2024. június. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. június. 3. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. május. 31.

Az egyházmegyei Jézus Szíve búcsú 2024. június 9-én lesz az alábbi rendben:

2024. május. 31.

Május 30-án este 7 órától tartották a szatmári Székesegyházban az Úrnapja ünnepi szentmisét, melyet Nm. és Ft. Schönberger Jenő megyéspüspök celebrált.

2024. május. 29.

A Megmaradás Háza adott otthont szombaton, május 25-én a szeretetszolgálat csoportvezetők egyházmegyei találkozójának. A program elején Ft. Jakab Norbert, az egyházmegyei szeretetszolgálatért felelős lelkész, a nagybányai Krisztus Király templom plébánosa köszöntötte a jelenlévőket. A közös ima után az elmúlt évben kinevezett egyházmegyei szeretetszolgálatért felelős lelkész mutatkozott be a jelenlévőknek.

2024. május. 27.

Május 25-én került sor a szatmári egyházmegyében a XXII. Ministráns Találkozóra, amelyen tizennyolc plébánia mintegy 160 ministránsa vett részt. Daly Attila plébános meghívására idén a szamosdarai közösség látta vendégül a rendezvényt. A plébános vezetésével a fiatalokból és felnőttekből álló szervezőcsapat lelkesen készítette elő a helyszínt, hangulatossá és otthonossá téve a templom környékét. A háttérben gondos kezek sokféle finomsággal várták az érdeklődőket.

Egyházmegyénk püspöke Nm. és Ft. Schönberger Jenő. A több, mint 200 éves egyházmegye területileg Szatmár és Máramaros megyéket öleli fel. A hozzá tartozó 58 plébánia és 60 filia majd 80 ezer hívet szolgál. Honlapunk betekintést kíván nyújtani egyházmegyénk életébe. Híreket, információkat találhat a legfrissebb eseményekről, de pasztorációs tervünket, illetve intézményeink, irodáink elérhetőségeit is megtalálhatják.