2019. november. 13. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2019. november. 13. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A székesegyház búcsújára készülnek

2019. május. 28.

Urunk mennybemenetelének ünnepén tartják a szatmárnémeti székesegyház búcsúját.

Az ősegyház a IV. századig a Szentlélek eljövetelével együtt, pünkösdkor ünnepelte Urunk mennybemenetelét. Később a Szentírásból ismert, húsvét utáni 40. napra került az ünnep. 1918-ig a húsvéti szentáldozás határnapja volt; ebből ered az egyedülálló magyar név, áldozócsütörtök.

Az Apostolok Cselekedetei szerint Jézus negyven napon át, többszöri megjelenésével bizonyította feltámadását, majd a negyvenedik napon megparancsolta apostolainak, hogy ne távozzanak Jeruzsálemből, míg "néhány nap múlva" meg nem kapják a Szentlélek ajándékát. Ezután szemük láttára felemelkedett, mígnem felhő takarta el Őt a szemük elől. Két angyal magyarázta meg a tényt az apostoloknak: amint Jézus a mennybe emelkedett, úgy jön el majd ismét. Az Egyház tehát a húsvét utáni negyvenedik napon - vagyis húsvét hatodik vasárnapja utáni csütörtökön - ünnepli e misztériumot.

A Szatmári Egyházmegyében a székesegyház, valamint a krasznaterebesi templom titulusa Urunk mennybemenetele. A székesegyházban május 30-án, áldozócsütörtökön, este hét órától kezdődik a püspöki szentmise, amelyben Szmutku Róbert nagybányai esperes mond majd szentbeszédet.