Sarlós Boldogasszony ünnepe július 2-án van. Ekkor a katolikus egyház Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatását ünnepli. A néphit szerint ezen a napon a Szűzanya megjelenik a mezőkön és megáldja a termést. A néphagyományban a Sarlós Boldogasszonyhoz köthető az aratás kezdete is.
Június 29-én tartotta a Szatmári Egyházmegye a Jézus Szíve egyházmegyei búcsút, amelyet idén is a székesegyház előtti téren ünnepeltek. A főpásztori szentmisét és a szentbeszédet dr. Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora tartotta.Június 29-én tartotta a Szatmári Egyházmegye a Jézus Szíve egyházmegyei búcsút, amelyet idén is a székesegyház előtti téren ünnepeltek. A főpásztori szentmisét és a szentbeszédet dr. Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora tartotta.
Június 29-én, vasárnap ünnepli Anyaszentegyházunk Szent Péter és Szent Pál apostolokat. A hagyomány szerint mindkettőjük ezen a napon szenvedtek vértanúságot Rómában, Kr. u. 67-ben: Szent Pétert saját kérésére, alázatból fejjel lefelé feszítették keresztre, míg Szent Pál, mint római polgár, kard által nyerte el a vértanúság koronáját.
Jé
Június 23-án, a Keresztelő Szent János születésének előestéjén ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek a szatmári székesegyházban. A szertartás különleges jelentőséggel bírt: ezen a napon ünnepelte pappá szentelésének 40. évfordulóját Schönberger Jenő püspök, aki 1985. június 23-án, huszonegy társával együtt, Dr. Jakab Antal püspök kézföltétele által nyerte el a papi rendet a gyulafehérvári székesegyházban.
A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében Krasznabélteken, Lázáriban, Nagysomkúton és Gencsen tartanak búcsút június 27-én, Szent László ünnepén.