2024. április. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Szerdán mindenszentek ünnepe

2017. október. 30.

A "névtelen szentekre" emlékezünk mindenszentek ünnepén, egy napra rá pedig kedves halottainkért imádkozunk, gyújtunk gyertyát.

III. Gergely pápa a 8. században indította útjára mindenszentek ünnepét, kiállva azért, hogy a vértanúk mellett a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is megemlékezzünk.  732-ben éppen ezért, a Szent Péter-bazilika egyik mellékkápolnáját Mindenszenteknek, vagyis az egyház szentjeinek ajánlotta. Mindenszentek ugyanakkor azoknak a szenteknek is emléknapot ad - november hónap első napján -, akiknek a neve nem maradt fent a történetírásban.

Az ünnep után egy nappal, november 2-án elhunytainkról emlékezünk meg. A Halottak napját Szent Odilo clunyi apát 998-ban rendelte el, hogy legyen egy alkalom, amikor a halottakról zsolozsmákkal és szentmiseáldozatokkal emlékezzenek meg. Ilyenkor ellátogatunk eltávozott szeretteink sírjához, értük imádkozunk, gyertyát gyújtunk.

Szatmárnémetiben csütörtökön, november 2-án, délután négy órától mutat be szentmisét a híd melletti temető kápolnájában Schönberger Jenő püspök. A szentbeszédet Istvánfi Szilárd székesegyházi káplán mondja majd.