Nagypénteken az Egyház nem mutat be szentmisét. Urunk szenvedésének ünnepének három fontosabb része van. Az igeliturgia, a szent kereszt előtti hódolat és a szentáldozás, amelyben valóban a megfeszített és feltámadt Üdvözítővel találkozhat az, aki hittel veszi magához az Oltáriszentséget.
Nagypénteken délután három órakor Tempfli Máté diakónus vezetésével Jézust utolsó útjára, a keresztútra kísérték el a hívek elmélkedéssel és imádsággal.
Az esti szertartáson, Urunk szenvedésének ünnepe csendben kezdődik: a főcelebráns arcra borul, kifejezve hódolatát Krisztus keresztáldozata előtt. Az igeliturgia csúcspontja az evangélium. Virágvasárnaphoz hasonlóan ezen az estén is a Székesegyház kórusának előadásában hallgathatták a hívek a passiót, Szent János evangélista szerint.
Hársfalvi Ottó helynök-plébános homíliájában kifejtette, hogy Jézus, „a mi főpapunk”, olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt. Ez azt jelenti, hogy hasonló lett az emberekhez a halálfélelmében, a szenvedésben és a halálban is. „De miért volt Krisztus szenvedése nagyobb, mint bármely más emberéé hisz emberek sokasága szenved nap, mint nap?” – tette fel a kérdést a szónok. Vannak emberek, akik nem egy napot szenvednek, hanem hosszú hónapokon, akár éveken át.
Krisztus kereszten halt meg, a kereszthalál pedig egy kegyetlen halál. Hársfalvi Ottó felidézte a Kr.e. 70-ben levert Spartacus féle lázadást, ahol több, mint hatezer embert feszítettek keresztre, akik napokon át szenvedtek a keresztfán, sőt, még a Krisztussal együtt megfeszített két gonosztevő is többet szenvedett a kereszten.
„Miért volt hát Krisztus szenvedése nagyobb és több, mint más ember szenvedése? Mert az Úr Jézusban nem csak az ember szenvedett, hanem maga az Isten is szenvedett. Együtt szenvedett a teremtmény és a Teremtő is.” – mondta a plébános, majd hozzátette, hogy bár sokan úgy mondják, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, amikor Isten emberré lett, de valójában a nagypéntek a szeretet ünnepe. Ekkor mutatta ki Isten igazán a szeretetét, aki „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (vö. Jn 3,16)
Nagypénteken az Isten, az Üdvözítő jelenik meg a hívek előtt megfeszítve, megcsúfolva, hogy mindenkit magához öleljen, hiszen Ő mondta: „ha majd fölemelnek, mindenkit magamhoz vonzok.” (Jn 12,32).
A Megváltás örömhíre, Isten szeretetének az örömhíre sajnos még mindig nem jutott el mindenkihez. „Ma sokan mennek el közömbösen a templomok mellett, észre sem véve azt, hogy Krisztus keresztáldozata elevenedik meg nap, mint nap. Ugyanaz a keresztáldozat, ami az Utolsó vacsora termében és a Golgotán ment végbe, minden emberért. A mi Istenünk szenvedett és meghalt értünk, hogy nekünk életünk legyen, örök életünk legyen.”
Az igeliturgia után a kereszt leleplezése és a kereszthódolat következett, majd a szentáldozással zárult a nagypénteki szertartás.
