A Püspökség világiak irodája július 18-a és 20-a között Arad, Temesvár, és Püspökfürdő érintésével vitte kirándulásra az egyházmegye sekrestyéseit.
Szentignáci lelkigyakorlatot tartanak június 29-e és július 2-a között Erdődhegyen, a Püspökség világiak irodája szervezésében.
Minden évben a Jézus Szíve ünnepe utáni vasárnapon tartják az egyházmegye búcsúját Szatmárnémeti régi főterén - de még előtte, pénteken három templom is búcsút ünnepel.
Egyházmegyei ministránstalálkozót tartottak június 17-én a krasznabélteki Szent László plébánián.
Az Üdvözítő ajándékaira szükségünk van, tudatosítanunk kell, hogy nélküle nem élhetünk - mondta Dr. Hankovszky Ferenc az Úrnapján bemutatott szentmisén, a Székesegyházban.
A Kálvária templomban tartják idén is a Jézus Szíve Búcsúra készítő kilencedet.