2024. április. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 16. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Imából forrásozó segítségnyújtás

2017. február. 21.

Pénteken és szombaton tartotta megerősítő találkozóját a Mária Légió Keresztények Segítsége Régiája.

Mintegy százhatvanan vettek részt a Mária Légió Keresztények Segítsége Régiája területéről - Szatmár, Máramaros és Bihar megyék -, a február 17-18-i szokásos találkozójukon. Ez már a hatodik év, amikor a máriás imádkozó és segítő közösség Szatmárnémetibe hívja tagjait töltekezni és egyeztetni.

A légiósok pénteken érkeztek, imádkoztak és szentmisén vettek részt, szombaton reggel pedig a Schönberger Jenő püspökkel is találkozhattak, aki köszöntötte őket és háláját fejezte ki azért a munkáért, amit nap mint nap végeznek: „Hiszen tudom, nem csak imádkoznak - bár ez a legtöbb, amit az ember tehet. Viszont az imádságból forrásozik minden más, minden olyan szeretet-cselekedet, amit felebarátainkért szoktunk tenni. És, ha az imádságból forrásozik, akkor biztosan lesz gyümölcse. Nagyon sokan kapcsolódnak be a máriás mozgalomba az egyházmegyénkben, nagyon örülök neki. A lényeg valóban az, hogy szívből ajánljunk fel mindent, amit tehetünk a Boldogságos Szűzanyának, hogy ő sokszorozza meg azt a keveset és használja fel azoknak a lelkeknek a javára, akik a legjobban rászorulnak."

A délelőtt elmélkedését Tatár Zoltán János kisdengelegi plébános tartotta. Ebben emlékeztetett, a keresztényekre az igazi veszélyek nem kívülről leselkednek, hanem belülről érkeznek. Így pedig, ha a keresztények elfelejtik megélni a hitüket. Kérte ugyanakkor, hogy a Mária Légióban is figyeljenek az összhangra és az összetartó erők meglétére, imádkozzanak másokért, s különösen a bűnösökért. Legyenek igazi szeretetközösség, amely békében él, segíti tagjait. Így maradhatnak vonzók mások számára - tette hozzá Tatár Zoltán.

A jegyzőkönyvek ismertetését követően, délután Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség plébánosa lelkesítette a Mária-légiósokat. Így rámutatott, Isten irgalmába kell helyezni az örömöket és a bánatokat is. Mint mondta, a segítségnyújtásban gyakoriak a nehéz pillanatok, sőt, sokszor segítő szó nélkül marad az ember. Olykor nem kap lelkesítő szavakat, msákor pedig nem tud mit mondani egy-egy szélsőségesen nehéz eset kapcsán. Ilyenkor a nyolc boldogság kell, hogy eszükbe jusson, ez adhat erőt és vigaszt bármely időben, és így lehet magasztalni Istent minden élményben.

A lelkigyakorlatnak is megfelelő találkozó az imákat követően ért véget. A résztvevők elmondása alapján a rendezvény idén is jó alkalom volt a találkozásokban való felfrissülésre.