Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Ministránszarándoklat Rómába


A Nemzetközi Ministránsszövetség 2010. augusztus 3–4. között ministránszarándoklatot szervez Rómába.

Az augusztusi nezmetközi zarándoklat egyben ötven éves CIM (Coetus Internationalis Ministrantium / Nemzetközi Ministránsszövetség) jubileum, így programjának törzsét is az ünnepség teszi ki – sok énekkel, zenével, imával. Augusztus 4-én lehetőség lesz ugyanakkor a találkozásra XVI. Benedek pápával, mivel a pápai audiencia is a program része.

Az Ifjúsági Iroda szervezésében, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéből 45 ministráns vesz részt a zarándoklaton augusztus 1. és 9-e között. A helyek még nem teltek be, jelentkezni január folyamán lehet.

  

  

Plébánosaikkal együtt fociztak


„Ép testben ép lélek” mottóval, szombaton tartották az Egyházmegyei Focikupa elődöntőit és döntőit Szatmárnémetiben, a Vasile Lucaciu iskola tornatermében.
  
A Szatmári Római Katolikus Püspökség Ifjúsági Irodája által szervezett sportrendezvény a szatmári (az erdődi és ugocsai esperesi kerületekkel együtt), a nagykárolyi és máramarosi régiók selejtezői során továbbjutott plébániai focicsapatokat hívta a megyeszékhelyre megküzdeni egymással.
  
A korosztályok szerint ketté osztott bajnokság V-VI. osztályos csapatai közül a Kálmándi plébánia fiataljai vitték haza a vándorkupát, míg második helyen a Kis Szent Teréz plébánia csapata végzett. Harmadik díjat az egyik plébániai csapat távolmaradása miatt nem osztottak ki. A VII-VIII. osztályos gyerekek között viszont a „Kaplonyi Sztárok” csapata végzett az első helyen a „Kaplonyi muskétások” és a „KSzT”- Kis Szent Teréz plébánia csapata előtt. Az első helyek valamelyikén végzett csapatok értékes sportszerekkel, így futballabdával, asztalitenisz és darts készlettel gazdagodtak, de ami talán még fontosabb: a gyerekek együttlehettek társaikkal, és több csapatot a plébános is elkísért, így a „papbácsival” is együtt játszhattak.

  
Ahogy Csiszár Lóránd ifjúsági referenstől megtudtuk, a gyerekek mindig szívesen vesznek részt az évente megrendezett bajnokságon, hiszen a mellett, hogy plébániájukon is szorosabbra fűzik kapcsolataikat, régi ismerőseikkel is találkozhatnak, az egyházmegye számos pontjáról.

  

Tekintse meg a rendezvényen készült képeket!

A szeretet által leszünk egyek


Szeptember 19-én Szatmárnémetiben került megrendezésre az idei Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó. A rendezvénynek ez alkalommal a Szent Alajos Konviktus és a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) plébánia adtak otthont.
  
A találkozóra a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye 21 plébániájáról érkeztek fiatalok. Összesen 200 fiatal vett részt a rendezvényen, amely délelőtt 10 órakor kezdődött. A regisztráció és az ünnepélyes megnyitás után a plébániai csoportok bemutatkozása következett. A fiatalok egy-egy himnusszal, plakáttal, kis bemutatóval készültek. Ezek segítségével fejezték ki mindazt, ami plébániai életüket jellemzi, ami számukra fontos. A bemutatkozások során a fiatalok kifejezték azt is, mit közvetít számukra a találkozó mottója: „A szeretet által leszünk egyek”. Több alkalommal is kifejezték azt, hogy mennyire fontos, hogy oda tudjunk figyelni egymásra, hogy legyenek olyan programok, amelyek során a fiataloknak lehetőségük van beszélgetni a számukra fontos témákról. A plébániai bemutatkozások között éppúgy, mint a regisztráció és az ebéd alatt a White Angels nevű, fiatalokból álló együttes énekekkel, játékokkal szórakoztatta, mozgatta meg a fiatalokat.
  
A rövid, ámbár sokatmondó bemutatkozások után következett a Damaszkusz című rock – musical, melyet a Szent Rita Egyesület napközijébe járó gyerekek és a Szent János apostol és evangélista (Hildegárda) plébánia fiataljai adtak elő. Ahogy a darab címe is sejteti, az előadásban Szent Pál apostolról kaphattunk egy igen sokatmondó képet. Az előadást azt tette egyedülállóvá, hogy a fiatalok nem csak eljátszották az egyes jelenetekben Isten dicsőítését, hanem énekükkel és mozdulataikkal valóban Istent dicsőítették.
  

Az ebédet követően kiscsoportos tevékenységen vettek részt a fiatalok, mely során lehetőségük volt jobban megismerni néhány más plébániáról érkezett fiatalt, majd egy interaktív játék során beszélgetni az előadással, a témával, illetve a találkozó mottójával („mert mindannyian eggyé lettetek Jézus Krisztusban” Gal3,28) kapcsolatos kérdésekről. A kiscsoportos tevékenység után alternatív programok következtek. A fiatalok kiválaszthatták, milyen tevékenységen szeretnének részt venni. A kínálat elég színes volt: vidám játékok, éneklés, gyertyaöntés, a karkötő göbözés, a váza díszítés, lufi-labda, gipszmaszk készítés. Ezután következett az énekpróba, majd a szentmise, melyet Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök celebrált, prédikációval pedig Ft. Ilyés Csaba készült. A szentmise során az atyák ismételten felhívták a fiatalok a figyelmét arra, hogy soha nem szabad elfelejteni azt, hogy Isten szeretete az ami minket éltet, s csak a szeretet egységében lehetünk boldogok. A szentmisét követően vacsora és zenés mulatság várt még a fiatalokra. A szórakozás garantált volt: Erről a Two Brothers együttes zenészei, Bottyán Zsolt, és Henger Ambrus gondoskodtak, akik nagy zenei igényességgel játszottak, énekeltek örökzöld slágereket. A táncos mulatság után az egész napi együttlétet ima, áldás és a találkozó himnuszának közös eléneklése zárta, majd éjfélkor mindenki szervezetten indult haza. A visszajelzések alapján elmondható, hogy ez egy sikeres nap volt, mely szórakozást, tanulást, és lelki feltöltődést is nyújtott a fiataloknak.
 
Bonto Gabriella és Csiszár Lóránt
 
Tekintse meg a rendezvényen készült képeket a következő címen: http://azaktualis.extra.hu/kepek09ifital.html

A partnerkapcsolat erősítéséért


Szeptember 10. és 13-a között a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye vendégül látta azt a passaui fiatalokból álló csoportot, amely a partnerkapcsolat erősítéséért érkezett Szatmárnémetibe.

   

A Passaui- és a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyék közötti kapcsolat a kilencvenes évek elejére nyúlik vissza. Alapját a közös programok alkotják, de fontos a rendszeres találkozás, vélemény- és információcsere is. Jelenlegi látogatásuk okát a passaui fiatal önkéntesek cseréje képezte, szerették volna ugyanis, ha a legújabbak  is megismerik szatmári partnereiket.

Az ittlétük programja ennek megfelelően is alakult, így péntek reggel szentmisén vettek részt a Püspöki Palota kápolnájában, miután Ft. Schupler Tibor gazdasági igazgató bemutatta a Püspöki Palotát. Ezt követően beszélgettek Ft. Hankovszky Ferenc vikáriussal, majd meglátogatták a Barátság Házát. Pénteken a szatmárnémeti, szombaton pedig a nagykárolyi ifjúsági csoportvezetőkkel is megbeszéléseket folytattak, de nagykárolyi kirándulásukon arra is szakítottak időt, hogy felkeressék a piarista nővéreket és a gyermekotthon lakóit.

   

A tartalmas program tehát az ismerkedésre, látogatásra és a tapasztalatcserére is lehetőséget nyújtott, felállítva az együttműködés tervét a következő, decemberi találkozóig.

Csoportvezetők kiértékelő hétvégéje Nagyszokondon


Szeptember 4.-6. között került megrendezésre a nyár folyamán igen népszerűvé vált „szokondi gyerektáborok” kiértékelése.

A kiértékelő hétvégén harminc csoportvezető vett részt. A fiatalok megosztották egymással a nyár folyamán szerzett tapasztalataikat, meglátásaikat. A munkával és vidámsággal teli hétvége egy egyéni beszámolóval indult, melyben minden egyes csoportvezető beszámolt a nyári élményeiről. Az estét játék és közös nótázás tette színessé, szórakoztatóvá.

A második nap délelőttjén kemény munka várt a fiatalokra. Ekkor került sor a gyerektáborok kiértékelése. Első lépésként minden csoportvezető egyénileg, írásban lejegyezte saját meglátásait a táborokkal kapcsolatban. Ezután kiscsoportokba tömörülve beszélgettek meglátásaikról, rendszerezték ezeket, hogy végül a legfontosabbakat nagyplénumban is megtárgyalva zárhassák le az ez évi munkát és készüljenek a következő évre.

A délután során közös játék teremtett jó hangulatot és kovácsolta egybe a csapatot, majd a fiatalok előre tekintve megnézték, ki milyen feladatot vállal a következő program lebonyolításában. Az este a lelki feltöltődés ideje volt. A táborozók szentmisén vettek részt, melyet Ft. Simon Attila celebrált. Az esti programba belefért még egy kis játék, majd a hétvége záró részében, a csoportvezetők lelkiekben feltöltődve, és egy jelképes ajándékkal gazdagodva térhettek haza. Az ajándék egy áldás volt, s ezen kívül egy angyal szobrocska, mely szimbolizálta az ő szerepüket, amelyet a gyerek-táborokba töltöttek be. A visszajelzésekben a fiatalok elmondták, hogy a hétvége során sok tapasztalattal, tudással gazdagodtak, amelyeket a későbbiekben felhasználhatnak.

A vendégeskedés öröme


Augusztus 24 és 29 között idén Bálványoson szerveztük meg az egyházmegyei ifjúsági tábort, melyen 14 plébánia 60 fiatalja vett részt.

   

Idei táborunk az ezer éves erdélyi egyházmegye területén, kitűnő alkalomnak bizonyult arra, hogy a szatmári egyházmegyés fiatalok megismerkedjenek a szomszédos, jubiláló főegyházmegye gazdag történelmével és történelmének „nagyjaival”. A tábor mottója éppen ezért így szólt: „Vendégségben az ezeréves erdélyi egyházmegyében”.

   

A közös vendégeskedés a megérkezéssel, a táborhely megszentelésével, egy bevonulással és végül a nyitó szentmisével kezdődött. A fiatalok így már első este kis ízelítőt kaptak a tábor témájából, megismerték a tábor két védnökét: Szent István királyt, és Márton Áron püspököt, akik egyben példaképekként, is jelen voltak a táborban.

   

Az első nap gyökereink, származásunk és lehetőségeink keresésével indult. A témafelvezetésben Csiszár Klára, a pasztorális iroda világi vezetője, a történelem fontosságára, jelenbe érezhető hatásaira hívta fel a fiatalság figyelmét. A gyulafehérvári főegyházmegye 1000 éves történetének fontos és tanulságos mozzanatait kiemelve rávilágította arra, hogy Krisztussal és Krisztusban kell naggyá váljunk, úgy mint ahogy azt Szent István a kezdetekkor megmutatta és amint azt Márton Áron püspök életével a közelmúltban is megerősítette. Ha ezt sikerül követnünk, akkor lesz következő ezer esztendő is Krisztussal. A kiscsoportos beszélgetésekben a résztvevők gyökereiket keresték valamint azt, hogy ők mit szeretnének majd maguk után hagyni a következő generációknak.  Önismeretünkre irányuló témánk, a délután folyamán folytatódott, mégpedig a hűség fontosságának tudatosításával. Csiszár Lóránt, egyházmegyei ifjúsági referens témafelvezetésében Márton Áron püspökre, mint a hűség példaképére hívta fel a fiatalok figyelmét. Önmagunkhoz, embertársainkhoz és Istenhez való hűségünk elválaszthatatlan. Egyik a másikból bontakozik ki és táplálkozik. Úgy ahogy ez Márton Áron életútjából is kitűnik. A témafelvezetést követően a résztvevők újra kiscsoportos beszélgetésben foglalkozhattak a hűség kérdésével, elsősorban önmagukhoz való hűségük, embertársakhoz, barátokhoz való hűségük majd mintegy a lelki érés legmagasabb dimenzióját megízlelve Istenhez való hűségük megtartásával erősítési lehetőségeivel. A beszélgetéseket nagycsoportos játékok követték, melynek keretében az esti bábszínház-előadásokra készültek a csoportok. A napot szabadtéri mozivetítés, Szent Johanna élet-története című film zárta.

   

A második nap a természet észlelésének napja volt. A Bálványos-vár romjait látogattuk meg. Az utolsó pogány vár-rom tetejéről szétnézve Isten nagyságát vettük észre, mely a csodálatos természetben is megmutatkozik. Természetjárásunk a Szent Anna tónál folytatódott. Itt a közös játék, a közös kirándulás, az együttlét örömeire de ugyanakkor annak nehézségeire is ráéreztünk. Második tábori napunkat néptánc-tanulás zárta. Gábos Endre, a Csíkszeredai Hargita Néptáncegyüttes vezetője tanította a fiatalokat néptáncolni, énekelni, számukra talán szokatlan módon szórakozni.

   

A harmadik nap a lélek napja volt. Csendes lelkinapunk első impulzusa a hűség formáira irányította a résztvevők figyelmét. Dr. Vik János, egyetemi adjunktus mindenekelőtt a hűség hármas vonaztáról beszélt: hűség egy élettelen dologhoz, hűség egy élő személyhez, hűség egy éltető célhoz. A csendes személyes elmélkedést újabb impulzus követte: Dánku Balázs plébános Szent Pál példáján kiemelte a naggyá válás buktatóit és lehetőségeit. Ezekről a délelőtt csendjében a fiatalok egyénileg elmélkedhettek. A lelinap délután folytatódott. A bűnbánati liturgia után sok fiatal szentgyónáshoz járult, majd a szentmise ünneplése jelentette a nap csúcspontját. A nap végén, pedig mindazok számára, akik szerettek volna még csendben imádkozni, egy rövid ejféli szentségimádás erre is lehetőséget adott.

   

Utolsó közös tábori napunk a közösség jegyében telt. A délelőtt folyamán a témafelvezetésben Bonto Gabriella, ifjúsági referens, Szent Istvánt állította plédaképként a fiatalok elé. Ébertségét, kitartását és Istenbe vetett feltétlen bizalmát hangsúlyozta, melyre a fiataloknak napjainkban is nagy szüksége van. A hallgatóság láthatta azt is, hogy Szent Imre herceghez írt intelmei mennyire szólnak napjaink fiataljaihoz is. A témafelvezetéshez kapcsolódó kiscsoportos beszélegetést déltán különféle játékok követték: Ungame, Golyó, Uno, Aktivity, Lábtenisz, Tollas. Mindenki megtalálta a számára érdekes foglalkozást, melyben már az esti tábortűzre való készülődés izgalma is érezhető volt. Utolsó napunkat – ahogy az egy táborban lenni szokott – óriási tábortűzes, nótázás zárta.

   

A búcsúzás jó vendégekhez méltó módon történt. Vendéglátóinknak kifejeztük hálánkat a szeretetért és figyelemért, amit megtapasztaltunk, majd Isten áldását kértük hazautunkra.

   

A vendégségben levés részeként a fiatalok a tábor során megtanulhatták, gyakorolhatták az egymásra való figyelést, ami közösségi élet egyik fontos lényege. A programok abban is segítettek, hogy az egyazon plébániáról érkezett csoportok megerősödve térjenek haza, hogy életük mottójaként vigyék magukkal a jubileumi év és egyben közös táborunk mottóját: „Krisztussal ezer esztendeig” (Jel 20,4). A jövő a fiatalok kezében van és ha ők Krisztust állítják életük középpontjába, Szent István-okká, és Márton Áron-okká tudnak válni, akkor ez a jövő valóban krisztusi lesz.

  

A tábori vezetőség

Tekintse meg az Egyházmegyei Ifjúsági Táborban készült képeket!

Zenés összeállítás a képekből!

Nemzetközi összefogás az emberekért


Az innsbrucki Young Caritas szervezésében Mutters faluban 5 ország fiataljai fogtak össze az embereket megillető egyenlő és igazságos bánásmód érdekében.

  

27 fiatal vett részt az Európai Unió „Jugend in Aktion” programjának támogatásával megrendezett táborban. Romániát hat szatmári egyházmegyés fiatal önkéntes képviselte. A programon hazánk mellett részt vettek más Európai Uniós országok (Csehország, Spanyolország, Olaszország, Örményország, és természetesen Ausztria) fiataljai is. Egy 10 napos tábor keretében a fiatalok először is megismerkedtek egymással, az országokkal, ahonnan társaik érkeztek, az országok kultúrájával, illetve az országokat érintő szociális problémákkal.

    

A tábor második részében a különböző országokból érkező fiatalok kiscsoportokban dolgoztak együtt. Minden kiscsoport készített fából egy-egy szobrot. Ezek a szobrok az adott csoport elképzelését szimbolizálják arról, hogy mi segítheti a különböző népek embereit az egymás mellett való élésben. Az elkészült szobrokat elhelyezték a Mutters-i erdőben lévő ösvény mellé, hogy az itt megforduló emberekre hatást gyakoroljanak műveik által. A szobrok az embertárs felé való szeretetteljes odafordulást, a toleranciát, előítéletek leküzdését jelképezik, és arra hívják fel az arra járók figyelmét, hogy mennyire fontos az, hogy hogyan fordulunk embertársunk felé.

     

A résztvevő fiatalok rengeteg élménnyel és tapasztalattal tértek vissza országaikba. Megtapasztalták a más nemzetiségű fiatalokkal való ismerkedés, a közös munka örömét, erősödött bennük, az emberekhez való helyes viszonyulás, tudatosították, elsajátították, hogyan lehet helyesen segíteni a bajba került embertársakon, hogyan lehet tudatosítani és leküzdeni az előítéleteket és szeretettel viszonyulni a körülöttünk élő emberekhez. A tábor mottójának megfelelően: „Youth cross boarder” a résztvevők elmondhatják, hogy tényleg átlépték a határokat és megtanulták, hogyan lehet közösen élni és dolgozni. A fiatalok beszámoltak arról, hogy e tábor nagy segítséget jelentett számukra abban, hogy önkéntes munkájuk révén segíteni tudjanak a problémával küzdő embereknek.

A közös imádság örömében


Több ezer fiatal vett részt az ország számos római- és görög katolikus plébániájáról Nagybányán, a Klastromréten (Câmpia Tineretului) megrendezett országos ifjúsági találkozón.

   

A színes program minden nap szentmisékkel, katekézisekkel, közös imádságokkal, kiscsoportos beszélgetésekkel, de sok alternatív, szórakoztató programmal, himnuszversennyel, zarándoklattal és előadóesttel is foglalkoztatta a résztvevőket. Szatmárnémetiből 105 fiatal volt jelen a találkozón, ők már indulás előtt készültek a különböző programokra, versenyekre, amelyeken részt vettek. Elmondásuk szerint nem volt olyan program, ami nem nyerte volna el a tetszésüket, de a leginkább a szűkebb körben eltöltött idő, a Szent Páli témákat feldolgozó kiscsoportos beszélgetések voltak azok, amelyek a legfontosabb élményeket jelentették. De hasonlóan nagy hatású volt a közös ima, amit a több ezer résztvevővel együtt élhettek meg a szabad téri szentmiséken, katekéziseken és imádságokon.

   

Az ifjúsági találkozó utolsó előtti napján, július 25-én Nm. Ft. Schönberger Jenő tartotta a szentmise utáni magyar nyelvű elmélkedést. Az evangéliumhoz kapcsolódva és a fiatalokhoz szólva elmondta: Jakab apostol az Úr Jézustól azt kérte, hogy ott lehessen az ő jobbján, hatalomra vágyott. De később megértette, hogy ez a hatalom mivel jár, hiszen először Ő adta az életét Krisztusért. A hatalom alázatot és szolgálatot jelent, azt, hogy teljesen rá merjem bízni magam Istenre.

   

Elmélkedése végén Jenő püspök a gyakori szentmise-látogatás fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét. Mint mondta, végtelen értékű a szentmise, hiszen benne az az alázatos Jézus jön el hozzánk, aki a kenyér és a bor színe alatt ma is feláldozza magát helyettünk és értünk. „Ha mi vele tápláljuk a lelkünket, a földies vágyak bennünk lassan átalakulnak és égi vágyakká lesznek. A gyakori szentáldozás teszi bennünk azt a csodát, ami minden apostol lelkében megtörtént, hogy felismerték mit jelent a Jézussal való uralkodás: azt jelenti, hogy szolgáljunk szeretetből, másoknak. Azt jelenti, hogy adjunk mindent oda Istennek, hogy Isten tegyen valami nagy dolgot a mi életünkkel, velünk. Azt jelenti, hogy becsüljünk meg másokat, azokat, akik tőlünk mások, akár nyelvben, akár viselkedésben, akármilyen formában, mert ők is úton vannak és ők is Isten felé tartanak. Istenben mindannyian nagyok lehetünk és Istenben történik meg az igazi nagy találkozás.”

   

Tekintse meg az Ifjúsági találkozón készült képeket!

Hallgassa meg Nm. Ft. Schönberger Jenő, idei Ifjúsági találkozón elhangzott elmélkedésének rögzített hanganyagát!

Tekintse meg videóösszeállításunkat a rendezvényről!

Katolikus fiatalok országos találkozója


„Számomra az élet Krisztus” (Fil 1,21) mottóval, július 22. és 26-a között Nagybányán, a Klastromréten (Câmpia Tineretului) rendezik meg a katolikus fiatalok országos találkozóját.

   

A Nagybányai Görög-Katolikus Püspökség szervezésében megrendezésre kerülő ifjúsági találkozó – melyre az egész országból több mint 2000 fiatalt várnak – szerdán veszi kezdetét a vendégek fogadásával és elszállásolásával. Csütörtökön, pénteken és szombaton görög- illetve római ritusú szentmisékre, katekézisekre, elmélkedésekre, kiscsoportos beszélgetésekre és közös imádságokra kerül sor. Délutánonként számos alternatív program teszi színessé a találkozót, az esti programok keretében pedig himnuszverseny, zarándoklat és kulturális előadás is helyet kap.

  

A katekézisek minden nap más és más témát dolgoznak fel, így csütörtökön „Pál: A Krisztus által meghódított ember”, pénteken „Pál, a misszió embere: Tűz, amely újabb tüzeket gyújt”, szombaton pedig „Pál, az egyház embere: közösségek építője” lesz a vezető gondolat. A rendezvények vasárnap érnek véget, egy közös hálaadó szentmisével.

  

Az ifjúsági találkozón, melyet három évente rendeznek meg, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéből 105 fiatal vesz majd részt az Ifjúsági Iroda irányításában, a szombati szentmise keretében pedig Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök hirdeti magyarul az igét.

  

(A képen a 2006-os találkozón, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéből részt vett fiatalok a Püspök atyával.)

A gyerekek nyelvén


A személyiségfejlesztés, tanulás és játék hármasa fonódott össze a szokondi táborban.

   

Egy vidám, tartalmas hetet tudhatnak maguk mögött a kaplonyi, csanálosi, felsőbányai és nagykárolyi plébániák gyermekei is, akik július 13. és 17-e között vették birtokukba a szokondi házat és környékét.

A szervezők, már hétfői érkezésük után kialakították a kiscsoportokat úgy, hogy a csoportonként 8-10 gyerek, 2-3 plébánia fiataljaiból összetevődve gördülékenyen együtt gondolkodhasson, versenyezhessen.

   

A tábor ugyanis a szórakoztató, versenyekben és szabadidős foglalkozásokban gazdag része mellett, rendelkezett egy tematikus vázzal, ami egy fejlődésen vezette végig a hét során a gyerekeket. Míg kedden, képzeletben Filippibe érkeztek és egy történet meghallgatása után kiscsoportokban beszélgettek Szent Pál Filippiekhez írt leveléből merítkezvén, szerdán Korintus, csütörtökön pedig Efezus voltak azok az állomások, amit a csoportok feldolgoztak játék, beszélgetés és ének segítségével. A csoportvezetők igyekeztek a gyerekeket úgy vezetni, hogy ők maguk építsék fel a Szent Páli utat egy olyan környezetben, amely őket, mint aktív szereplőket vonja be. Erre szolgált már a hétfői témafelvezető is, amikor a csoportvezetők együtt, rövid előadás keretében bemutatták a gyerekeknek Saul damaszkuszi útját és megtérésének mozzanatát, majd állomásonként plakátokat készítettek képekkel és a különböző mottókkal, így: „Ragyogjatok, mint csillagok a mindenségben” (Fil 2,15); „A szeretet jóságos” (1Kor 13,4); vagy „Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben.” (Ef 1,4).

   

A napi másfél órás kiscsoportos foglalkozás mellé a tábor lelki programokat is nyújtott a reggeli-, esti imákkal és a szentmisével, de sok játékra – foci és métabajnokságra, versenyre – számháborúra, akadályversenyre és tábori foglalkozásra is sor került.

A tábor sikerességét egyértelműen mutatja, hogy az ötnapos együttlét végén a gyerekek nem csak a játékot emelték ki, hanem minden programot kedvencükként említettek.

  

Tekintse meg a tábor csütörtöki napján készült képeket!

Tekintse meg a szokondi táborban készült riportfilmet!

Személyes fejlődés és nevelés


Együtt táborozott június 29 és július 3-a között az a 41 csoportvezető, akik a nyár folyamán felügyelik és vezetik a Szokondi táborba érkező gyerekeket.

A felkészülés elsődleges célja a táborok tematikájának kidolgozása mellett az volt, hogy a fiatalok önmaguk megismerése által fedezzék fel a sikeres csoportvezetés és nevelés sarokpontjait. A délelőttönkénti lelki töltekezés és bevezető gondolatok után csoportokban olyan kérdések által próbálták megismerni képességeiket, mint: Milyen a jó csoportvezető?; vagy: Kik a példaképeim és hogyan lehetek példakép a csoportom számára?

A cél tehát a helyes önismeret általi nevelés volt, az, hogy a csoportvezetőket rávezessék a nevelés általi fejlődés lehetőségeire, személyiségük nyitására a gyerekek felé, amihez a játékok, közös éneklések és kerekasztal-megbeszélések is hozzájárultak.

A Szokondi tábor további programjában július 6. és 10-e között a román nyelvű csoport táborozik, míg 13. és 17-e között a kaplonyi, felsőbányai, a csanálosi és batizi plébániákról, illetve a nagykárolyi Szentlélek plébániáról érkeznek gyerekek.

Szokondi gyerektáborok idén is


A Szatmári Római Katolikus Püspökség Ifjúsági Irodája, az Egyházmegye plébániáival közösen idén is megrendezi a szokondi csoportvezető-képzőt és gyerektáborokat.

Az első alkalomra június 29-e és július 3-a között kerül sor, amikor a nyári táborok csoportvezetői együtt töltenek majd közel egy hetet, hogy véglegesítsék a táborok programjait, a foglalkozások és játékok terveit és maguk is részt vegyenek a tábor tevékenységein.

Ezt követően,

                        július 13. és 17-e között a kaplonyi, felsőbányai, a csanálosi és batizi plébániákról, illetve a nagykárolyi Szentlélek plébániáról,

                        július 27. és 31-e között az erdődi, láposbányai, kaplonyi és mikolai plébániákról, illetve a nagykárolyi Kalazanci Szent József plébániáról,

                        augusztus 3. és 7-e között a Kis Szent Teréz, Hildegárda, Székesegyház, Fatimai Szűz Mária (Nagykároly), Szent Antal és a lázári Szent László plébániákról,

                        augusztus 10. és 14-e között a Székesegyház, Kis Sznet Teréz, Szentháromság (Nagybánya) plébániákról és a batizi, túrterebesi, kálmándi, és mezőpetri plébániákról,

                        augusztus 17. és 21-e között pedig  a Hildegárda, Szent Család, Szentlélek (Nagykároly) plébániákról, illetve a kálmándi, madarászi, csanálosi és túrterebesi plébániákról jönnek táborozók.

Minden részt venni kívánó gyereknek a programban szereplő plébániáján kell jelentkeznie a csoportvezetőjénél, a jelentkezési időszak alatt. A táborozási díj 75 Lej, a gyerekek csoportonként 5 napot töltenek majd Szokondon, ahol tematikus foglalkozásokon, műhelyfoglalkozásokon, sok vicces és játékos versenyen, kincskeresésen vesznek majd részt.

Ministránstalálkozó a Szentlélek templomban


Az Egyházmegye számos plébániájáról érkeztek fiatalok szombaton, június 6-án a szatmárnémeti Szentlélek templomba, hogy részt vegyenek a „Krisztus levele vagytok” (2Kor 3,3) mottóval megtartott ministránstalálkozón.

Az eseményre olyan négy és tizenkét osztály közötti fiatalokat vártak, akik aktívan részt vesznek plébániájuk életében, szentmisék alatt gyakran ministrálnak. A programot is úgy állították össze, hogy az a fiatalok lelki fejlődését segíthesse, de főleg, alkalmat nyújtson nekik a bemutatkozásra, ismerkedésre és nem utolsó sorban a kikapcsolódásra. Egy rövid kreatív bemutatkozó után szentmise következett, amit Ft. Dancu Balázs celebrált paptestvéreivel, Ft. Melega Péter erdődi kerületi esperessel, Ft. Ilyés Csaba ugocsai kerületi esperessel és Czier István Csaba i.h. lelkésszel. A mise után következett a fiatalok által talán leginkább várt akadályverseny, amelyiken a csoportoknak a Szent Pál-i városoknak megfelelő pontokon kellett szellemi, a liturgiához, ministráláshoz kapcsolódó és ügyességi feladatokat megoldaniuk.

De a mottóhoz kapcsolódva, ahogy az esperességek lelkipásztori napjain a felnőttek tették, a plébániai csoportok fiataljai és gyermekei is írtak egy-egy levelet egyházközösségüknek az apostol stílusában.

A program elérte célját, a százhúsz fiatal ugyanis felhőtlenül szórakozott a nap során, miközben játszva tanulhatta a ministránsi feladatkör részleteit. A szervezők remélik, hogy a résztvevők hazatérve egyre több társuknak adják tovább a nap élményeit és hozzák meg kedvüket a ministráláshoz.

  

Tekintse meg a találkozón készült képeket!

Egyházmegyei Ministránstalálkozó


„Krisztus levele vagytok” (2Kor 3,3) mottóval június 6-án, szombaton, a szatmárnémeti Szentlélek plébánián rendezik meg az Egyházmegyei Ministránstalálkozót.

Negyedik osztályosoktól tízedikes korig jönnek ministránsok a rendezvényre, melyre az egész egyházmegyéből várnak résztvevőket. A találkozó célja az ismerkedés, a beszélgetés, a játékos csapat-összekovácsolás. Ennek megfelelően állították össze a programot is, amely egy kreatív bemutatkozással és akadályversennyel is színesített. A plébániák fiataljainak ugyanis egy adott téma és történet szerint kell elkészíteniük bemutatkozásukat, de úgy, hogy az kapcsolatban legyen mindennapjaikkal és plébániai tevékenységükkel.

Az egynapos találkozó jó alkalom lesz a ministránsi szereppel kapcsolatos kérdések megbeszélésére, a legfiatalabbak bevonására, az önfeledt közös kikapcsolódásra.

Országos negyedik helyen a szatmári futballcsapat


Május 15-16-án, hét végén zajlott az Országos Katolikus Futballkupa, melyen a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye csapata a negyedik helyet szerezte meg.

   

A katolikus futballkupára egyházmegyék indíthatnak csapatot vagy régiónként csapatokat. A jól szervezett szatmári csapat már évek óta képviselteti magát, tagjai – középiskolás, egyetemista diákok – évről évre csak keveset cserélődnek. Ezért történhetett meg, hogy számos neves csapatot maga mögé utasítva, a negyedik helyen tudott végezni. Az országos kupán Aranyosgyéres (Câmpia Turzii) az első, Bukarest a második, míg Temesvár csapata a harmadik lett.

   

Mindeközben zajlik az egyházmegyei focikupa is, mely most még a régiós selejtezőknél tart. Május 16-án tartották a Nagykárolyi selejtezőt és hamarosan sor kerül a Szatmári és Máramarosi mérkőzésekre is. A régiós győztesek között fog eldőlni a végső győzelem, az egyházmegyei kupa sorsa.

Mondjuk Pállal mi is igent


Ezzel a mottóval tartottak csoportvezető-képzőt április 17. –19. között Nagyszokondon. Idén ez volt az első olyan találkozó, amelyik a nyári gyerektáborokban való csoportvezetésre készítette fel a jelentkező fiatalokat.

  

A csoportvezető-képzőn 43 fiatal vett részt, akik 21 különböző plébániáról érkeztek.

Az első nap ismerkedéssel, egymásra hangolódással telt. Játékok segítségével igyekeztek minél előbb megjegyezni egymás nevét és egyre jobban megismerni egymást. Megtudták egymásról, hogy ki milyen motivációval, elvárással érkezett és jutott idő néhány játékra is, amelyeket a nyári gyerektáborok során is alkalmazni lehet majd.

A szombati napon intenzív munka várt a résztvevőkre. A délelőtt során arra keresték a fiatalok közösen a választ, hogy milyen a jó csoportvezető. Milyen tulajdonságai vannak/kell lenniük a jó csoportvezetőnek? Mi a feladata a csoportvezetőnek? Mire kell odafigyelnie a csoportvezetőnek? Mit kerül a csoportvezető? Beszélgetés volt többek között arról, hogy egy jó csoportvezető figyelmes és felelősségtudó, minden gyermekkel egyformán foglalkozik, határozott, kreatív, ötletes, türelmes, tud a gyermekek nyelvén beszélni, jó nevelő és mindig példaadóan viselkedik. Feladatai közé tartozik a szervezés, a többi csoportvezetővel való egyeztetés, a gyermekek kísérése az egész tábor során. A csoportvezetőnek mindig oda kell figyelnie arra, hogy milyen a hangulat a csoportban és ennek megfelelően kell alakítania a csoportfoglalkozás menetét. Minden gyermeket be kell, hogy vonjon a csoporttevékenységekbe és mindig összhangra kell törekednie csoportvezetőtársával. Kerülnie kell a túl sok beszédet, hosszú magyarázatot, túlzott elvárásokat, parancsolgatást, moralizálást, valakinek a megszégyenítését, fölösleges, unalmas ismétléseket, kuszaságot, kapkodást.

  

Néhány játék és a jól megérdemelt ebéd után a csoportvezetők röviden megismerkedhettek Szent Pál életével és teológiájával, majd arról beszélgettek, hogy milyen témák által lehetne a nyári táborokon a gyerekekhez közelebb hozni szent Pált, hogyan lehetne Pál tanítását aktualizálni és így olyan témákról beszélgetni a gyerekekkel, amelyek számukra fontosak aktuálisak.

Rövid énekpróba után egy szentmise következett, amelyik során szó volt a „szent irigységről” és arról, hogy milyen jó dolog az, ha egy közösségben érezhető, mit jelent „egy szív és egy lélek”-el együtt lenni és mennyire fontos az, ha Jézustól mi is azt kérjük: Uram, mutasd meg nekünk magad! Az este során jutott még idő közös játékra, éneklésre és beszélgetésekre.

A vasárnap délelőtt nagy része szervezéssel telt, de természetesen itt sem maradhatott el a közös ima és a játék sem. A visszajelzések alapján a hétvége a fiatalok számára új tapasztalatokat, kezdődő barátságokat és lelki feltöltődést hozott.

(Bontó Gabriella)

Ifjúsági csoportvezetők tavaszi találkozója


Nyári gyerektáborokon való csoportvezetésre készítenek fel 16 év fölötti fiatalokat a hétvégén, Nagyszokondon.

A nagyszokondi Szent Ignác Lelkigyakorlatos Ház ad otthont április 17. és 19-e között az ifjúsági csoportvezetők képzésének, melyen a fiatalokat a nyári, nagyszokondi gyerektáborokon való csoport- és táborvezetésre készítik fel.

Kommunikációs és csoportépítő foglalkozásokra kerül majd sor, melyek segíthetik a gyerekekkel való foglalkozást, a közös hang megtalálását. A program játékok, foglalkozások és kiscsoportos beszélgetések segítségével készíti fel a résztvevőket a gyerekekkel való sikeres táborozásra.

Közösen keresik majd a választ arra a kérdésre, hogy „Milyen egy jó csoportvezető?” és megpróbálják összeállítani: mi minden kell egy jó, személyiségépítő táborhoz.

A nagyszokondi gyerektáborokra a nyári vakációban kerül majd sor. Azok a fiatalok pedig, akik részt vesznek a hétvégi találkozón, összeírják majd a plébániájukon, a táborok egyikére jelentkező gyerekeket, akikkel együtt is táboroznak majd.