Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

A Pasztorális Tanács szabályzata 

Ha a lelkipásztori körülmények indokolják, az egyes egyházmegyékben létesítsenek pasztorális tanácsot, melynek feladata, hogy a püspök felügyelete alatt vizsgálja és mérlegelje az egyházmegyében folyó lelkipásztori munkát érintő kérdéseket, és róluk gyakorlati következtetéseket terjesszen elő.

CIC, 511.kánon

A pasztorális tanács a katolikus egyházzal teljes közösségben lévő krisztushívőkből áll, akik lehetnek klerikusok vagy a megszentelt élet intézményeinek tagjai, főként pedig világiak. Kijelölésük a megyéspüspök által meghatározott módon történik.

CIC, 512. kánon

Azokat a krisztushívőket, akiket a pasztorális tanácsba küldenek, úgy válasszák ki, hogy teljességében és valóban tükrözzék Isten népének az illető egyházmegyét alkotó részét, az egyházmegye egyes vidékeinek, a társadalmi viszonyoknak és foglalkozásoknak, valamint az apostoli munkában való egyéni, illetve közösségi részvételnek a figyelembevételével.

CIC, 512. kánon

A szatmári egyházmegyében a PT tagjainak megbízatása 5 évre szól. Széküresedés esetén a PT megszűnik. A PT gyűléseket – a jog értelmében – a megyéspüspök hívja össze, és azon ő elnököl. A PT-t a püspök akkor hívja össze, ha ezt az egyházmegyében történő apostoli munka szükségletei indokolttá teszik. Kötelező azonban évente legalább egyszer összehívni a PT-t.                                                                     

 CIC, 514 kánon

A PT tagjai az egyházmegyében folyó egyes lelkipásztori részfeladatokért felelnek, azok megvalósulását nyomon követik és ezekről tájékoztatják a PI-t. A szatmári egyházmegyében ezeket a részfeladatokat a PT keretében működő munkacsoportok kísérik figyelemmel, elemzik és adott esetben koordinálják:

Katekétika: Ft. Melega Péter

Liturgika, egyházzene: Ft. Dr. Ágoston Ferenc és Czoll Ernő

Hivatásgondozás: Ft. Dánku Balázs

Család: Lepedus István

Szórvány: Ft. dr. Schupler Tibor

Ökumené: Ft. Román János

Kisebbségek: Ft. Schupler Tibor

Szeretetszolgálat: Ft. dr. Ágoston Ferenc és Gáspár Annamária

Adminisztrativ: Ft. dr. Hankonvszky Ferenc

Gyerek és Ifjúság: Bonto Gabriella

Katolikus nevelés: Ádámkó István

  

A PT elnöke: Nm. Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök.

  

A PT tagjai 2009-2014-ben: Ft. Melega Péter, Ft. Dr. Ágoston Ferenc, Ft. Dánku Balázs, Ft. dr. Schupler Tibor, Ft. Román János, Ft. dr. Hankonvszky Ferenc, Czoll Ernő, Lepedus István, Gáspár Annamária, Bonto Gabriella, Ádámkó István.

  

Hivatalból tagok: Csiszár Klára PI vezetője

                         Mekker Enikő püspöki titkárnő

                         Józsa János egyházmegyei sajtószóvivő.

       

A PT munkáját a Pasztorális Iroda segíti, melynek feladata a PT keretében működő munkacsoportoktól beérkezett információk feldolgozása, a lelkipásztori munka  koordinálása, a munkát segítő információk eljuttatása a munkacsoportok felé, PT felé, szükség esetén az esperességek közreműködésével a bázis közösségek (plébániák) felé.  Tevékenységét az Iroda működési szabályzata határozza meg.