2018. december. 13. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2018. december. 13. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Isten gyermekeinek öröme

2018. július. 30.

Vasárnap, a pápai nuncius által bemutatott szabadtéri szentmisével ért véget az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben.

Ezerháromszáz fiatallal Románia minden római- és görögkatolikus egyházmegyéjéből, egy Passau-i és egy székesfehérvári csoporttal, a pápai nuncius, püspökök, papok, szerzetesek, Andrés Gregorio Núñez Sánchez, Panama törökországi általános konzulja, Victor Opaschi, a Román Kormány egyházügyi államtitkára, a helyi közigazgatás képviselőinek részvételével, imával, vidámsággal zajlott július 25 és 29-e között az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben.

A házigazda Szatmári Római Katolikus Egyházmegye szervező csapata igyekezett a résztvevőknek minden napra értékes gondolatokkal, lelki táplálékkal, az Istennel való találkozás lehetőségével szolgálni, de alkalmat adni a szórakozásra, új barátságok kötésére is. A szerdai hivatalos megnyitót követően, csütörtökön és pénteken katekéziseken bátorították a fiatalokat, erősítették őket hitükben, a szentmiséket pedig minden nap - szombaton is - római- és görögkatolikus püspökök mutatták be nekik, rítus szerinti megosztásban. Az ország minden szegletéből érkezett fiatalok jól érezték magukat a Kossuth-kertben, az események központi helyszínén, de városnéző sétákat is tettek, meglátogattak szerzetesrendeket és intézményeket, pénteken pedig a városközpont három pontján flashmobbal örvendeztették meg a szatmáriakat.

A találkozót záró szentmisét Miguel Maury Buendía pápai nuncius celebrálta a jelenlevő püspökökkel és papokkal közösen. Szentbeszédében megköszönte Schönberger Jenő püspöknek, hogy lehetőséget adott neki a fiatalokkal való találkozásra. Közvetítette Ferenc pápa üdvözletét és áldását, aki megkérte őt arra is, biztosítsa a fiatalokat, közel van hozzájuk az imában. Az országos találkozóval kapcsolatban azt mondta: "Fontos, hogy megismerjük egymást, hogy újra felfedezzük önmagunkat és a másikat, tudatosítva, nem vagyunk egyedül Krisztus-követésünkben." A találkozó mottója kapcsán (“Ne félj Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Lk 1,30) - ami a következő Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó mottója is egyben - magyarázta és továbbvitte a pápa gondolatait: "Isten valóban jól ismeri a kihívásainkat, amelyekkel szembenézünk életünkben, különösképp, amikor olyan döntések előtt állunk, amelyek későbbi életünket meghatározhatják. Ti fiatalok, milyen gondokkal, félelmekkel küzdötök? Egy félelmetek lehet, hogy nem szeretnek titeket, nem fogadnak el olyannak, amilyenek vagytok. Ma sok fiatal úgy érzi, másnak kell, hogy legyen, mint amilyen ő valójában. A sokszor mű és elérhetetlen mintáknak való megfelelés közepette, egyes fiatalok, saját képüket folyamatosan retusálják, mígnem egy 'fake'-et csinálnak magukból. Sokan rögeszmésen keresik a like-okat, és ebből félelmek és bizonytalanságok születnek. Ne hagyjátok, kedves fiatalok, hogy a fiatalságotok sugarai egy zárt szobában hunyjanak ki, amelyen az egyetlen ablakot a számítógép monitorja vagy az okos telefon kijelzője jelenti."

A pápai nuncius azt kérte a jelenlevőktől, mindig keresztény bátorsággal éljenek: "Kedves fiatalok, kérjük az Urat a keresztények egységéért Krisztusban, és kérjük, hogy a mai szentmise megszabadítson minket az aggodalmaktól és félelmektől! Adjon Isten olyan erőt nekünk, amilyennel elődeink rendelkeztek a hitben. Ők be tudtak lépni Isten transzcendens misztériumába és növekedni tudtak Krisztus követésében az üldöztetések közepette is. Jézus velünk lesz az idők végezetéig. Ő igaz kenyérré vált, hogy a világ megváltásáért felajánlott testévé tegyen bennünket. A Szűzanya, aki az Ő és a mi édesanyánk is, aki nem félt és hitt az angyal üzenetében, segítsen minket elhatározásunkban, hogy Isten templomai lehessünk, életünkkel megvallhassuk Isten gyermekeinek örömét!"

A szentmise végén, a találkozó házigazda püspöke, Schönberger Jenő reményét fejezte ki, hogy a fiatalok hazaviszik majd magukkal a találkozón megélt örömöket és érzéseket, és Isten kegyelmében élnek majd: "Isten kegyelme és a Szűzanya közbenjárása által együtt ünnepelhettünk, növekedhettünk hitünkben ezekben a napokban. Hálás vagyok, hogy nem volt hiábavaló a három év felkészülése és várakozása. Szívemből remélem, hogy ez a találkozó is meghozza majd gyümölcseit Isten dicsőségére, a fiatalok lelki épülésére. Érzem, nem hiába imádkoztunk a felkészülési időben, hisz egyházmegyénk a boldogság, a barátság és a szeretet háza lehetett az Istenben való találkozásban. És ez a találkozás nem ért véget. A kegyelmeket, amiket itt kaptunk vigyük magunkkal, hirdessük szünet nélkül Krisztus igéjét a világban, ott, ahol vagyunk: az iskolában, a munkahelyen, mindenhol. Köszönöm nektek, kedves fiatalok, hogy vállalkoztatok a kalandra, meglátogattátok egyházmegyénket, együtt imádkoztatok értünk és velünk. Azt kívánom, lelki tapasztalatokkal gazdagon és Krisztussal a szívetekben térjetek haza."

Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus megyéspüspök, a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia ifjúságpasztorációval megbízott püspöke a szatmárnémeti találkozó zárása előtt bejelentette, a következő Országos Katolikus Ifjúsági Találkozót 2021-ben a Fogaras-Gyulafehérvári Görögkatolikus Főegyházmegye rendezi Brassóban, Nagyszebenben vagy Gyulafehérváron. "Még szebbek, még szentebbek, még fiatalabbak leszünk majd, amikor találkozunk" - tette hozzá, majd a szatmári fiatalok ünnepélyesen átadták a találkozó keresztjét a Fogaras-Gyulafehérvári Egyházmegye fiataljainak.