2024. április. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A diákot tekintik az ő teljes valójában

2019. november. 20.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéhez kötődő iskolák igazgatói beszéltek nekünk az eredményeikről és terveikről.

Jól indult a 2019-2020-as tanév a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéhez kötődő két iskola számára. Ehhez jó tervezésre volt szükség, de azt mondják, egy igazgatónak előre kell látnia a jövő lehetőségeit is. Mégis, hogyan működik ma az iskola és miben nyújthat pluszt egy, a katolikus egyházhoz kötődő oktatási intézmény? Erről is kérdeztük Ádámkó Istvánt, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatóját és Kocsis Alizt, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatóját.

Hogy indult az idei tanév a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyéhez kötődő iskolákban?

Kocsis Aliz: A számokat tekintve, az idei tanévet 16 osztállyal kezdtük, közel 450 diákot iskoláztunk be ősszel és 30 tanárunk van - óraadó és címzetes. Minden tantárgyat szakképzett oktatók tanítanak. Az elemi osztályok szintjén egy-egy osztályunk van évfolyamonként, tehát öt osztályunk van az előkészítő csoporttal együtt, és az 5-8 osztályosokat tekintve is egy-egy osztályunk van évfolyamonként. Líceumi szinten teológia intenzív szakot kínálunk német-angol nyelvvel, a szaklíceumi képzés pedig közélelmezés-turizmus. Mindkettő szinte maximális létszámmal működik és persze mindkét esetben a négy év végén érettségiznek.

Pár évvel ezelőtt még természettudomány profilú osztályaink is voltak, szeretnénk a jövőben visszatérni a három párhuzamos osztályra. Most a reál beállítottságú gyermekeink 8-ik osztály végén sajnos elmennek más iskolába, mert nem tudunk nekik alternatívát nyújtani.

Ádámkó István: Szintén a számokra koncentrálva, ebben a tanévben 835 diák kezdett a Hám János iskolában - 181 óvodás, 136 elemi osztályos diák, 122 diák kezdte tanulmányait az általános iskolai osztályokban (5-8 osztály), 204 középiskolás diákunk van, és 192 diák tanul a szakiskolákban. A tantestület 66 fős, ebből 47 címzetes pedagógus, a munkaközösség pedig 96 fős. A Szent Alajos Konviktusban 108 diák kapott szállást. Mindent összeadva az iskolai közösség ettől a tanévtől négyjegyűvé vált, 1039 fős.

Mind a két kilencedik osztályban maximális létszámmal kezdtük a tanévet. Egy vallásturizmus és egy természettudományok osztály indult középiskolai szinten. A vallásturizmus szakra felvételt nyert diákok az angol és német nyelv mellett az olaszt is elsajátíthatják. A szakiskola szintjén automatizálási technikus, elektronikai műszerész osztályunk, egy teljes szakácsosztályunk és egy teljes pincérosztályunk indult. Mind az öt osztály teljes létszámmal indult. Az óvodában négy német és négy magyar csoportunk működik, az előkészítő és elemi oktatás maximális létszámmal, 25 fővel indult és az ötödik osztályunk is harminc fős létszámmal kezdte meg a tanévet.

Milyen évnek néz elébe az iskola, milyen lesz ez az év?

Ádámkó István: Már az előző tanév nagyon dinamikusan indult abban a tekintetben, hogy a Szatmári Római Katolikus Püspökség valamint Magyarország Kormánya támogatásával sikerült szépen felújítani mind a négy működő épületünkben - az óvodában, a konviktusban, a főépületben és a szakiskolában - a különböző belső és külső tereket. Már a tavalyi ilyen építkezős év volt, amikor széppé, otthonossá próbáltuk tenni az osztálytermeket, folyosókat, szaktantermeket, sportudvart. A főépületünk már korábban három szaktanteremmel bővült - természettudományok, idegen nyelv és fizika szaktanterem -, a szakiskola épületében pedig az elektronikai-műszerész osztályunk számára egy elektro-labort építettünk meg, illetve a szakács és pincér osztályainknak egy tankonyhát. De idén szeretnénk rendezni a Szent Alajos Konviktus udvarát, egy multifunkcionális sportudvart akarunk ott kiépíteni, és épp a napokban fejeződött be a Szent Alajos kápolna felújítása. Itt köszönettel tartozunk Sabău-Trifu Cristina művésznőnek az isteni erények üvegfestményeken történő ábrázolásáért. Ugyanígy, a liturgikus bútorokat is kicseréltük - ambót, oltárasztalt, tabernákulumot -, ezeket Sabău-Trifu Cristina tervezte és Suhani János készítette el.

Valóban megszépültek épületeink az utóbbi években és ezért a diákok, a szülői közösség és a tantestület nevében köszönettel tartozunk a Szatmári Római Katolikus Püspökségnek, Schönberger Jenő püspök atyának, Magyarország Kormányának, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalának és a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségnek.

Ahogy mondtam, a beiskolázás tekintetében már ebben a tanévben nyitottunk, bővítettük ajánlatunkat a vallásturizmus osztállyal, de a következő tanévtől tervezzük, hogy két biprofilú osztályt indítunk. Az egyiket középiskolai szinten, ez matematika-informatika intenzív és természettudományok, intenzív angol biprofilú osztály lesz. A jelenlegi líceumi reálosztályunkat, a természettudományok szakú osztályt alakítanánk biprofilúvá: 14 gyerek matematika-informatikát tanulna mélységében, a másik 14 pedig természettudományok-intenzív angolt. Igazából az alaptantárgyakat együtt tanulják majd, csak az említett tantárgyak esetében lenne csoportbontás.

A szakiskolai szinten is szeretnénk egy biprofilú osztályt indítani. Jelen pillanatban ugye van elektronikai-műszerész osztályunk, de ezt jövő évtől autószerelő és elektronikai-műszerész biprofilú osztályként indítanánk.

Kocsis Aliz: Mozgalmas évnek tekintünk elébe. Több partneriskolánk van, velük közös programokat szervezünk, de vannak olyan kötött programjaink, amelyek évről-évre zajlanak nálunk. Patrocíniumot, vagyis az iskola névadójának ünnepét tartjuk, szülőbálra készülünk, illetve januártól szeretnénk több lelki programot megvalósítani a gyerekekkel közösen. Májusban aztán családi napot szervezünk - ez egész napos, amikor testvéreket, szülőket, nagyszülőket vendégül látunk. A Kalazanci Szent József templom, amióta az iskola létezik, létezünk, otthonunk. Átjárunk a közösségi szentmisékre, illetve más programokra. De a városon belüli más plébániákkal is együtt dolgozunk.

Ádámkó István: A mi esetünkben talán a legszorosabb a partneri kapcsolat a Fényi Gyula miskolci jezsuita gimnáziummal van. Évente legalább egyszer találkozik mind a két iskola vezetősége, és átbeszéljük a közös projekteket. Ebben az évben, az iskolai lelki napunkat az ottani parázs csoport diákjai tartják majd a mi diákjaink számára. A parázs csoportot olyan diákok alkotják, akik az iskolalelkészségben aktívak. Ötvenfős a csapatuk, diákok diákoknak tartanak majd lelkinapot a szakiskolában, valamint itt, a főépületben, az előkészítős diákoktól a tizenkettedik osztályos diákokig, mindenkinek.

De jó kapcsolatot ápolunk az érdi Marianum iskolával. A kulturális történelmi kirándulásokon túlmenően ebben a tanévben tervezzük, hogy közösen adjunk le egy Erasmus+ projektet.

Élő kapcsolatunk van még a nyíregyházi Szent Imre Gimnáziummal, a munkácsi Szent István Líceummal, a dabasi Szent János általános iskolával.

Egy egyházi kötődésű iskola hogyan tudja felvenni a versenyt az eltolódó hangsúlyok társadalmában a világi iskolákkal? Mi az a plusz, amit az egyházi iskola nyújtani tud?

Kocsis Aliz: Az egyik nagy kihívás, amellyel szembe nézünk, hogy az egyházi kötődésű oktatás helyett sokan a világi iskolákat választják. A szülők közül sokan azt gondolják, hogy a világi iskolákban jobb minőségű oktatást kapnak a gyerekek. Mi azonban bízunk abban, hogy egyre több család megérti majd, hogy amit mi adunk, fontosabb. Az a plusz, hogy nem csak ismeretközlésre korlátozzuk a tevékenységünket, hanem az egész embert nézzük, az egész gyermekkel foglalkozunk, lelkiekben is. Nagy szüksége van a fiatalságnak ma az ilyen típusú nevelésre, azokra az alapokra, értékekre, a jó értelemben vett korlátokra, amelyeket itt, az iskolában megadunk nekik. Az ember sikeressége ugyanis nem csak az elért számbeli eredményektől függ, és egy boldog élet feltétele sem csak egy elért vizsgajegytől függ. Olyan alapokra van szükség, amelyeket senki nem vehet el, és ezt a piarista nevelés megadja. Az életre készít fel.

A diák az iskola és a család által közrefogva halad a fejlődés útján és mind a két oldalról megkapja a támogatást. Ezért szervezünk a szülőkkel közösen is programokat, amelyeken kicsit együtt tudunk gondolkodni vagy cselekedni, hogy a gyerek ezt lássa, benne a család és az iskola összekapcsolódjon.

Az egész személyiségre próbálunk hatni, az értelmi, érzelmi, lelki fejlődésére is. Fontos, hogy a fiatalok érezzék azt, hogy valahova tartoznak. A mai fiataloknak is nagyon fontos - bár ezt sokszor nem mondják ki -, hogy érezzék hogy mellettük vagyunk. A személyes odafigyelés tehát jellemzi az iskolát, egyenként odafigyelünk rájuk, nem osztályban tekintjük csak a gyerekeket.

Van egy fogalom az oktatásban, "versenyistálló iskoláknak" nevezik a versenyorientált oktatással operáló tanintézményeket. Nem tudom, hogy ott mennyire sikerül odafigyelni külön-külön a gyerekekre. Kalazanci Szent József is leírta annak idején a leveleiben, mennyire fontosnak tartja, hogy a gyerekeket egyenként kísérjék és a családokkal is külön-külön tartsák a kapcsolatot. Az élet más-más területeire is rálátást kapnak, így szociális kompetenciákat fejlesztünk, érzelmi intelligenciát. Én bízom benne, hogy akik elkerülnek tőlünk, megtalálják a helyüket a világban és megélik azt, amit tanultak.

Ádámkó István: A katolikus iskola küldetése, hogy olyan diákokat formáljon, akik társadalmi felelősséget tudnak vállalni és képesek lehetnek felnőttként arra, hogy előmozdítsák a közösségünk fejlődését. Elsőrangú fontosságú az ismeretek átadása és az eredmények nagyon fontosak, de ahogy hirdetjük is, másokért élő embereket szeretnénk formálni. Vannak konkrét programok is az iskolában, amelyek ezt a célt szolgálják. Ezért működik például a szeretetszolgálat programunk, amelyet Trepszker Erika tanárnő vezet. Az iskolának partnerszerződése van a Püspökség kórházpasztorációs irodájával, a Máltai Szeretetszolgálattal, az Egyházmegyei Caritas Szervezettel, a Szent Rita Egyesülettel, a Scheffler János Rehabilitációs és Fejlesztő Központtal. A tízedik évfolyamos diákjaink számára ajánljuk a szeretetszolgálati programot - menjenek el, végezzenek önkéntes tevékenységet valamely szeretetszolgálati közösségnél, intézménynél. Trepszker Erika SJC tanárnő kíséri a diákok tevékenységét. Tíz óra önkéntességet kínálunk, de van olyan diákunk, aki évente 50-70 óra szeretetszolgálatot is végez.

Ugyanígy működik a családi életre nevelés program Lepedus István, a Püspökség világiak irodája referense vezetésével, illetve az elemi osztályosok számára az erdei iskola programunk, amelyik környezettudatosságra neveli a gyerekeket.

A nevelési ideálunk megvalósításában kulcs szerepe van az iskolalelkészségnek. Az a célunk, hogy a fiatal megtapasztalja Istent a csendben, a liturgiában, a lelkigyakorlatban és a munkában.

Egy másik színtere lelki életünknek a személyes odafigyelés, az úgynevezett "cura personalis", ami a jezsuita nevelés sajátja. Ha megkérdeznek egy gyereket, hogy érzi magát a Hám János iskolában, akkor szokták mondani: "szeretem, hogy családias a hangulat". Ez talán annak tulajdonítható, hogy megpróbálunk személyesen odafigyelni - osztályfőnökök, iskolalelkész, igazgató is - a gyerekekre. Persze ez nem könnyű a mindennapokban, mindig, de ha látjuk, hogy van egy probléma, akkor személyes beszélgetésekben próbálunk kicsit közösen elmélyülni. Az iskola lelkészével, Pakot Géza SJ. atyával a különféle életeseményeket, a tapasztalatokat meg lehet beszélni, de ő hivatáskeresésben is segítséget nyújthat. Bármikor megkereshető és igénybe is veszik az ő segítségét.

Vannak visszajelzések annak vonatkozásában, hogyan tekint a szatmári közösség a két iskolára?

Ádámkó István: Az iskolák megítélése általában nyolcadik osztály-végi vizsga és érettségi eredmények alapján történik. Én ezt kevésnek érzem. Úgy gondolom, kizárólagosan eredmények alapján ítélni nem vezet valós kép megalkotásához. Oktatásszociológusok mondják, hogy egy iskola minősítéséhez több száz faktort kellene elemezni. Természetesen az oktató munka első sorban az ismeretek átadásáról szól, de fontos az is, hogy egy diák jól érezze magát az iskolában. Továbbmegyek, a szülő is jól kell, hogy érezze magát az iskolában, hiszen egy iskola közösséget jelent, a működése túl kell, hogy lépjen a falain. Tanárok, diákok, szülők, az esetünkben keresztény identitású közössége kell, hogy legyen az iskola.

Kocsis Aliz: Mi annak a hagyománynak vagyunk a hordozói, ami Nagykárolyban már az 1700-as években gyökeret vert. A piarista nevelési elveket próbáljuk a mindennapi életbe ültetni, a nevelési és oktatási tevékenységünkben érvényesíteni. Szülőkkel együtt, közösen végezzük a nevelői munkát. A tőlük érkező visszajelzések bátorítóak. Másrészt pedig, sokan azok közül a gyerekek közül, akik kilencedik osztályban más iskolát választottak, vissza-visszalátogatnak hozzánk és elmondják, hiányzik nekik a kalazancis légkör. A célunk ugyanakkor, hogy a jövőben minden gyerekünk nálunk folytassa tanulmányait az érettségiig vagy a szakiskolai diplomáig.