2018. június. 23. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2018. június. 23. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Isten önmagát adja

2018. március. 7.

Az egész pasztorációnak a központja, a lényege a szentmise ünneplése, minden kegyelmek forrása - mondta Nóda Mózes a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjainak, előadásában.

Nóda Mózes docens, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának előadótanára tartotta a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye papjainak tavaszi rekollekciós napjait: március 5-én Szatmárnémetiben a Szatmári Főesperesség papjainak, 6-án Nagykárolyban a Nagykárolyi Főesperesség papjainak, majd 7-én Nagybányán a Máramarosi Főesperesség papjai számára. Előadásának gondolatai kapcsán beszélgettünk.

Mivel Kolozsváron, a teológián liturgikát tanítok, témaként a szentmisét választottam - jegyzi meg rögtön az elején. Nemrég került a kezembe az angol domonkos szerzetes, Timothy Radcliffe-nek a "Miért járjunk szentmisére" című könyve? Nagyböjtben vagyunk, jó a szentmiséről kicsit másképp is elmélkedni, hiszen a legszentebb dolgok is megszokottá tudnak válni. És különösen a lelkipásztorkodó papoknak, akik naponta miséznek, vasárnap többször miséznek, a szentmise ünneplése, bemutatása, végzése alkalmanként a sok feladat közül az egyik lehet. Arra szerettem volna kicsit a hallgatóságot segíteni, hogy az egész pasztorációnak a központja, a lényege a szentmise ünneplése. Mivel én a teológián olyan diákokat tanítok, akik nem papok lesznek, vagyis világban élő keresztényekkel foglalkozom, az ő körükben vagyok, kicsit azt is próbáltam érzékeltetni a paptestvérekkel, hogy milyen érzés a szentmisén részt venni a híveknek?

És milyen a hívek nézőpontjából a szentmise?

Előadásom jórészt a II. Vatikáni Zsinat tanítására, a liturgikus konstitúcióra épült - arra a rendelkezésre, amely a liturgiával foglalkozik: hogyan ünnepeljük, hogyan végezzük, mi a lényege? Liturgikus szempontból a szentmise ünneplése a csúcs és a forrás. Csúcs abban az értelemben, hogy ennél szebbet nem tudunk Istennek adni. Hiszen Krisztusnak a megváltó áldozatát újra és újra a jelenbe hozzuk: ami történt az utolsó vacsorán és ami történt a Golgotán. Úgy ünnepeljük, hogy annak mi is részesei akarunk lenni. Ez lenne a csúcs, ennél többet és szebbet nem tudunk Istennek adni. De ugyanakkor ez a forrás is. Valahol régen olvastam, hogy igazán keresztény közösség ott marad meg, ahol ünneplik a szentmisét...

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyében most, hogy a Kegyelem Évét is ünneplik, ki kell hangsúlyozni, hogy valójában minden kegyelemnek a forrása maga a szentmise. Ehhez egy gondolat, hogy nemrég olvastam Karl Rahner-től, a nagy német teológustól, hogy a kegyelem gyakorlatilag nem dologi - hogy elimádkoztam egy imát és kapok érte Istentől valamit -, hanem a kegyelemnek az a lényege, hogy az ajándék és az ajándékozó ugyanaz. Azt hiszem, ez a szentmisében hatványozottan van jelen. Amikor részt veszek a szentmisén, akkor részesülök a kegyelemben, az ajándékban, amit Isten ad nekem, de gyakorlatilag az ajándék az maga Isten. Ő akarja önmagát ajándékozni, és a legszebben, a legtökéletesebben ez a szentmisében valósul meg. A szentmise minden kegyelemnek a forrása, azért, mert magával az Istennel, a megváltó Krisztussal találkozunk.

A papok felé, az ő lelki életük viszonylatában hasonlóan közelítette meg a témát?

A papoknak azt szerettem volna elmondani, arra szerettem volna őket emlékeztetni, hogy mi, a kegyelemnek soha nem a gazdái vagyunk. A kegyelemnek nem a tulajdonosai, hanem a továbbajándékozói vagyunk. És én így látom a papságnak a lényegét: Isten adja a hivatást azért, hogy mindazokat az ajándékokat, amelyekben az ő népét részesíteni akarja, a pap legyen továbbadó. És mindig legyen a tudatában annak, hogy az ő szolgálata és feladata, hogy mindig Istent tudja adni. Azt is elmondtam az előadásban, minden zsinati dokumentumban úgy szerepel, hogy: a papi szolga szerep. Tehát, amit papként végzünk, az szolgálat. De nem csak Istent szolgáljuk, hanem Isten népét is szolgáljuk. Aki ebben a kettősségben nézi a papságát és így próbálja azt megélni, annak reménye van arra, hogy saját életében is tudatosuljon: Isten rábízott egy szolgálatot!

A diákoknak is gyakran el kell mondjam, a hívek sokszor nehezen értik, hogy a pap azért van, hogy szolgálatot tegyen, azok felé, akik rá vannak bízva. De Istennek szolgálni valójában egy kitüntetést jelent. Ez tehát nem a papságnak a leértékelése, hanem épp, egy kicsit más oldalról való megközelítése: amikor Istennek szolgálok, amikor Isten népét szolgálom, akkor teljesítem azt a feladatot, amit rám bíztak.

Mennyire tették magukévá az üzeneteket a szatmári egyházmegyés papok?

Én nagyon jól éreztem magam, az volt az érzésem, hogy amit elmondok, amit közölni szeretnék az halló fülekre talált. Az előadások után volt még egy szinte egy órás beszélgetés, ahol minden kérdés és hozzászólás előjött, és ez azt érzékeltette, hogy: igen, azért volt más ez az előadás, mert amit naponta végeznek, a szentmisét más oldalról is megközelítettük. Számomra is igen érdekes, ahogy ez az angol szerzetes, akinek a könyvét említettem - Timothy Radcliffe, Miért járjunk szentmisére? -, egy más kultúrából egy más nézőpontot hoz be, és lehet tanulni arról, hogy a papnak a szerepe nem csak az, amit megszoktunk... Mindig lehet újat tanulni.