2019. szeptember. 23. Köszöntjük nevű látogatónkat.
2019. szeptember. 23. Köszöntjük nevű látogatónkat.

Máramarosszigeti előadások

2019. március. 13.

Elengedhetetlen egy olyan közösség létrejötte, amely kész elköteleződni az evangélium mellett – mondja Reszler Mihály máramarosi főesperes készülő rendezvénysorozatuk kapcsán.

„Keresztény családok, a szórványközösség jövőjének záloga” címmel előadás-sorozatra kerül sor Máramarosszigeten, a Borromeo Szent Károly plébánián. A kezdeményezés legfőbb célkitűzése, hogy a plébánián létrejöjjön egy olyan családháló, mely összefogja az egyes családokat egy közösséggé – vallják a szervezők. A családos közösség fontosságát hangsúlyozza Reszler Mihály, máramarosi főesperes is. Véleménye szerint a máramarosi szórványmagyarság már a huszonötödik órában van, így elengedhetetlen egy olyan közösség létrejötte, amely a magyar identitás megőrzésén túl kész elköteleződni az evangélium mellett. Az így létrejött közösség elég erős lehet ahhoz, hogy az egyes családtagokat integrálja a közösségbe már csecsemő kortól a fiatal-felnőtt korig, megteremtve a jövőbeni családok szilárd alapjait.

Az eseménysorozat a hagyományos keresztény családmodell jellemzőinek bemutatása mellett lelki feltöltődést is biztosítani kíván, ezért a szervezők olyan előadókat hívnak meg, akik különböző szemszögből világítják meg a család- és a családtagok szerepét a társadalomban. Az első előadó Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató lesz, aki március 24-én este 7 órától, a plébánia Oratóriumában, Szent József ünnepéhez kapcsolódóan, „apukás előadásával” kifejezetten az édesapákra és az édesapai szerepre összpontosít majd.

A Lovász Dénes – volt Petőfi Sándor Program ösztöndíjas – vezetésével létrejött családos munkacsoport, a programsorozat megszervezésén túl, a nagyböjtben családos keresztúttal is készül a plébániai közösség számára. A szervezők szeretnék a családok egészét megszólítani, ezért az egyes előadások ideje alatt különböző foglalkozásokat szerveznek a gyermekeknek, így biztosítva, a házaspárok nyugodt részvételét.

Az előadás-sorozatot egy április végi plébániai családi nap zárja le. A családi napra a szervezők állandó diakónusokat és családjaikat szeretnék elhívni, akik egy kötetlen beszélgetés keretében tanúságot tennének hitükről és arról, hogyan élik meg mindennapjaikat családosként az egyház szolgálatában.

Az előadás-sorozat a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával jöhet létre.

A szervezők kérik a híveket, hogy imáikban kísérjék a máramarosszigeti családos közösség építésének folyamatát.

(Tudósítónktól)