2024. április. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 18. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A hangsúlyok és egyensúlyok keresése

2018. szeptember. 5.

Kiértékelték a 2018-as OKIT-ot a romániai katolikus egyházmegyék ifjúsági referensei, -lelkészei valamint a meghívott fiatal önkéntesek.

A Szatmárnémetiben rendezett Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó (OKIT) után kicsivel több mint egy hónappal a katolikus egyházmegyék ifjúsági referensei, a delegált ifjúsági lelkészek meghívott önkéntesekkel közösen mérték meg a rendezvény sikerességét. Szeptember 3-a és 5-e között csoportokban beszélgettek olyan aspektusok mentén, mint az önkéntesek, csoportvezetők, katekéták felkészültsége; a kommunikáció, az alternatív programok, a katekézisek sikeressége; a szállás vagy ételek minősége.

Az erdődhegyi megbeszéléseken elhangzottak, illetve az internetes felmérés alapján összességében elmondható, hogy sikeres OKIT-ot tudhatott magáénak a szatmári szervezőgárda, és szintén örömteli, hogy számos olyan tapasztalatra sikerült szert tenni, ami segítheti a jövőbeni szervezők munkáját. Így például a 2021-es Országos Katolikus Ifjúsági Találkozón még nagyobb hangsúlyt szeretnének helyezni az önkéntesek előképzésére, különös tekintettel a csoportbeszélgetéseket vezető személyek esetében, jobban odafigyelnének a fiatalok alkotta kórusok szolgálatának szentmiséken való igénybevételére, a szintén fiatalok alkotta zenekarok megjelenítésére... De szintén összhang volt annak tekintetében, hogy a nyelvi megoszlás vonatkozásában még nagyobb egyensúlyra törekednének.

A kiértékelővel a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ifjúsági irodája átadja a stafétát, a következő "referensek találkozóját" március 11. és 13-a között Bukarestben rendezik, a következő OKIT pedig a Fogaras-Gyulafehérvári Görögkatolikus Egyházmegye szervezésében valósul meg.