Július 13–17. között próbatábort szervezett a Szatmári Egyházmegye ifjúsági irodája a Nagyszokondi Szent Ignác Lelkigyakorlatos Központban, ahol 47 csoportvezető készült fel a közelgő gyermektáborokra.
A felkészítő napok célja az volt, hogy a résztvevők segítséget kapjanak és megerősödjenek a rájuk váró szolgálatban. A fiatal önkéntesek számos elméleti és gyakorlati foglalkozáson vettek részt, amelyek középpontjában a játékvezetés, a csoportvezetés és a gyermekekkel való hatékony kommunikáció állt. Új módszerekkel, ötletekkel és eszközökkel gazdagodhattak, amelyeket a nyári táborokban és a plébániai foglalkozások során is eredményesen alkalmazhatnak majd.
A hét egyik kiemelkedő eseménye Kinczel Antonia sport- és rekreáció szervező, egészségfejlesztő előadása volt, amely a játék és a mozgás közösségépítő, valamint személyiségfejlesztő szerepére irányította a figyelmet. Az előadó hasznos betekintést nyújtott a táborozó gyermekek életkori sajátosságaiba, szükségleteibe és motivációs tényezőibe, kiemelve a korosztályuknak megfelelő programok jelentőségét. Az előadás gyakorlati részében a résztvevők több olyan játékot és csapatépítő feladatot is kipróbálhattak, amelyeket a táborokban is alkalmazhatnak. A felkészítő napokat jó hangulat, lelkes együttműködés és aktív részvétel jellemezte.
A változatos feladatok a csoportvezetők közötti kapcsolatok elmélyítéséhez és az egymás iránti bizalom erősítéséhez is hozzájárultak. A program szerves részét képezték a vidám, kreatív, zenés és mozgásos tevékenységek, amelyek erősítették a csapatmunkához szükséges készségek elsajátítását. A lelki feltöltődésre a közös imádságok, a szentmisék és a csütörtök esti szentségimádás adott lehetőséget, ahol a fiatalok elcsendesedhettek, hálát adhattak és megerősödhettek hitükben.
A tábor egyik legemlékezetesebb pillanata a tábortűz volt, amelynek meghitt hangulatában a beszélgetések, éneklések és személyes megosztások tovább mélyítették a közösség összetartozását, és maradandó emlékekkel gazdagították a résztvevőket. A hét végére a csoportvezetők tapasztalatokkal, új ismeretekkel és megerősödött kapcsolatokkal gazdagodtak. Örömmel és várakozással tekintenek a következő hetek elé, bízva abban, hogy szolgálatuk által sok gyermek számára válhatnak emlékezetessé és értékessé a táborok napjai. A próbatábor pénteken ünnepi szentmisével zárult, amelynek főcelebránsa Ft. Ilyés Csaba általános helynök és irodaigazgató volt. Prédikációjában a „Megáldalak” tábor mottó szentírási üzenetére építve arra buzdította a csoportvezetőket, hogy szolgálatukat örömmel és elkötelezettséggel végezzék a rájuk bízott gyermekek javára.
A szentmise méltó lezárása volt annak a tartalmas hétnek, amely során a fiatalok felkészültek arra, hogy tudásukkal, lelkesedésükkel és hitükkel gazdagítsák a nyári táborok gyermek csapatát.




