Urunk mennybemenetelének előestéjén, május 25-én, a főpásztor Hám János püspök boldoggá avatásáért imádkozott a Szatmárnémeti Székesegyházban.
A szentmisében Jézus mennybemenetelének jelentőségéről elmélkedett Schönberger Jenő püspök: „Érettünk volt itt, velünk van most is, hiszen megígérte és tapasztaljuk is, és a jövőnkre nézve azt ígérte, hogy akik benne mindvégig hisznek, és kitartanak mellette, azok vele lesznek az örökkévalóságban.”
Krisztus értünk volt itt, hiszen „egyetlen áldozat örökre tökéletessé tette a megszentelteket.” (Zsid 10,14)
Ugyanakkor Jézus együtt munkálkodott az apostolokkal az Evangélium hirdetésében. Az Apostolok Cselekedeteiben pedig az olvasható, hogy Jézus együtt munkálkodott az apostolokkal az evangélium hirdetésében. – erről számol be Szent Lukács evangélista az Apostolok Cselekedeteiben. Tehát a mennybe ment Úr Jézus az, aki az igét hirdeti és aki meghallgatja a hozzá intézett imákat.
Hám János püspök is hitte, hogy Jézus az, aki rajta keresztül hirdette az igét és Ő volt az is, aki átsegítette minden nehézségen.
Szatmár építő püspöke 1781-ben született Gyöngyösön, majd egri kanonok lett és onnan nevezték ki Szatmár püspökévé 1827-ben.
Bár fogadtatása nem volt barátságos, Hám János a maga alázatosságában és imádságos életével megszelídítette Szatmár népét és sok jót tett a városért. Határozottságával példát adott az embereknek, nem csak hirdette, hanem meg is élte hitét.
Vészterhes időkben, a ’48-as forradalom és szabadságharc idejében kinevezték esztergomi érsekké, hercegprímássá, de sohasem iktatták be; a szabadságharc leverését követően kegyvesztetté vált a császárnál, a magyar kormánynál, sőt, püspöktársai is elfordultak tőle.
Kifosztva, erkölcsileg tönkretéve és rágalmazásokkal elhalmozva tér vissza Szatmárra és imádsággal, Istenben bízva újrakezdi a munkát. Úgy véli, hogy Isten adja a keresztet, Ő tudja elvenni is, de Isten ad erőt is a kereszt viseléséhez. Hám János nem futamodott meg, hanem bízott az Istenben és hitte, hogy vele Krisztus együttműködik. Tudja, hogy ebben a világban üldözés lesz a része, de bízik Jézusban, aki legyőzte a világot (vö. Jn 16,33). Hám János ott állta meg a helyét, ahova Krisztus állította.
Amikor 1857. december 30-án visszaadta lelkét a teremtőnek, akkor a szatmári lakosok, vallási hovatartozás nélkül úgy búcsúztak el tőle, mint egy szenttől, mert Jézus működött benne. Jézus, a mennybement Üdvözítő volt az, aki erőt adott neki, akihez ő mindig hűséges volt.
A jövőt illetően: Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. Atyám házában sok lakóhely van, ha nem így lenne, nem mondtam volna. Most elmegyek és helyet készítek, hogy majd magammal vigyelek titeket.
Jézus mennybemenetelének jelentősége a jövőt illetően az, amit Ő maga mondott: „Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” (vö. Jn 14,1–3)
„Ez a keresztény ember reménye” – mondta Jenő püspök – „hogy ott leszünk, ahol Jézus van. Ez adott erőt Hám János püspöknek az építéshez, a gyógyításhoz, az imádsághoz; és ez adjon erőt nekünk is: hogy egyszer majd ott leszünk Jézussal, aki a mennyben van, és vegyük komolyan azt a kijelentését, hogy ő velünk van mindennap a világ végéig.”
