P. Pakot Géza SJ 2024. szeptember 1-től rendi elöljárója döntése alapján visszatér a budapesti jezsuita közösségbe. A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ezzel az interjúval búcsúzik tőle, hálás szívvel megköszönve az itt töltött közel tíz év szolgálatát.
Sajtóközlemény: OKIT 2024
Több mint 1000 katolikus fiatal vesz részt a 2024. szeptember 4-7. között a Brassó megyei Grădiștei-szorosban megrendezésre kerülő Országos Katolikus Ifjúsági Találkozón (OKIT).
Egyázmegyénkben augusztus 24-én Keresztelő Szent János búcsut tartanak Giródtótfalun, 25-én Szent Lajos és Kalazanci Szent József búcsukat ünnepelnek, Szelestyehután és Nagykarolyban.
Egy nappal államalapító királyunk és egyházmegyénk fővédőszentje, Szent István király ünnepe után, augusztus 21-én a Szatmári Székesegyház felszentelésének évfordulójára emlékeztünk.
Augusztus 20-án, Szent István király ünnepén Schönberger Jenő püspök szentmisét mutatott be a Székesegyházban, majd megkoszorúzták a magyar Szent szobrát.
Augustus 20-án, Szent István király ünnepén Schönberger Jenő püspök szentmisét mutat be a Székesegyházban, majd megkoszorúzzák a magyar Szent szobrát. Búcsús szentmisét négy településen tartanak az ünnephez kapcsolódva.