2019. március. 23. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2019. március. 23. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Fiatal kapcsolatépítők

2019. február. 12.

Az igazi barátságok keresésére és értékelésére buzdította a fiatalokat Veres Attila felsőbányai plébános az egyházmegyei ifjúsági csoportvezetők téli találkozóján.

Felsőbányán találkoztak az egyházmegyei ifjúsági irodával kapcsolatot tartó, azzal együttműködő fiatal csoportvezetők, hogy egy hétvégét a közösségépítésre fordítsanak. Február 8-a és 11-e között a kikapcsolódásra, a játékra, a beszélgetésekre helyezték a legnagyobb hangsúlyt, de természetesen a közös imák, az egyeztetések sem maradtak el. Áttekintették együttműködésük sikereit, hálát adtak a boldog pillanatokért és elbúcsúztak a távozó társaktól - egyetemi elfoglaltságok, esküvő,  családalapítás, mások érvényre jutásának segítése azok az okok, amelyek miatt valaki idén már nem lesz például táborvezető, de ezután is tartja majd a kapcsolatot az ifjúsági irodával és részt vesz az ifjúsági találkozókon.

A kapcsolatok kérdése újra és újra előjött a hétvége során. Beszélgettek a szociális hálók nyújtotta lehetőségekről, a barátságokat azonban igyekeznek a találkozásokban életben tartani. Erre buzdította őket a vasárnapi szentmise alkalmával Veres Attila felsőbányai plébános is, szentbeszédében Jézus Péterrel való barátságát állítva példaként eléjük. Mint mondta, a barátság motívumai hitünkben is jelen vannak, ezekre lehet figyelni, belőlük erőt, ötletet meríteni. Az igazi kapcsolatokra adott példát Jézus, tanítványaihoz való viszonyulásában.

A csoportvezetők saját közösségeikben plébánosukkal közösen szervezik meg az ifjúsági életet, így fontos számukra, hogy jó kapcsolatépítők legyenek. Téli találkozójukon a közösség építésének lehetőségei mellett az idei programokat is áttekintették, és reménnyel tekintettek a következő találkozók felé.

Fotók: Gönczy Tamás