Elmélkedő lelki programokat tartott a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája január hónap elején, az egyházmegye három településén.
Szatmárnémetiben, Kaplonyban és Nagybányán tartottak január 11-én, 14-én és 18-án szentignáci szellemiségben elmélkedő lelki programokat, melyekkel a Krisztus mellett elkötelezett évkezdést igyekeztek erősíteni. A résztvevők mindhárom helyszínen imamódokkal ismerkedhettek, valamint elmélkedtek az új év, a megkezdett jövő reményei, félelmei, bizonytalanságai felett. Jézus a kapu az új évben - alkalmazták a szatmári délután címeként is, és támasztották alá bibliai képpel, rövid történetekkel. Közben csendben figyeltek a belső, mélyen gyökerező érzésekre: milyennek látják Istent életükben, mit tesz, milyenné formál?
Kaplonyban a szemlélődés mellett, a mozdulatokkal kifejezett ima által mélyítették el személyes megtapasztalásaikat. A meditatív tánc eszközeivel ismerkedtek, amely sajátos jellegével segít az összpontosításra, a teljes önátadás kifejezésére, a befogadásra. Nagybányán az új évben történő Krisztusra-hagyatkozás és a különböző imamódok mellett képelmélkedéssel élték át az alapvető üzeneteket. Mindhárom találkozón részt vettek a már szentignáci lelkigyakorlatokat rendszeresen végző, és a szellemiséggel most ismerkedő, helyi és környékbeli hívek is. A programot kísérő Irene Luster-Haggeney nővér, és Kujbus Márta világiak irodája referens a résztvevők igényeinek megfelelően továbbra is figyel a hétköznapok lelkigyakorlatának folytatására, és a lelkiségnek megfelelő programok szervezésére az egyházmegyében.
A szatmári program fotói:





A kaplonyi program fotói:


A nagybányai program fotói:










