Az Egyházmegyei Ministráns Zarándoklatot április 25-én szervezték meg, amelyen 150 fiatal vett részt a Szatmári Egyházmegye 22 plébániájáról.
A találkozó célja az volt, hogy a ministránsok hitükben, és szolgálatukban egyaránt megerősödjenek, miközben közösségi élményekkel is gazdagodnak.
A zarándoklat első állomása Nagykároly volt, ahol a résztvevők végiglátogatták a város katolikus templomait, és megismerkedtek azok történetével. A templomokban közösen imádkoztak a békéért, kapcsolódva a nap jelmondatához. Az imádságos megállók lelki elmélyülést és az összetartozás élményét ajándékozták a fiataloknak.
A zarándokok az út során felkeresték a Károlyi-kastély kápolnáját, amely történelmi örökségével és különleges hangulatával mély benyomást tett rájuk. Ezt követően a piarista nővérek kápolnájában adtak hálát a közösen megélt lelki élményekért és találkozásokért.
A Szent László Házban elfogyasztott agapé után a csapat Kaplonyba indult. A világegyház ebben az évben emlékezik meg Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulójáról. A ministránsok ennek jegyében keresték fel a Páduai Szent Antal templomot, a szervezők pedig ezért választották mottóul a ferencesek ma is időszerű jelmondatát: „Béke és jóság” címmel. A résztvevők megnézték a Károlyi grófok temetkezési helyét, valamint a ferences rendházban kialakított emlékszobát, könyvtárat és a nap lezárásaként ünnepi szentmisén vettek részt. A hálaadó szentmise főcelebránsa, Ft. Mayer Nándor ifjúsági és ministráns lelkész volt, aki bátorította a fiatalokat arra, hogy minden körülmények között mutassák meg, hogy Kinek szolgálnak és életpéldájukkal tegyék láthatóvá Krisztus szeretetét környezetük számára. A szentbeszédet Ft. Daly Attila, a Hám János Teológiai Líceum spirituálisa mondta, aki a napi evangéliumhoz kapcsolódva kiemelte, hogy a jelenlévő ministránsok a hitükről tettek tanúságot azzal, hogy részt vettek a ministráns zarándoklaton. Kérte a fiatalokat, hogy plébániáikon hívják ministrálni a kisebb társaikat is, mert a ministráns szolgálat nem csupán feladat, hanem hivatás és küldetés is. A liturgia zenei szolgálatát Baumgartner Márk kántor és a kaplonyi kórus látta el.
A zarándoklat végén a fiatalok lelki élményekkel és új barátságokkal gazdagodva, valamint megerősödött hittel tértek haza. A nap központi üzenetét minden résztvevő magával vihette, hogy a béke és a jóság ma is olyan értékek, amelyek képesek közösséget építeni és életeket megújítani.
Az Ifjúsági Iroda májusban is színes programokkal várja a gyerekeket és fiatalokat:
A plébániákon lehet a programokra jelentkezni!











