2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2024. április. 20. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Kitüntetett feladatot kaptak

2017. január. 31.

Diakónussá szentelte Gríz László és Linzenbold Szabolcs növendékeket szombaton, Schönberger Jenő püspök.

Sarlós Boldogasszony ünnepén két szolgálattevővel gazdagodott a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye. A Gríz László és Linzenbold Szabolcs diakónussá szentelését magába foglaló szentmisére, 11 órára helyi és zarándok hívekkel telt meg a Székesegyház - buszokkal érkeztek Szinérváraljáról és Kálmándról, az ünnepeltek szülőtelepüléseiről is.

"A mi diakónusainknak ez felkészülés a papság szentségére, de minden pap kicsit diakónus, szolgálattevő is kell maradjon" - emlékeztetett a bevonulást követően a Püspök atya, kérve a híveket, a szentmisében imádkozzanak a szentelendőkért, hogy Isten gazdagon részesítse őket kegyelmeiben. "Isten mindig meghív férfiakat és nőket, hogy az ő népének a segítségére legyenek: ilyenek a papok, diakónusok, szerzetesek. Imádkozzunk értük, nehogy a világ szele elkapja őket és megfeledkezzenek arról, amit fogadtak a jó Istennek. Nem uralkodni, hanem szolgálni küldi őket a Mindenható. Krisztus az ő példaképük."

A diakónusszentelés szertartásában, a prédikáció előtt, a szentelendőket név szerint bemutatták a Püspök atyának, ők pedig jelentkeztek a zsoltáros szavaival: "Íme itt vagyok, hogy akaratodat megtegyem, Uram!" A homíliában a Püspök visszatért a szolgálat gondolatára. Sarlós Boldogasszony ünnepe kapcsán Mária és Erzsébet kapcsolatát emelte ki, amelyben egymás- és az Isten szolgálata elválaszthatatlan volt az öröm érzésétől. "Mindannyian részesülünk abban a kitüntetett feladatban, hogy szolgálhatunk. Nagy kegyelem ez, Isten munkatársainak hív meg bennünket. Nem lesz mindig könnyű, de mindig csodálatos annak, aki mindvégig kitart."

A szentbeszédet követően Gríz László és Linzenbold Szabolcs a püspök elé járultak, összekulcsolt kezüket az ő kezébe téve tiszteletet és engedelmességet ígértek. Utána a mindenszentek litániáját imádkozták a szentelendőkért, hogy vállalt feladatuknak meg tudjanak felelni. A hívek térdelve, a szentelendők az önátadás jeleként a földre borulva imádkoztak, ezzel is kifejezve, hogy egészen Istennek és a rájuk bízott lelkeknek szentelik magukat. Ezután következett a diakónusszentelés leglényegesebb része, a kézrátétel és a felszentelő ima. Schönberger Jenő püspök, az eléje térdelő László, majd Szabolcs fejére tette a kezét és csendben imádkozott. A felszentelő imádságban kérte számukra a Szentlelket, hogy kegyelmi ajándéka adjon nekik erőt a szolgálat hűséges végzésére.

Ezt követően az újonnan felszenteltek beöltöztek a szerpapok sajátos öltözékébe, a stólába és a dalmatikába, a püspöktől pedig átvették az evangéliumos könyvet annak jeleként, hogy a diakónusszentelésben hatalmat kaptak Isten igéjének hirdetésére. "Amit olvasol, azt hidd, amit hiszel, azt tanítsd, amit tanítasz, azt kövesd is" - hangzott az intelem, amikor átvették a könyvet.

A diakónusszentelés szertartása után a szentmise a felajánlással és az Eukarisztia liturgiájával folytatódott. A legszentebb áldozat bemutatásának végén Schönberger Jenő püspök "kis köszönetet" mondott a diakónusok szüleinek a szeretetért, amellyel gyermeküket felnevelték, a Gyulafehérvári- Papnevelő Intézet, valamint a Babeş-Bolyai Tudományegyetem  nevelőinek és tanárainak a befektetett munkáért, szolgálatért, a plébános atyáknak és a híveknek azért, hogy imádkoztak a hivatásokért, terelgették a fiatalokat az úton. Azért "kis köszönetet", mert a most diakónussá szentelt Gríz Lászlót és Linzenbold Szabolcsot jó eséllyel a püspök jövőre már pappá szentelheti és akkor fakad fel a igazán mindenki részéről az öröm és a hála.