2019. június. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2019. június. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A keresztény értékrend őrzője

2019. március. 19.

Szent Józsefhez hasonlóan nekünk is Krisztus védőjének kell lennünk abban a világban, amely el akarja Őt felejteni - mondta Linzenbold Szabolcs a szatmárnémeti Szent József templom búcsúján.

A kis templomtér okán két alkalommal, reggel kilenctől és délelőtt tizenegytől tartották a szatmárnémeti Szent József templom búcsúját március 19-én. A második búcsúmise főcelebránsa Schönberger Jenő püspök volt. A főpásztor bíztatta híveit Szent József követésére: "Ha Isten megtisztelte őt azzal, hogy rá merte bízni az ő legdrágább kincsét, egyszülött Fiát, akkor mi is bízhatunk benne, igazi pártfogónk, nevelőnk ő a szent életben."

A prédikációt Linzenbold Szabolcs, a székesegyház segédlelkésze mondta, erős embernek nevezve Szent Józsefet: "Ma, amikor Szent Józsefre emlékezünk, nem egy ismeretlen valakit ünneplünk, hanem a Boldogságos Szűz Mária után a legnagyobb méltóságnak és tiszteletnek örvendő embert és szentet. Mindaz, amit Szent József életéről tudunk, egyértelműen egy erős emberre utal. A lélek erejére gondolok, amellyel az ember képes jó keresztényként megállni a helyét a világban. Mert ez bizony nem kevés erőfeszítésbe kerül! Szemben kell úsznunk az árral, megtörténik, hogy lenéznek és kinevetnek bennünket, sokszor értelmetlennek tűnhet... Szent Józsefnek nagyon is jónak és erősnek kellett lennie, egy jóságos, bátor és erős családfőnek, hogy családja terhét magán viselje. Ő arra is megtanít minket, hogy hogyan kell békésen és békében élni. Türelem nélkül nem beszélhetünk békéről. És neki, mint minden más családfőnek - a türelmet mindennap gyakorolnia kellett az emberekkel való kapcsolatában, munkájában... Szent József türelme annak az embernek a türelme volt, aki tudta, hogy az élete egyedül Isten kezében van!"

Linzenbold Szabolcs a keresztény értékrend megélésére és megőrzésére kérte a híveket: "Szent Józsefhez hasonlóan nekünk is Krisztus védőjének kell lennünk abban a világban, amely el akarja Őt felejteni. Krisztusnak, a Szűz Anyának, vagy inkább Mária és Jézus ügyének már a kezdetektől szüksége volt arra, hogy megvédjék. Ez az ügy nem más, mint a keresztény értékrend. Józsefhez, a szent család őréhez hasonlóan nekünk a keresztény értékeinket kell óvnunk. És csak egyetlen egy fontosabb feladatunk van annál, hogy őrizzük ezt a keresztény értékrendet: ideje lenne őszintén megélni és életre váltani azt!"

A búcsúmise végén és a kivonulás előtt a papság, a hívekkel közösen elimádkozta a Szent József litániát.