2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Hogy Isten kerülhessen a középpontba

2017. szeptember. 27.

Életük gravitációs pontjait vizsgálták meg a szeptember 26-án, Nagykárolyban szervezett szentignáci lelkidélután résztvevői.

A nagykárolyi Szent László közösségi házban találkoztak azok a helyi és kálmándi római katolikus hívek, akik érdeklődnek a szentignáci lelkiség iránt, végzik a hétköznapok lelkigyakorlatát. A Püspökség világiak irodája szervezett számukra kedden délután öttől lelki programot, mely a hétköznapok zajától való elvonulás lehetősége mellett életvizsgálatra adott lehetőséget.

Mi életünk sarokköve és mi adja a biztos forgástengelyt? - tették fel a kérdést. Hogy erre választ kaphassanak, először is áttekintették, miről szólnak hétköznapjaik, mi foglalja le általában gondolataikat, mire fordítják idejüket. Ezzel együtt megvizsgálták azt is, mitől fordítják el tekintetüket ahhoz, hogy megfeleljenek előbbieknek, s mi hiányzik teljesen az életükből a jelenlegi prioritási lista követésének következtében.

Kezükbe vették a Szentírást is, és a gondviselésre hagyatkozásra intő Jézus szavaival (Mt 6,25-34) próbálták életüket egyeztetni. Az egzisztenciális aggodalmak sokszor a valós problémát túllépve hatalmasodnak el, s veszik el az időt a széptől és a jótól, Istentől - állapították meg. A bibliodráma egy módszerével dolgozták fel az említett részt, mely a szöveg olvasása közben felbukkanó benső képekre épít, de a módszer lehetővé teszi, hogy a tapasztalatok is felszínre kerüljenek. Isten szava így a bibliai történetben mindenkinek személyes benső látássá, hallássá válhat - mondták el kérdésünkre a bibliodrámáról a szervezők. Később, a téma elmélyítését a kiscsoportokban történő megosztások is segítették.

A szentignáci lelkigyakorlatok arra irányulnak, hogy végzői életüket rendezhessék. Ehhez megnézik, miről szól életük valósága. Ez a szembenézés lehetőséget ad, hogy változtatásokat tegyenek annak érdekében, hogy Isten kerülhessen a középpontba. Szentignáci csoportok az egyházmegye több pontján működnek, és továbbra is várják az érdeklődőket. További információkért és a csatlakozás igényének kifejezéséért a Püspökség világiak irodáját lehet felkeresni.