RO HU DE
Kategóriák
2012. május. 18.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Jn 17,1-11a

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Élet a hitben:
A hétvégén összemérik énektudásukat
2012. 02. 22.     

Szombaton reggel kilenc órától veszi kezdetét a második alkalommal megrendezésre kerülő Egyházzenei Énekverseny.

 

 

A Hám János Iskolaközpont dísztermében szervezik február 25-én az Egyházzenei Énekversenyt, melyre az egyházmegye számos pontjáról várnak diákokat. A liturgikus énekismeret, és helyes előadás próbája két korosztályban méri össze a fiatalokat: az öt-nyolc és a kilenc-tizenkettő osztályos tanulók külön versenyeznek. A fiatalabbak reggel, a nagyobbak pedig délután két órától állnak pódiumra.

 

Az Egyházmegyei Főtanfelügyelőség szervezésében megvalósuló program során az egyénileg vagy legfeljebb öt személyből álló csapatok által előadott liturgikus énekeket szakmai zsűri bírálja el, de plusz pontokat hozhat az énekfelismerés próbája is. A tavaly is jó hangulatot hozó versenyre szerettel várják a hallgatóság soraiban helyet foglaló érdeklődőket is.

A tavalyi énekverseny képe


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro