefonszámokon Mekker Enikő szervezőnél. Részletes információkat találnak a szatmariegyhazmegye.ro oldalon is, a zarándoklatok menüpont alatt.