RO HU DE
Kategóriák
2012. május. 18.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Jn 17,1-11a

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Élet a hitben:
Adventi Ifjúsági Imaórák
2010. 11. 16.     

A Krisztusvárás időszakában a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye számos plébániáján rendeznek Ifjúsági Imaórákat.

 

A Szatmári Római Katolikus Püspökség Ifjúsági Irodája idén is elkészítette az adventi imaórák segédanyagát, melyet az egyházmegye plébániáinak rendelkezésére bocsát. A segédanyag, mely elmélkedések, imák, énekek összeállítása, kiindulópontot adhat ilyen jellegű imaalkalmak szervezéséhez bármelyik egyházközösségnek, amely ez által is segíteni akarja híveit a lelki felkészülésben Krisztust fogadására. Összeálltak ugyanakkor lelkes ifjúsági közösségek, ők egymás plébániáját látogatják majd, és minden vasárnap más csoport előkészítésében vesznek részt imaórákon.

 

Szatmárnémetiben november 28-án a Szent Család, december 5-én a Székesegyház, 12-én a Kis Szent Teréz, 19-én pedig a Szentlélek plébánia fiataljai készülnek adventi imaórával a vasárnap esti szentmiséket követően, tizenkilenc órai kezdettel.

 

Tematikájában, a program idén Isten Szolgája Scheffler János személyiségének alapvonásaiból merít és ezeket állítja példaként a fiatalok elé. Advent vasárnapjain ennek megfelelően először a hit, majd a bölcsesség, az áldozatvállalás, végül pedig a hűség motívuma kerül feldolgozásra a vértanú püspök életén keresztül. Az imaórák idén így az ünnep mellett Scheffler János alakját is közelebb hozzák. A találkozási alkalmak nyitottak, minden érdeklődőt szeretettel várnak.


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro