Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

EGYHÁZMEGYEI KÖZLEMÉNYEK – V./2009.

       P 1151/ 2009.

Elnöki választás Romániában – 2009. november 22.

Szeretettel kérem Paptestvéreimet, hogy az alábbi felhívást november 15-én minden szentmise végén olvassák fel.

Kedves Paptestvéreim és Híveim! Az őszi Püspökkari Konferencián a katolikus püspökök közös felhívást intéztek minden keresztényhez, amelyben kérik a híveket, hogy valamennyien vegyenek részt az államelnöki választáson. Hazánk alkotmánya minden felnőtt állampolgár számára biztosítja a választási jogot. Ezt akkor becsüljük meg igazán, ha élünk ezzel a jogunkkal, és áldozatok árán is elmegyünk szavazni.  
Szeretettel kérem Kedves Híveimet és Paptestvéreimet, hogy november 22-én menjenek el szavazni és olyan személyre adják szavazatukat, aki a keresztény értékrendet maradéktalanul felvállalja. Nevezetesen, aki védi az emberi méltóságot és szabadságot, támogatja a család közösségi formáját, védi az életet és annak természetes lefolyását, a születéstől a halálig, aki keresztény erkölcsi normákra alapoz és tiszteli Isten alkotását.
A fenti szempontok érvényesítése érdekében, senki nem maradhat közömbös. Mindenkinek élnie kell a választás lehetőségével, nem hagyva magát befolyásoltatni semmilyen földi előnytől vagy érdektől.
Isten áldását kérem, hogy a Szentlélek bölcsessége vezessen mindannyiunkat a választásban.
Főpásztori áldással és értetek szóló szüntelen imával,

     

        püspök
    Szatmárnémeti, 2009. november 9.

  

P 1152/ 2009.

Lelkipásztori Napok

    

    Az idei liturgikus év kezdetével Lelkipásztori Tervünk második részében egy több éves összefüggő egységhez érkezünk. Ennek egyeztetése és ismertetése már több fórumon is megtörtént. Fontos volna a plébánosokkal, plébániai munkatársakkal és önkéntesekkel is egy mélyreható közös megbeszélés. Ezért f.é. november 27 - 28 között megszervezzük a Lelkipásztori Napokat Szatmárnémetiben, a Szent Alajos Konviktusban. Ennek keretében tekintünk vissza a Szent Pál Év eredményeire, adunk hálát a kapott kegyelmekért, és kerül sor az év ünnepélyes bezárására.
    A meghívóban szerepel majd a Lelkipásztori Napok részletes programja.
    Szeretettel várom a Kedves Paptestvéreket és a plébániai munkatársakat az Egyházmegyei Lelkipásztori Napokra.

  

       P 1153/ 2009.

Szent Pál Év bezárása – Hivatások Éve megnyitása

   

F.é. november 28-án a Lelkipásztori Napok keretén belül bezárjuk a Szent Pál Évet és Advent 1. vasárnapján ünnepélyes formában megnyitjuk a Hivatások Évét. A megnyitó ünnepélyes szertartása, plakát, programfüzet és a gyertyamatrica idejében eljut minden plébániára.

   

P 1154/ 2009.

Papi találkozók a Papság Évében

   

A Püspöki Konferencia határozata alapján a Papság Évében a katolikus egyházmegyék felváltva papi találkozókat szerveznek, melyeknek fő célja a papi identitás erősítése, a papi egység és összetartozás ápolása. A találkozók időpontjai a következők:
1.    Bukaresti egyházmegye szervezésével - Ciofliceni – 2009. okt. 13.-16.
2.    Gyulafehérvári egyházmegye szervezésével - Csíksomlyó –2009. nov. 9.-12.
3.    Jászvárosi egyházmegye szervezésével - Iaşi – 2010. febr. 9.-12.
4.    Temesvári egyházmegye szervezésével - Temesvár – 2010. márc. 15.-18.
5.    Lugoji egyházmegye szervezésével - Lugoj –  2010. április 13.-16.
6.    Váradi egyházmegye szervezésével - Nagyvárad – 2010. május 17.-20.
Szeretettel buzdítom és kérem ismételten a Paptestvéreket, hogy vegyünk részt ezeken a találkozókon.

P 1155/ 2009.

Ft. Dr. Tempfli Imre külföldi szolgálata

  

    Ft. Dr. Tempfli Imrének – saját kérésére – újabb öt évet engedélyeztem külföldön végzett lelkipásztori szolgálatra Németországban, a rottenburg-stuttgarti egyházmegyében.

P 1156/ 2009.

Ft. Bagossy István exkardinálása

    Ft. Bagossy István, nyugalmazott egyházmegyés papunkat exkardináltam, az Ő és a befogadó münsteri egyházmegye püspök hivatalos kérésére.

P 1157/ 2009.

Bérmálkozók hétvégi foglalkozása

  

    A bérmálkozásra készülőkkel való intenzív foglalkozásra ad lehetőséget egy-egy közös hétvégi program a szokondi lelkigyakorlatos házban. A közös program tartalmi felépítésében - igény szerint - szívesen segítenek az Ifjúsági Iroda munkatársai. Elérhetőség: Bontó Gabriella, ifjúsági referens, tel.: 0743-133744. A költségek fedezésében a Püspökség is részt vállal. A következő költségleosztás javasolt, ill. lehetséges: 1/3 részt a bérmálkozó, 1/3 részt a plébánia és 1/3 részt a Püspökség vállal.
Szeretettel bíztatom a Paptestvéreket, éljünk ezzel a lehetőséggel.

P 1158/ 2009.

2010 invesztíciók

  

    Azon plébániák figyelmébe, akik 2010-ben beruházást terveznek és ehhez a Püspökségtől támogatást igényelnek, kérem f.é. december 18-ig jelezzék a Gazdasági Irodán.

P 1159/ 2009.

Visszaszolgáltatás – Kárpótlás

  

    Azok a plébániák, melyeknek a visszaszolgáltatási bizottság kárpótlást ítélt meg és erről értesítést kapnak, kérem kötelező módon jelezzék a Püspökség Jogi Irodájában, Nyéki Éva: 0740-336155. A Szenátus döntése alapján a kárpótlás csak készpénz és nem kötvény formájában engedélyezett.

P 1160/ 2009.

Ostyasütőde megszűnése

  

    F.é. végén az ostyasütőde működése a Püspökségen megszűnik. Január 1-től viszont biztosítjuk a Paptestvérek számára az ostyát, melyet a Püspökség Információs Irodájában (porta) mindenki megvásárolhat.

P 1161/ 2009.

Tűzrendészeti előírások

Tisztelettel kérem a Paptestvéreket, hogy a tűzrendészeti előírásokat minden templomban és plébánián fokozott figyelemmel tartsák be. A Belügyminisztérium és a Kultuszminisztérium 28/2338 05.08.2009 számú rendelete alapján, mely az 580/20.08.2009 számon a Hivatalos Közlönyben (Monitorul Oficial) is megjelent, részletezve vannak az egyenkénti előírások. Néhány fontos előírást kiemelnék: a tűzvédelmi poroltók érvényessége, a villanyszerelések törvényes és nem improvizált formája, a villámhárítók hivatalos ellenőrzése és a róla szóló jegyzőkönyv, a menekülési utak szabad kijárata stb. Mindez és a további előírások megtalálhatók a www.culte.ro weboldalon.


    

püspök

Szatmárnémeti, 2009. november 9