2018. augusztus. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2018. augusztus. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Áldozat és táplálék

2018. június. 1.

A kenyér és a bor Jézus valóságos teste és vére azért, hogy a lelkünk tápláléka legyen – mondta Schönberger Jenő püspök Úrnapján, a Székesegyházban.

Úrnapja az Oltáriszentség főünnepe, amikor a katolikusok a kenyér és a bor színe alatt valóságosan jelen levő Krisztust ünneplik, érte adnak hálát, valamint megvizsgálják életükben a Megváltóhoz való viszonyukat. A székesegyházban, este hét órától Schönberger Jenő püspök papjaival együtt mutatott be szentmisét, már bevezetőjében emlékeztetve híveit a hit megvallására, Jézus valódi befogadására: “Krisztus szent testének és vérének ünnepén mindannyian hitvallást teszünk. Hisszük, hogy a kenyér és a bor színében, az Eukarisztiában Isten maga van velünk, egyszülött fia valóságosan itt van közöttünk. A körmenetünk is hitvallás, megmutatjuk nem csak Krisztust, de a hitünket is a világnak. Engedjük, hogy a szívünk az ő trónusa lehessen, hogy őt, magát befogadjuk! Ő legyen az életünk királya! Hiszen nem a szentségtartóban, nem az oltárszekrényben akar ő uralkodni, hanem a szívünkben.”

Szentbeszédében Krisztus befogadásának gondolatát vezette tovább, kérve híveit, áldozzanak, a szó igazi értelmében: “Isten azt akarja, hogy Eukarisztia legyen számunkra, hálaadás, hogy jusson eszünkbe minden nap hálát adni azért, hogy ő itt van. Azért van itt, hogy a lelkemben, a szívemben lakást vegyen! Oda engedjük be Jézust! A keresztség szentségében már Isten gyermekei lettünk. De egy élet áll előttünk, és egy életen keresztül nehéz Jézus nélkül úgy élni, ahogyan Jézus élt. Ő azt mondja, vegyétek és egyétek, ez az én testem. A kenyér és a bor Jézus valóságos teste és vére azért, hogy a lelkünk tápláléka legyen. Az énünkkel egyesül Jézus azért, hogy mi is úgy tudjunk szeretni, megbocsájtani, úgy tudjunk mindenkire ránézni, ahogyan Isten néz minden emberre. Minden szentmisében külön van a test és a vér, mert Jézus értünk lett áldozat. Fogadjuk be őt és áldozzunk vele. Ne feledjük, nekünk is meg kell tennünk a magunkét. Vegyünk erőt magunkon és változtassuk meg eddigi rossz szokásainkat, illetve tudjunk változtatni azon, ami eddig nem volt igazán jó.”

A szentáldozásban a hívek megukhoz vették Krisztus testét, majd az oltártól elindult az Eukarisztia, hogy a székesegyház falai közül kilépve megáldja a kintlevőket, az egész várost, a nyárba fordult természetet. A hívek mögötte felsorakozva vonultak, ezzel is megmutatva hitüket a világnak, tanúságot téve Krisztus mellett tett elkötelezettségükről. A régi központ parkja körül négy oltárnál állt meg az Oltáriszentség, mindenhol elhangzott az evangélium egy-egy része. A székesegyház bejáratához visszatérve, a Te Deum és a litániák elmondása után Schönberger Jenő püspök az Oltáriszentséggel adott záróáldást.