RO HU DE
Kategóriák
2012. május. 18.

Köszöntjük
nevű látogatóinkat.

Igehelyek:
Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Jn 17,1-11a

Tematikus év:
Eseménynaptár
  
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
Élet a hitben:
Küldetésünk, hogy a missziót megvalósítsuk!
2011. 11. 27.     

Nm. Ft. Dr. Német László SVD. a misszió megvalósulási formáiról beszélt szombaton, a Lelkipásztori Napok nagyelőadásán.

 

A Nagybecskereki Egyházmegye püspöke, a Verbita rend magyarországi tartományfőnöke, Nm. Ft. Dr. Német László SVD. tartotta idén a Szatméri Római Katolikus Egyházmegye lelkipásztori napjainak nagyelőadását. A tervezés és a témában való közös gondolkodás elméleti hátterét megalapozni hivatott előadás gondos felépítésében, gazdag információanyagában és hitből gyökerező üzeneteiben megvalósította célját. Német László püspök a küldetéstudattól indulva, bontotta le a misszió megvalósulási mozzanatait, majd kitért azokra az eszközökre, amiket a missziós munkában nem nélkülözhetünk.

 

Előadásában elmondta: „A küldetésünk él, és a küldetésünk az, hogy a missziót megvalósítsuk. A második vatikáni zsinat utáni missziós teológiai fejlődés legnagyobb fejlődés eredménye az, amit Boldog II. János Pál pápa összefoglalt a Redemptoris Missio nevű enciklikában: az egyháznak egyetlen egy missziója van, egyetlen egy nagy küldetése. Épp ahogy Jézus Krisztus, amikor eljött hozzánk, nem különböző küldetésekkel jött és nem három-négy különböző Jézus-képünk van, hanem az egy egyetlen Jézus, aki az Atyának az egyetlen fia megtestesült, velünk élt és folytatta a saját küldetését. Ezt hatalmazta rá aztán a tanítványokra. De az az egyetlen egy küldetés különböző formában valósul meg, attól függően, hogy kik azok az emberek, akiket el akarunk érni. Tehát a címzettek határozzák meg a misszió megvalósulásának formáját. Az egyetlen küldetést a Szentháromságból fakad: az Atya küldi a Fiút, Ő pedig a Szentlelket azért, hogy a világot magához vezesse, hogy kiépítse Isten országát. A Szentlélek működött Krisztus előtt is, működik Krisztus mennybemenetele után is - vezeti az egyházunkat - és működik más vallásokban is, azzal a céllal, hogy mindenkit az üdvösséghez vezessen. De aki egyszer megkapta a keresztségben az Istengyermekség kegyelmét, az teljesen másképp viszonyul a misszióhoz és a küldetéshez, mint azok az emberek, akiknek ez a kegyelem nem adatott meg. Tehát ahogy Jézusnak a missziója abból fakad, hogy ő az Atyjával egységben él, éppúgy a mi missziós öntudatunk és küldetésünk abból fakad, hogy mi Jézussal együtt élünk - meg vagyunk keresztelve - és belőle merítjük az erőnket: az igéből és az Eukarisztiából."

Nm. Ft. Dr. Német László SVD. a misszió három megvalósulási mozzanatának az „Ad gentes", vagyis a népekhez kilépő missziót; a szervezett püspökségeken folyó pasztorális munkát; és az evangelizációs munkát nevezte. Sorra véve a különböző mozzanatokat, elmondta, az „Ad gentes" misszió Szent Páltól eredeztethető, aki elment a különböző népekhez, levelezésben tartotta a kapcsolatot. Ebben elsődleges a tanúságtétel, együtt élni az emberekkel: „Van amikor húsz, harminc évig él az ember közöttük, és nincs megtérés. Majd csak utána kezdenek el az emberek lassan érdeklődni, hogy mit is jelent ez a vallás, miért jött el egy teljesen más bőrszínű ember, aki köztünk, velünk él, dolgozik, segít."

 

A lelkipásztori munka kapcsán kiemelte, ez esetben is a tanúságtétellel és az intézményes keretek között zajló vallásgyakorlással - a plébános vezetése alatt, aki egységben áll a püspökkel - kell megpróbálnunk a vallásunkat és a különböző adományainkat, a karizmáinkat fejleszteni: „Van, aki betegeket tud látogatni, van, aki imádkozni tud, vannak jó szervezők. Tehát mindazokat a dolgokat, amiket Isten adott, megpróbáljuk a plébánián összefogni."

 

Mint mondta, az új evangelizáció azokra a katolikusokra figyel, akik meg lettek ugyan keresztelve, nagy keresztény, katolikus múltra visszatekintő országokban élnek, de elvesztették vallásgyakorlásukat: „Az új evangelizáció címzettei felnőttek. Ők egy olyan generáció, akik már nem ismerik a keresztény szimbólumoknak a legalapvetőbb jelentéseit sem. A katolikus egyházat támadások érik. (...) Ez egy új választ követel tőlünk is, hogyan nézzünk szembe ezzel a tapasztalattal, amikor Európában majdnem ezer évig kereszténynek lenni mindig pozitív volt és jó. Ma nagyon sokszor a kereszténységért ki kell állni. Sokkal nehezebb katolikusnak lenni ma nyugaton, mint volt ez ötven évvel ezelőtt. A tudatos tanúságtétel nagyon is fontos. Ezért, az új evangelizáció egyrészt ezeket az embereket akarja megszólítani, akik tudatosan vállalták a kereszténységet. A másik, hogy ezeknek az embereknek, és a katolikus egyházon belül működő szervezeteknek bizonyos irányelveket akar adni: kikkel kell foglalkozni, és hogyan lehetne ezeket az embereket elérni."

 

Német László püspök a személyes kapcsolatok hálózatát kiemelkedő fontosságúnak nevezte a missziós munkában: „A személyes kapcsolatok hálózata garantálja, hogy olyan helyekre is el tudtok jutni katolikusként, ahová egyébként nem. Fontos a szomszédokkal való kapcsolat, legyenek azok bármilyen vallásúak. A cél nem az, hogy mindenki katolikus legyen a végén, hanem, hogy békésen, egymás mellett tudjunk élni és fel tudjunk építeni egy igazságosabb, békésebb társadalmat. De ezt csak úgy lehet, ha mi a személyes, belső örömünket továbbvisszük és megosztjuk másokkal."

 

Előadása végén, a szentírás használatának fontosságára hívta fel a figyelmet az evangelizációs tevékenységekben. Mint mondta, a nyugati katolikusság eukarisztia központú, annak kiszolgáltatása paphoz kötött, de Jézus ugyanúgy velünk maradt az igében, amit bárki, bármikor olvashat: „Isten igéjét kellene nekünk az új evangelizációban jobban használni, mert Isten igéje ugyanaz a Jézus Krisztus, mint aki jelen van az Oltáriszentségben. Tehát a logos - ahogy János mondja - az a második isteni személy, ahogy az Eukarisztia. Mind a kettőt hittel kell elfogadnunk. Isten igéjének azonban van egy hihetetlen emberközelsége, amelyet a szentmisében teljesen más módon élünk meg. A Szentírást olvashatjuk életünk minden idejében: örömben, bánatban, egészségben, betegségben, amikor utazunk, csoportosan találkozunk... Az új evangelizáció motorja valójában szerintem a Szentírás, mert azok az emberek, akiket meg akarunk szólítani, azok a templomot csak mint műemléket ismerik, és nem is mennek el. Tehát ezeknek az embereknek más élelmet, táplálékot kell adni."

 

Az előadást követően a hallgatóság csoportokra bontva beszélte meg a misszió megvalósulásának mozzanatait, osztotta meg felmerült gondolatait a Szatmári Egyházmegyében megvalósítható misszióról.

 

Nm. Ft. Dr. Német László SVD. életrajza:

1956. szeptember 7-én született a vajdasági Hódságon (Odžaci), a mai Szerbiában. Szabadkán érettségizett, majd 1977-ben belépett az Isteni Ige Társaságába (Societas Verbi Divini), azaz a verbita missziós szerzetesrendbe. Felsőfokú szerzetesi, filozófiai, teológiai tanulmányait Pienieznóban (Lengyelország) végezte. 1982. szeptember 8-án tett szerzetesi örökfogadalmat Pienieznóban, majd 1983. április 17-én szentelték pappá ugyanott.

 

1983-1985: Jugoszláviában működik,

1985-1987: Rómában folytat tanulmányokat,

1987-1990: egyetemi lelkész a Fülöp-szigeteken,

1993-tól a lengyelországi rendi főiskolán tanít,

1994: dogmatikai doktorátust szerez a római Pápai Gergely Egyetemen,

1994-2000: dogmatika tanár Ausztriában, a Mödlingi rendi Filozófiai-teológiai Főiskolán,

2000-2004: A Szentszék nemzetközi szervezetek mellett működő bécsi állandó képviseletén teljesített szolgálatot,

2004-2007: a Verbita rend magyarországi tartományfőnöke.

 

2006. július 15-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárává választották. Emellett 1996-tól tanít Zágrábban, a Jezsuita Filozófiai Karon, valamint 2002-től a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Fundamentális Tanszékén tart missziológiai kurzusokat. Több könyv és tanulmány szerzője.

 

2008 április 23-án XVI. Benedek pápa nagybecskereki megyéspüspökké nevezte ki. Püspökké szentelték 2008. július 5-én a nagybecskereki székesegyházban.


Kapcsolódó videó:

Nm. Ft. Dr. Német László SVD. előadása a misszióról az Egyházmegyei Lelkipásztori Napokon.

 

 


Szatmári Római Katolikus Püspökség, Episcopia Romano- Catolica, Str. 1 Decembrie 1918. Nr. 2. Satu Mare RO-440010 Romania
Tel/Fax: 0040-0261-714955 Tel: 0261-716451 RDS: 0361-809830; 0361-809831 Mobil: 004-0742070011 E-mail: puspokseg@szatmariegyhazmegye.ro