2024. április. 17. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 17. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Együtt a szeretetben

2017. február. 21.

Schönberger Jenő püspök által celebrált szentmisével ünnepelte 25 éves születésnapját a Kálvária templom román ajkú közössége.

1992 februárjában alakult meg a román ajkú római katolikus közösség Szatmárnémetiben és tartotta első szentmisét román nyelven. A negyed évszázad eltelte alkalom volt az ünneplésre, amelyet négy napos felkészülés előzött meg. Szerdától, szombattal bezárólag a közösség volt plébánosai mutattak be esténként szentmisét, szombaton este ugyanakkor a templom Adoremus kórusa is koncertet adott, melyen közreműködött Balaskó Balázs - zongorán -, valamint Fátyol Lujza szoprán és Marius Boroş tenor.

Az ünneplés csúcspontját a vasárnapi szentmise jelentette, amelyet a jelenlevő papokkal közösen Schönberger Jenő püspök mutatott be a helyi és zarándok hívek előtt. A Püspök atya örömét fejezte ki a szentmise elején, megköszönve a jó Istennek az eltelt 25 év kegyelmeit, valamint különösen azokat a paptestvéreket, akik vezették és vezetik ma is a szatmárnémeti román közösséget. Szentbeszédében emlékeztette híveit arra, hogy Krisztus nem tesz szemrehányást, nem haragszik meg, nem gyűlöl, hanem megbocsát és szeret. "A megbocsátó szeretetének a látható jele minden templom. De egyben figyelmeztető jelek is, hogy mi magunk is Isten templomaivá kell, hogy váljunk, hiszen csak így lehetünk Krisztus közösségének élő tagjai - legyen szó plébániaközösségről, egyházmegyéről vagy az egyetemes Egyházról."

A szentmise végén a Mircea Teodoru főgondnok a Kálvária román közössége nevében köszönetet mondott Schönberger Jenő püspöknek, hogy a jó Pásztor példáját követve nem engedi, hogy elvesszen akár egy is a hívei közül, és kiemelte a 25 év alatt plébánosi szolgálatot ellátókat, szintén a hívek háláját tolmácsolva. Őt követve Radu Bud prefektus is az ambóhoz lépett, méltatva a közösséget. A záró áldás után a jelenlevőket agapéra hívták, a gyerekeket pedig színes, a Kálvária templom körvonalait hordozó léggömbökkel ajándékozták meg.