2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 19. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Január 1-jén, a Püspöki palotában

2018. december. 27.

2019 első napján a Püspöki palota kápolnájában tartanak szentségimádást.

Szűz Mária Istenanyaságának ünnepén, a Béke Világnapján egész napos szentségimádásra várják a híveket a Püspöki Palota kápolnájába.

Az új esztendő első napján szentségimádás keretében találkozhatnak a hívek a Szentségi Krisztussal, adhatnak hálát, tehetik le terheiket, kérhetik a kegyelmeket nem csak a 2019-es esztendőre. Schönberger Jenő püspök a Székesegyházban tizenegy órától mutat be szentmisét, majd ezt követően, hozzávetőlegesen tizenkét órakor nyílik meg a Püspöki Palota, ahol este háromnegyed hatig imádkozhatnak a hívek különböző közösségek, csoportok vezetésében: a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek kongregációja, a Kálvária templom román- és német ajkú közössége, az önkéntes beteglátogatók csoportja, a „Szent József a munkás” katolikus férfiak szövetsége, a Mária Légió képviselői, valamint az Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség képviselői váltják majd egymást óránként a megadott sorrendben, a szentségimádás során.

Szeretettel várják a híveket, hogy kapcsolódjanak be a csaknem egész napos imába.

2018. január 1-i felvétel