"A kórházak a világ legnagyobb templomai"

         Évekig reménykedtem abban, hogy végre meggyógyulok… Talán a következő kezelés, az újabb terápia majd segít. Féltem, sírtam, szenvedtem, és lázadoztam: "Miért éppen én?" Aztán újra reménykedtem ...
         Az egyik kétségbeesett pillanatban végre sikerült kimondanom: "Uram, legyen meg a Te akaratod!" Ezzel együtt születtem lelkileg ujjá. Megéreztem Isten szerető jelenlétét és azt, milyen megnyugvást jelent a teljes ráhagyatkozás. Ezután megpróbáltam nem csak saját magammal foglalkozni, hanem minden fájdalmamat, örömömet, imámat felajánlani Jézusnak nem csak önmagamért, hanem embertársaimért is. Szent Pál Kolosszeiekhez írt levelében olvastam: "Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem mindazt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének az egyháznak javára"(Kol 1,24).
        Ebben az időszakban éreztem a hívást arra, hogy betegeket látogassak, megosszam beteg testvéreimmel mindazt, amit átéltem. Azt, hogy semmilyen nehéz helyzetben nem vagyunk egyedül.  Megtapasztaltam, hogy Isten akkor is ott van mellettünk, amikor észre sem vesszük. Ott van örömeinkben, de még inkább ott van az életünk nehéz pillanataiban és a betegség idején. Az orvosokban, akik gyógyítanak minket, az ápolóinkban, családtagjainkban, akik a beteg ágyunk mellett vannak, és természetesen ott van a lelkipásztorokban, akik a szentségeket, így a betegek szentségét kiszolgáltatják.
        Gyógyulásom után először önkéntesként, majd a Püspökség alkalmazásában lelkigondozóként látogattam, látogatok betegeket Szatmár kórházaiban. Ennek már több mint hat éve.
       Többen, akik visszajárnak kezelésre már régi ismerőseim. Megosztják nehézségeiket, kétségeiket, örömeiket.  Beszélgetünk, de főként meghallgatom őket. Mindig arra törekszem, hogy érezzék, akkor és ott csak ők a fontosak.
Ha a beteg igényli, vagy ha szükségesnek látom, papot hívok a szentségek kiszolgáltatására, beszélgetésre. A betegek mindig örülnek ezeknek a találkozásoknak. Mindig megdől az a tévhit, hogy a beteg, ha papot lát, akkor megijed. Az ilyen látogatások után, még inkább ráhagyatkoznak Istenre.
        A szolgálatomban a leglényegesebbnek azt tartom, hogy minden betegben Krisztust szolgáljam. Minden pillanat ajándék, mert megengedi, hogy felismerjem Őt testvéreimben. A saját példámon látom, hogy Isten tervében minden benne van, mindennek megvan a maga értelme, így a betegségnek is. A betegségem ideje volt az iskola, amivel az Úr felkészített arra, hogy mások szenvedését megértsem. Alkalom volt arra, hogy átértékeljem az életem.
        Gyakran jutnak eszembe a Szentírás szavai: "Oldd le a saruidat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!" (Kiv 3,5-6). Valóban az, amint II János Pál mondta egyszer: "A kórházak a világ legnagyobb templomai" olyan templomok, ahol folyamatos a liturgia. Nem találkoztam olyan beteggel, aki istentagadó maradt volna, vagy azzá vált volna a szenvedéseiben. Az, aki látott már súlyos beteget rózsafűzért imádkozni, vagy haldoklót készülni a színről színre való találkozásra nem vonja ezt kétségbe.
Gyakran, amikor betegeket látogatok akár az onkológián akár más osztályokon, tapasztalom, a legtöbbet én kapom, amikor a beteg megengedi, hogy meglátogassam.
"Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét" (Gal 6,2) olvashatjuk a Szentírásban. Ez nem könnyű feladat, de az ima erejével és az értünk keresztre feszített Krisztusra tekintve sikerülhet.
        Egyházmegyei zsinatunk fontosnak tartja a plébániákhoz tartozó és a kórházi betegek rendszeres látogatását és a betegek szentségekkel való ellátását. Az egyházmegyei betegpasztoráció első lépéseként, esperességi találkozókra és képzésre került sor önkéntes beteglátogatók részére. Folyamatban van a kórházi betegek rendszeres látogatásának a megszervezése is. Sok lelkes önkéntes látogat betegeket otthon és a kórházakban: Szatmáron, Nagybányán, Máramarosszigeten, Nagykárolyban. Mindannyian, akik betegeket látogatunk, Istennek vigasztaló követeivé kell válnunk. Segítenünk kell testvéreinket abban, hogy a fájdalmak, a kétségbeesések idején is felismerjék Isten szerető jelenlétét, gondoskodását. 
         A Boldogságos Szűz Lourdes-i jelenése napján ünnepeljük a Betegek Világnapját. Egyházmegyénkben immár negyedik alkalommal hívtuk közös szentmisére a betegeket, orvosokat, ápolókat, családtagokat. Ezzel is szeretnénk éreztetni: minden beteg fontos nekünk, ők az egyházmegyénk kincsei.

                                                                                   Gáspár Annamária

Reményik Sándor - Gyógyíts meg

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Nézd: elszáradt a fám,
Testem-lelkem fája...
De épek még a gyökerek talán.
A tompa, tunya tespedés alatt
Gyökereimben: érzem magamat
És ott zsong millió melodiám.

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Hiszen-nem is éltem igazában.
Csak úgy éltem, mint lepke a bábban,
Csak úgy éltem, mint árnyék a fényben:
Rólam gondolt roppant gondolatod
Torz árnyéka képpen.
Egy kóbor szellő néha-néha
Valami balzsam illatot hozott
Akkor megéreztem ez az élet,
S megéreztem a Te közelléted,
S maradtam mégis torz és átkozott

Én Istenem, gyógyíts meg engemet!
Én szeretni, és adni akarok:
Harmatcseppért is tengereket
És most tengereket látok felém jönni,
S nem maradt egy könnyem - megköszönni
Válasz hozzászólás létrehozása

Egyházmegyei találkozó

beteglátogatók és betegeket gondozók részére

 
"Beteg voltam, és meglátogattatok" (Mt25,36)

Szatmárnémeti, 2006. szeptember 2.
Scheffler János Lelkipásztori Központ

A találkozó célja:

- az egyházmegye önkéntes beteglátogatóinak tapasztalatcseréje
- az egyházmegyei zsinat javaslata értelmében, a kórházi és plébániai betegek látogatásának szervezése
 
A találkozó programja:

10.00. - 10.05. - Köszöntés
10.05. - 10.20.  - Bevezető gondolatok, zsoltár ima
10.20. - 10.50. - A csoportok tevékenységi beszámolója
10.50  - 11.30. - Ft. Román János előadása a lelkigondozásról,

                        kompetencia határokról, az önkéntesség előnyeiről 
11.30. - 11.40. - Szünet
11.40. - 12.40. - Szentírási rész feldolgozása
12.40. - 12.50. - Plénum
12.50. - 13.20. - Szervezési kérdések, szükségletek, lehetőségek
13.20. - Agapé 

Sok szeretettel hívok és várok minden önkéntes beteglátogatót! 
                                                                            

                                                                             Gáspár Annamária 
                                                                            kórházi lelkigondozó

"Isten egymagában mindenre képes, mégis úgy látja jónak, hogy rád is számítson."

A szatmári egyházmegye önkéntes beteglátogatóinak találkozója - "Beteg voltam, és meglátogattatok" (Mt 25,36)

A szatmári egyházmegye önkéntes beteglátogatói, illetve a beteglátogató csoportok vezetői szeptember 2-án a Scheffler János Lelkipásztori Központban tartották éves egyházmegyei találkozójukat a Kórházpasztorációs Iroda szervezésében. A találkozó során az önkénteseknek alkalmuk adódott tapasztalatot cserélni, megerősödni a hivatástudatban a többi résztvevő beszámolója kapcsán, valamint lelkileg töltekezni a közös bibliaolvasás és szentírási rész feldolgozása során.

Ft. Román János székesegyházi káplán előadása hasznos információkkal szolgált a lelkigondozás történetéről az egyházmegyében, a beteglátogató kompetenciáiról és a beteglátogatás előnyeiről. Megtudtuk, hogy Szatmáron hatvan évvel ezelőtt az irgalmas rendi nővérek vállalták fel a kórházi betegápolás, lelkigondozás feladatát. Ebben az időben az egyház és a kórház szimbiózisban élt. A kommunizmus során azonban az emberi testet és lelket két külön egységként kezelték. A kórházak csak a test gyógyításával foglalkoztak, a papok és a nővérek kiszorultak az osztályokról. Az utóbbi években újra elismerték, hogy a testet és a lelket nem lehet külön gyógyítani, hiszen kölcsönösen hatnak egymásra. A beteglátogatók fontos feladata abban áll, hogy térségünkben kialakuljon a biblikus lelkigondozás hagyománya. A keresztény beteglátogató segíteni tud abban, hogy a beteg felismerje egyetlen kapaszkodóját: a hitét. Ha hitben megerősödik, akkor bele tud nyugodni az állapotába, és fel tudja ajánlani szenvedését, fohászait Istennek.

A beteglátogató Isten irgalmának eszköze, az irgalom jeleit sugározza a beteg felé: szeretetet, aggódást, együttérzést nyújt a szenvedésben. Román János kihangsúlyozta, hogy minden jóindulatunk ellenére sem szabad meghaladnunk kompetenciáinkat. Feladatunk, hogy jelen legyünk a betegágynál, meghallgassuk a szenvedőt, és rámutassunk Jézus Krisztus irgalmára, de nincs jogunk beleszólni a beteg életébe, tanácsokat osztogatni neki, kioktatni.

A "Jobb adni, mint kapni" közmondás a beteglátogatásban is érvényesül. E hivatás számos előnyt rejt magában: rámutat az igazi értékekre, gazdag lelki életet biztosít, megtanít odafigyelni embertársainkra, szociálisan érzékennyé tesz, és nem utolsó sorban megtanít hallgatni. A beteg is erőt tud adni, és kegyelmet sugároz a környezete felé, ha elég erős a hite és el tudja fogadni szenvedését.

Az önkéntesek találkozója egy rövid meditációval zárult. A jelenlévők a napraforgó virágának jelképét értelmezték. A napraforgó mindig a nap felé irányul, a nap felé fordulva fejlődik. A nap jelképezi Istent, a napraforgó virága pedig mi vagyunk. Ahogy minden egyes sziromnak úgy minden embernek meg van a maga helye. A termés akkor fejlődik ki, ha a teljes virág a nap melege felé irányul. Mi magunk is csak akkor fejlődhetünk, ha Isten felé irányul a figyelmünk, meghalljuk, mit szeretne közölni velünk, mi az, amire meghív bennünket. 

Ha meghallottuk Isten hívását, akkor életünkön is meg kell látszania annak, hogy Isten szeretetének fényében és melegében növekedtünk: ott és abban a közösségben, ahol élünk, amelyik "virághoz" tartozunk és abban a szolgálatban, amire meghívást kaptunk.

Gáspár Annamária