2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

A Szűzanya az OKIT védőszentje

2018. február. 15.

Ahogy a mottó is jelzi, a 2018-as ifjúsági találkozó tematikájában a Boldogságos Szűzanya személye köré épül.

"Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél." (Lk 1,30) szól az idén, Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó (OKIT) mottója. Bátorít és örömre hangol, ahogy a találkozónak is célja hitükben megerősíteni, örömélményükben mélyíteni a fiatalokat.

"Mária rendkívül fiatal, amikor fogadja az angyal híradását, és kimondja igenjét, hogy a Megváltó anyja legyen. Hatalmas ajándék az, amit hírül adtak neki, nagy kihívásokat is rejt magában." - állapította meg Ferenc pápa a XXXII. ifjúsági világnapra írt üzenetében. És ezt az idézetet emelik ki az OKIT szervezői is, amikor indokolják, miért választották a Szűzanyát a 2018-as találkozó védőszentjéül. Hagyomány ugyanis, hogy az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozóknak védőszentjük van, akire különös figyelmet fordítanak a teljes időtartam alatt, és akinek az oltalmába ajánlják a rendezvényt és annak résztvevőit.

"Mária teljesen közvetlen és nyitott volt az Istennel való kapcsolatában (Lk 1,38). Így tudott a Szentlélek hatására „Isten Anyjává” válni – és Krisztus Anyjaként a keresztényeknek, sőt minden embernek anyjává lenni. A földön olyan szoros kapcsolatban volt Jézussal, mint senki más, és olyan közel áll hozzá, hogy ez a közelség a mennyben sem szűnik meg. Mária a mennyek királynéja, és anyai mivoltában egészen közel van hozzánk" - magyarázzák tovább a szervezők (a YOUCAT dokumentumaira hivatkozva), miért tartották fontosnak a Szűzanya személyét az OKIT témáinak alapjává tenni.

A Püspökség képtárából