Urunk mennybemenetelének főünnepén, 2026. május 14-én tartotta búcsúünnepét a szatmári székesegyház. Az ünnepi szentmise este 7 órakor kezdődött, amelyen az egyházmegye püspöke, papjai és hívei közösen adtak hálát Krisztus megváltó művéért.
A szentmise elején Schönberger Jenő megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket. Bevezető gondolataiban hangsúlyozta, hogy Urunk mennybemenetele nem Krisztus távolodását jelenti, hanem jelenlétének új módját az Egyház életében. A főpásztor arra emlékeztette a híveket, hogy a székesegyház titulusa az ember végső céljára, az örök otthonra irányítja figyelmünket. Kiemelte: Krisztus helyet készít övéinek az Atyánál, ugyanakkor arra is meghív, hogy földi életünkben hiteles tanúságtevői legyünk az evangéliumnak. A püspök atya megemlékezett az 1970-es szatmári árvíz áldozatairól és imádságot kért mindazokért, akik életüket vesztették a természeti katasztrófában.
A szentmise szónoka Ft. Turtureanu Róbert kisdengelegi plébános, és a Nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum spirituálisa volt. Homíliájában arra mutatott rá, hogy a mennybemenetel ünnepe nem az elválásról, hanem a reményről és Isten ígéreteinek beteljesedéséről szól. Jézus nem hagyta magára övéit, hanem a Szentlélekben, az Egyházban és a szentségekben továbbra is jelen marad közöttünk. Turtureanu atya kiemelte, hogy az emberi élet egyik legfájdalmasabb tapasztalata a csalódás és a be nem váltott ígéretek. Isten azonban nem olyan, mint az ember: amit megígér, azt beteljesíti, még ha nem is mindig a mi elképzeléseink szerint. A hit ezért nem a jövő teljes ismeretét jelenti, hanem bizalmat Isten vezetésében. A mai ember számára a várakozás az egyik legnehezebb lelki feladat, Isten azonban sokszor éppen a csendes várakozás idején formálja és erősíti az ember szívét. A szentbeszéd számos hétköznapi példán keresztül mutatta be Isten rejtett működését: egy édesanya kitartó imádságában, a szenvedést hordozó beteg ember életében vagy egy magányos ember életében megjelenő vigasztalásban. Isten működése az ember életében sokszor ilyen csendes és szelíd, mégis valódi változást eredményez.
A homília második része a keresztény ember küldetéséről szólt. Az angyalok kérdése: „Mit álltok itt égre emelt tekintettel?” ma is arra figyelmezteti a híveket, hogy a keresztény ember nem menekülhet ki a világból, hanem Krisztus tanúságtevőjeként kell jelen lennie benne. A hit hitelessége a mindennapok egyszerű helyzeteiben válik láthatóvá: a megbocsátásban, a türelemben, a családért vállalt áldozatban, a beteg hozzátartozó gondozásában vagy a hit bátor megvallásában.
A homília zárása Krisztus vigasztaló ígéretére irányította a figyelmet: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig.” Ezzel az ígérettel Krisztus biztosítja jelenlétét a szenvedések, a gyász és az emberi bizonytalanságok közepette is. Urunk mennybemenetelének ünnepe ezért a keresztény remény ünnepe, amely arra emlékezteti az Egyházat, hogy Krisztus hűsége örök, és soha nem hagyja magára övéit.
A szentmise végén Ft. Seffer Dániel főesperes, a székesegyház plébánosa mondott köszönetet. Háláját fejezte ki a püspök atyának a szentmise bemutatásáért, Turtureanu Róbert atyának a szentbeszédért, a papságnak és a kispapoknak a közös ünneplésért, a ministránsoknak a szolgálatukért, valamint a székesegyház kórusának az emelkedett zenei kíséretért. Külön megköszönte a szervezők és munkatársak háttérmunkáját, valamint örömét fejezte ki, hogy a hívek szép számban vettek részt az ünnepen, köztük sokan a szomszédos plébániák közösségeiből is.
