2018. augusztus. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2018. augusztus. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Ereklye fogadása és aranymise az emléknapon

2018. május. 16.

Boldog Scheffler János emléknapján, a boldoggá avatás előkészítése során segítséget nyújtott Ruppert József piarista atya aranymiséjén vehetnek részt a hívek.

A vértanú püspök boldoggá avatásakor, 2011. július 3-án hirdették ki, püspökké szentelésének napján, május 17-én kap helyet a naptárban, akkor emlékeznek meg a neki kijáró tisztelettel a hívek Boldog Scheffler Jánosról. Azóta minden évben rá emlékezve mutatnak be szentmisét a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye templomaiban május 17-én, a Székesegyházban pedig este héttől püspöki szentmisén vehetnek részt a hívek.

Az idei emléknap szentmiséje azonban több aspektussal is kiegészül. Így a hívek tiszteletüket fejezhetik majd ki a Szatmárnémetibe érkező Páduai Szent Antal ereklye előtt, melyet a Konventuális Ferences Minorita Rend Szent Józsefről nevezett moldvai rendtartománya tagjai, zarándoklatuk részeként hoznak Szatmárnémetibe. De a csütörtökön este hét órától bemutatásra kerülő szentmise egyben aranymise is lesz: a Boldog Scheffler János boldoggá avatását megelőző, előkészítő munkában nagy segítséget nyújtott Ruppert József piarista atya március 9-én ünnepelte pappá szentelésének 50-ik évfordulóját, a jubileum alkalmából pedig a szatmári híveknek is aranymisés áldását adja.