2024. május. 12. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. május. 12. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Betegek világnapja

2024. február. 6.
Február 11-én, a Boldogságos Szűz Mária Lourdes-i jelenése napján ünnepeljük a Betegek Nemzetközi Világnapját.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye Remény Évéhez kapcsolódó programjai keretében február 11-én, vasárnap, este hat órától, közös ünneplésre hívjuk a betegeket, hozzátartozóikat, orvosokat, ápolókat, a mentőszolgálat dolgozóit, a betegek szolgálatában dolgozó munkatársakat, az önkéntes beteglátogatókat és mindazokat, akik szeretnének velünk ünnepelni.
A Székesegyházban este fél hattól gyónási lehetőség lesz, majd hat órától püspöki szentmise. A résztvevők teljes búcsút nyerhetnek a szokott feltételek mellett.
Azoknak a betegeknek, akiknek nehézséget jelent eljutni a Székesegyházba, ingyenes szállítási lehetőséget biztosítunk.
Mindazok, akik szeretnék igénybe venni ezt a lehetőséget, február 8-ig jelentkezhetnek Gáspár Annamária kórházpasztorációs referensnél a 0743097701, munkanapokon 8 és 16 óra között.
 
Ugyanezen a napon, Szaniszlón délelőtt 11.30 órától búcsút tartanak, amelyet  Ft. Egeli Ferenc mezőteremi pébános celebrál.
Szeretettel várnak mindenkit!

(Archív felvétel)