A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye hívei idén is bekapcsolódtak az 1Úton zarándoknap programjaiba.
Schönberger Jenő püspök áldotta meg augusztus 27-én, vasárnap a nagybányai Krisztus Király templom új szentélyberendezését.
Kalazanci Szent József az engedelmességnek és a reménynek gyönyörű példáját adta életével - mondta Martos Balázs Levente Nagykárolyban, a Szent tiszteletére szentelt templom búcsúján.
Kalazanci Szent József napján tartják Nagykárolyban, a Szent titulusával rendelkező templom búcsúmiséjét.
Szentmisével és vásárral zárult a IV. Máramarosszigeti Szent István napok rendezvénysorozat augusztus 20-án, az államalapító Szent István király ünnepén.
Mária mindig egyszerű maradt, kiüresítette önmagát azért, hogy Isten betöltse kegyelemmel - mondta Fromherz Attila, a mikolai közösség búcsúmiséjének szentbeszédében.