A kereső

Amikor gyermek voltam, Indiana Jones volt a kedvenc hősöm. A kalandor, aki bejárta az egész világot és küzdött a rosszal, miközben kereste a kincseket. Ebben a keresésben a veszéllyel is dacolt, sőt, szembenézett a halállal. Ma a keresést megoldja a Google egy klikkel, amiben nincs semmi kaland. Ezek után ki ne rajongana egy hősért, aki megpróbálja megkeresni és valóra váltani az álmát?

Talán egy kicsit titokzatos a vallásos ember keresése, hiszen a mai időkben nem divat keresni, és hinni a biztos találatban. Keresni a világ Megváltóját egy jászolban. Keresni azokban a személyekben, akik másképp hisznek Istenben. Keresni önmagunkat a vágyakban, amelyeket Isten ültet el a szívünk mélyén. Keresni a Szentírás egy szavában, ami az imában kap értelmet. Keresni a történelemben, amelynek részesei vagyunk. Keresni hiteles indítékokat, amelyek előrevisznek minket. Keresni az igazi szeretetet.  Keresni az utat.

A szakács

Egy mikrohullámú sütővel nagyban leegyszerűsíthetjük az étel melegítését. A nagymama receptjei többnyire egy kartondobozba kerülnek, mert a főzéshez már minden előre el van készítve, amivel időt nyerünk. De aki szeret főzni tudja, hogy a főzésnek külön szertartása van. Gondolkodsz, vásárolsz és főzöl. A főzés időt igényel, ahogy a hit is. A hit élményeinknek is sajátos folyamata van, amely sok összetevőből áll: kételkedések, biztonság-tapasztalatok, kérdések, valóság-tapasztalatok, várakozások... Közben szem előtt tartod a célodat. Készíteni akarsz valamit, ami egy ideig pótolni tudja saját és mások étvágyát. Ízlelgetni Jézust - erre időt kell szánni és csak azután ünnepelni.

A sportoló

Rengeteg ember vágya, hogy  rövid idő alatt  fitté váljon. Az ilyen ember tévéhirdetésekből ismert fogyasztógépeket vásárol, amelyek masszírozzák, amikor alszik, olyan takarót szerez be, amely égeti a kalóriát. Ezek az „atléták"  a legjobb sportöltözéket vásárolják meg, de csak egyszer mentek el benne edzeni, mert abbahagyják, amint rájönnek: időre és erőfeszítésre van szükség. Elfogadják az első izomlázat, de mégis kényelmesebb a szobában, ha kint hideg van... Ha azonban valaki szembesül ezekkel az ellenállásokkal, lassan felfedezi hogy jól esik, ha teste változik, erősödik, jobban érzi magát. Elkezdi élvezni az edzést. Néhányszor teljesen végigcsinálja, máskor csak kevesebbet végez. Isten keresése is hasonló. Nehéz elkezdeni, nehéz rutint csinálni belőle. Szükséges az igényesség. Vannak akik rozsdásnak érzik az imájukat, nehezen lendülnek bele. De edzés után figyelhető meg, hogy az élet dimenziója élőbbé válik, érzékenyebbé és sokkal őszintébbé önmagával és a többi emberrel szemben.

Advent egy lehetőség, ami megtanít minket a várakozásra. A Szűzanyának is időre volt szüksége, amíg megértette, hogy valami nagyon fontosat kérnek tőle, és a bizonytalanság és aggodalmak ellenére, kimondta: „Legyen". Nem volt könnyű válasz, de megváltoztatta az életét.

Advent most van. Nem csak Jeruzsálemben történik, nem is csak Galileában, hanem a te városodban, falvadban, utcádban, vagy házadban. A történet  most íródik, és csak arra vár, hogy felhangozzék belőled ez a: „legyen!"

Miklós Claudiu SJ,

a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont spirituálisa

Illusztráció

A harmadik adventi írás:

Kereső várakozás

A várakozás egy emberi jellemző, hatalmas összefonódás a vágy és az elképzelés között.

Amikor várakozásról beszélünk, nagy ellenállást tapasztalunk magunkban és másokban. Sokat fejlődtünk abban, hogy lerövidítsük a távolságokat és tevékenységeink idejét. A legfiatalabbak már nem is tudják, mit jelent kézzel írni egy levelet, és várni, amíg a válasz megérkezik. Hihetetlen gyorsaság jellemző a mai technológiára, minden úgy van tervezve, hogy megkaphatod: most rögtön! És mégis, a várakozás nagyon is emberi jellemző, egy hatalmas összefonódás a vágy és az elképzelés között. A vágy előretol, késztet minket a keresésre. Még a történések előtt jelentkezik, mindennek a legelején.

Várunk...

Várunk az iskolában, amikor nagyon lassan telnek a tanítási óra percei, várunk sorban állba vásárláskor, a repülőtéren - ahol pedig időben kérik, hogy ott legyünk indulás előtt, és mégis berendeznek számunkra egy várótermet. Ugyanúgy várunk a sürgősségin a kórházban - furcsa, hogy időnként ott is várni kell... Várunk egy telefonhívásra, ami nem érkezik meg. Várunk a vizsga eredményére - milyen sokáig tart az idő, amíg a tanár kijavítja a dolgozatokat és kihirdeti az eredményeket... A nyugtalan szülők várják haza gyermeküket, hogy este időben érkezzenek meg, mert anélkül nem tudnak elaludni. Vannak fiatalok, akik képesek arra, hogy várjanak akár két napot is kedvenc együttesük koncertjének helyszínén, hogy biztosítsák maguk számára a jó helyet. Mások nagy izgalommal várják, mikor jelenik meg a következő film a kedvenc színészükkel... Sok-sok várakozás, amelyekről talán le tudnánk mondani.

De az ember életében vannak másfajta várakozások is, amelyek sokkal szebbek. Tekintsük a szeretet példáját! Bár vannak, akik a szeretetet is express-formában képzelik el, de aki szerelmes, az tudja, hogy egy kapcsolat kialakulásának időt kell adni. Többször elképzeljük a találkozást, míg az valóban teljesül.

Karácsonyi várakozások

Jön a vakáció, a szabadság. Jó, ha az ember időt ad a pihenésre is. Alkalmat arra, hogy találkozhasson a családtagokkal, a legjobb barátokkal, azokkal, akiket szeretünk. A gyerekek várnak az ajándékokra és az elárusítók is azt várják, minél többet vásárolj tőlük. De vannak emberek, akik a karácsonyi ünnepek múlására várnak, mert ők sebeket hordoznak.

De ki várja a megváltó érkezését?

Ennyi minden közül ki vár Istenre? Sok dolgunk van, nem találunk neki időt. Várni Istenre nem könnyű. Miről is van szó? Várjuk a karácsonyi szentmisét, a betlehemes játékot a plébánián, a kántálókat? A karácsonyi történeteket már kívülről tudjuk... Vagy talán várni kellene valami személyesebbre, egyedibbre, lelkibbre... Újra el fog jönni hozzám is az Isten? Vagy talán el kellene menni a templomban felállított betlehemhez, hátha ott találkozunk Vele?

Az Istenre való várakozás azzal kezdődik, hogy Isten Fia, az Ige megtestesül. Nem hiszem, hogy lenne valaki, aki mindent tudna Istenről, sokan pedig abbahagyták az újdonság keresését az evangéliumban, az imában. Ami viszont igazán meglepő Istennel kapcsolatban, hogy mindig új formában jelentkezik, közli magát velünk, megtapasztalások elé állít minket. Nem hiába, a felnőtt ember nem úgy hisz már Benne, mint a gyermek.

Várni Istenre igazából azt jelenti, hogy az evangéliumban keresem a választ arra, amire vágyom. Várni rá, annak a tudatosítása, hogy vágyunk meghallgatni egy hiteles választ.

Kívánságok

Ahogyan közeledik a Karácsony, szaporodnak a kívánságok is. Hosszú és szép kívánságokat mondunk egymásnak, néhányszor mégis úgy érezzük, üresség van a szavakban. Mintha nem jutnának el sehová.  Sokan büszkélkednek a szeretettel, a békességgel, összetartással, nagylelkűséggel, de azoknak, akik szenvednek, magányosak, semmit sem érnek ezek a szép kívánságok. Tudom, hogy ez a kifejezés kicsit erős, de a jó kívánságok nem valódiak, ha semmi konkrét, őszinte nincs mögöttük. Elégtelennek bizonyulnak.

Várunk az Istenre, aki nem egy távoli Isten, akinek nem idegen a mi világunk és az életünk. Tudatosítanunk kell, hogy Isten következetesen jelen van közöttünk.

Miért most?

Miért most szánunk néhány hetet a készülődésre? Azért, mert  most van Advent és Karácsony? Azt gondoljuk, hogy Isten igazodik a mi naptárunkhoz? Azt gondoljuk, hogy jobban jön most, mint máskor, amikor nincs kifejezetten várakozási és készülődési idő? Hogy a feltámadás csak a mi utunk vége felé lesz? Nem így van. Sokszor hallhatjuk, hogy Advent, Karácsony egész évben van. Isten az év során folyamatosan eláraszt minket az Ő szeretetével, közelségével, segítségével. Ezekhez hozzátartozik a várakozás is, amellyel nevelni akar minket.

Vegyük észre most, mire akar Isten nevelni és meghívni!

Miklós Claudiu SJ,

a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont spirituálisa

Illusztráció

Második adventi írás

Istenben szeretni

Az ember a kezdetek óta mindig Istenre hagyatkozik.

Afelé az Atya felé emelte tekintetét, aki szükségében, az öröm vagy bánat pillanataiban mindig mellette volt, akinek hallotta kedves szavát, érezte barátságát, akitől mindig kapott egy őszinte, kedves mosolyt. Általa az ember megélte lényegét, emelkedett, a karjaiba hagyatkozott, Istenre nézett és Ő vissza rá: szeretete minden nap kicsivel több lett.

Szeretni Istent, mint Szülőt, aki csókkal és öleléssel fogadja a tékozló fiút. A Jó Pásztort, aki otthagyja nyáját és elmegy megkeresni az egyet, az eltévedettet, mert abban a pillanatban neki volt a legnagyobb szüksége Rá. Ő gondolkodás nélkül megbocsát, megért akkor is, amikor magam sem tudom elfogadni. Feltétel nélkül szeret, a kezdettől velem van.

Isten kitárja karjait, hogy átöleljen. Te mit teszel?

Életünk során formál, alakít minket. Nem mindig úgy, ahogy mi várjuk, ahogy akarjuk. Küld új és új helyekre, változtat, de erőt is ad az új kihívásokhoz, fogja kezünket, vezet és segít, hogy érzékenyek legyünk. Elfogadva és köszönve mindent haladunk Vele, és így a világosság leszünk.

Szeretném megosztani veletek  egykori jezsuita generálisunk, Pedro Arrupe imáját:

Nincs semmi más mint megtalálni Istent

Vagyis, teljesen szerelmes lenni, és nem hátat fordítani.

Amibe szerelmes leszel, megragadja a gondolataid.

Befolyásol mindent.

Meghatározza benned azt,

Amiért felkelsz minden reggel,

Amit csinálni fogsz késő délután,

Ahogyan a hétvégét töltöd,

Amit olvasol, akivel ismerkedsz,

Ami után a szíved tör,

Amit csodálsz.

Örömmel és köszönettel

Légy szerelmes, és maradj szerelmes

Ez mindent meghatároz.

Miklós Claudiu SJ,

a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont spirituálisa

Illusztráció

Első adventi írás

Ki vár Istenre?

Az Adventi idő arra hív minket, hogy halljuk meg Isten hívását.

Emeld fel a tekinteted és nézz körül. Figyelj a hangokra: tolakodó, lökdösődő emberek, kiáltások... Gyere közelebb a valóság világába. Mit találsz? Ki vár Istenre? Mert végül is erről szól az Advent: várni az Urat aki egyszercsak eljön. Mind, akik a békét, a szabadságot, a jobb, könnyebb életet keressük, lelkünk mélyen Istent várjuk, Utána vágyunk.

Egy világban ami képekkel bombáz minket, egyedül Jézus képe az, ami összeköt. Istenre nézve tudjuk kik vagyunk. Nem csak magunk vagyunk Istennel, hanem keresztény testvéreinkkel közösen, akik a templomban mellettünk állnak, akikkel együtt élünk, dolgozunk, azokkal, akik készségesek Isten keresésére és megismerésére. Egymást kísérve, együtt megyünk az Úr felé, ahogy a három király is a jel láttán, ahogy az Emmauszi tanítványok, mert lángolt a szívük, vagy ahogy a bűnös vámos, aki mégis behívja Jézust a házába. Vágyunk Krisztusra!

Karl Rahner szavai jutnak eszembe, ő így hív Adventre: „Kérlek tehát fogadd el önmagad úgy ahogy vagy. Ne kerüld el, ne szaladj el tőle, vádolva magad a hitetlenséged miatt, vagy éppen túlbecsülve önmagad. A lebecsülés vagy a büszkeség nem más mint önmagad becsapása. Fogadd el keserűség nélkül,  tekints a multadra reális szemmel, szemléld a jelened és a jövőd. Fogadd el magad úgy, ahogy vagy: szegényen, korlátozottan, tökéletlenül. Ahogy Isten előtt állsz. Nagy ürességet érzel? Ezt múltad és jelen pillanatod termelik, előre feltételezve a jövőd. Ezt az ürességet, ami a szívedben van, csak ez a kisgyermek, a megszülető Jézus, Isten tudja betölteni. Hagyd, hogy a csend beszéljen neked Róla, hogy csak Ő beszéljen.

Isten jön a te szívedbe, meg akar ölelni. A szíved egyszeri és megismételhetetlen. Ő, aki teremtette, Ő akar benne szállást találni, akár egy jászolban. Akkor is, ha szegény a te szíved."

Miklós Claudiu SJ,

a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont spirituálisa

Illusztráció

2010 Adventjének történetei